Miért lett olyan menő dolog mostanság a baloldalt mosdatni?
Ilyenkor nehéz eldönteni, hogy ez a széria gergő egy baloldali troll-e, aki negatív színben próbálja feltüntetni a fideszt a hülyeségeivel, vagy tényleg egy hülye fideszes, mindenesetre ugyanúgy viselkedne mindkét esetben, úgyhogy lényegtelen.
Lehet törölni a kérdést.
"Az ügy 2009-ben pattant ki ergo akkor még valamennyire működtek az ellenőrző szervek."
ez inkább azzal vág egybe amit én mondtam...
"ja és amúgy el lettek számoltatva az útépítők is
a baloldal még évekig fröcsögött a "visszamenőleges törvénykezés miatt""
" nettó árbevételből számított 15 százalékos különadót vetnének ki minden olyan útépítő cégre, amely 100 millió forint feletti útépítési megbízást nyert az államtól. Az adót 7 évre visszamenőlegesen vetnék ki, vagyis minden, 2007. január 1. és 2014. december 31. között elnyert 100 milliónál nagyobb értékű közbeszerzés után meg kell fizetni."
Szóval ez ma már nincs hatályban.
" Pontot raktak az államon élősködő ebből extraprofitra szert tevő ágazatokra. Az energiapiacon"
Az energiaszektort meg a gonosz Gyurcsány Ferenc megadóztatta az úgynevezett Robin Hood-adóval.
"Az adó lényege, hogy az energiaellátó- és kereskedő cégeknek nyolcszázalékos különadót kell fizetni. "
Érdekes módon az akkori ellenzék valahogyan nem tartotta jó ötletnek.
"A Fidesz és a KDNP többször is jelezte, a Robin Hood-adó bevezetése helyett azt tartanák jó megoldásnak, ha 20-ról 5 százalékra csökkentenék a távhő áfáját."
Akkoriban vajon miért nem számított még ez az extra profit?
Az útépítő cégeknél sem nem számít, hogy rengetek út van még mindig rossz állapotban, viszont a cégeknek több tulajdonosai milliárdos osztalékot vesz ki.
Szerintem azért, mert az emberek többet vártak a Fidesztől annó, amikor a baloldal ellen valóságos hadjáratot indítottak a korrupciós ügyeik miatt. Időközben ezek ügyek egy részéről kiderült, hogy nettó hazugság volt (pl. a híres nokiás doboz nem is létezett, az eset meg sem történt), született egy sor felmentő ítélet, amiből kiderült, hogy a valós korrupciós ügyek mellett a jobboldali pártok, a már akkor Fidesz-közeli ügyészség és a jobboldali sajtó bizony szervezett lejáratókampányokat, karaktergyilkosságokat követett el.
De nem ez a baj, mert aki ártatlan volt, azt felmentették, aki viszont tényleg korrupt volt, az meg is érdemelte, amit kapott.
A baj nem itt kezdődik, hanem ott, hogy a Fidesz, kormányra kerülve, teljesen elfelejtette az antikorrupciós lendületet, és nemhogy a beígért "elszámoltatást" nem hajtotta végre, de egy sor olyan törvényt hozott, ami szentesítette, legalizálta a korrupció bizonyos formáit, azaz egyszerűen törvényessé vált egy csomó olyan dolog, amely addig korrupciónak minősült, és amely során a közpénz "elveszti közpénz jellegét"...
Sokan tényleg hittek a Fideszben, abban, hogy ők tényleg mások lesznek, tisztább kezűek, jobbak és megcsinálják a híres "elszámoltatást". Na mármost, ezek az emberek súlyosan pofára estek, csalódtak, azok pedig, akik már eddig sem hittek a Fidesznek, méginkább felháborodtak a pofátlanságán.
Kiderült, hogy a "zelmúltnyócévben" olyan hevesen korrupcióellenes Fidesz nagyságrendekkel vert rá az MSZP-s korrupcióra és közpénzlenyúlásra.
Hogy ez kiveri a biztosítékot, az szerintem normális. Szerintem neked sem mindegy, hogy ötezer, ötvenezer vagy ötszázezer forintot nyúl le valaki a pénzedből. És most kb. ilyen nagyságrendekkel ugrott meg a korrupció...
Én pl. nem mentegetném a baloldalt, de az tény, hogy nagyon megérett az idő egy legalább olyan mértékű Fidesz-ellenes lejáratókampányra és karaktergyilkosság-sorozatra, amilyet ők szerveztek a hozzájuk képest visszamenőleg már valósággal kispályásnak tűnő baloldali mutyik ellen.
Ez nem menti fel a baloldal valódi korrupciós ügyekben érintett szereplőit természetesen, bár egyetlen erényük legalább tényleg volt: loptak, csaltak, hazudtak ők is, de legalább nem legalizálták a lopást, csalást, hazugságot (akkor sem, amikor kétharmaduk volt Horn Gyula idején), és még a saját törvényeik szerint is törvénytelen volt, amit csináltak.
És mégvalami: nem írták át úgy a választási törvényt, hogy az nekik kedvezzen, hogy le se lehessen váltani őket.
Gyurcsány egy szemétláda volt, de le lehetett váltani. Orbán 45%-nyi szavazattal KÉTHARMADOT szerez, mert úgy írta át a választási törvényt, hogy hiába szavaz ellene a magyar választók többsége, neki nemhogy többsége van, de mindjárt kétharmadot is tud szerezni!
Ez szégyen!
És anélkül, hogy a másik oldal bűnöseit mentegetné bárki is, azért ki kell mondani, hogy ami most van, az több a soknál. Bűn és bűn közt is van különbség: egy dolog megverni valakit és más dolog megölni. És megint más dolog legalizálni is a gyilkosságot!
Nem mentegetek én senkit, aki bűnös, de azért azt ki kell mondani, hogy a Fidesz szintet ugrott a korrupcióban, amikor törvényesíti annak több formáját is. Egyszerűen legalizál olyan cselekményeket, amelyek eddig büntetendőek voltak, ezért az mostmár nem korrupció, hanem a közpénz közpénz jellegének teljesen legális elveszejtése. Bravó!
Úgyhogy igenis van különbség, mint ahogy van különbség a piti tyúktolvajlás és az erőszakos bankrablás között is. Úgyhogy bocsi, de a különbségtétel nem mindig mentegetést jelent, hanem sokynszor csak a tények megállapítását.
Te, "Sorozat Gyurka", nem unod ezt a provokációt?
Miért kell mindig a baloldalt ócsárolni, mi kárt okoztak neked?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!