Miért nem látják az emberek az Orbán-kormány érdemeit?
Nektek nincs elegetek ebből az országból? Azért tartunk ott ahol, mert a magyar egy hálátlan, élősködő nemzet, akiket az éltet, hogy mindig lehessen valakit szidni, leginkább az éppen aktuális kormányt. Hozzátok szólok most, nem szégyellitek magatok?
Orbán 2010-ben egy csőd szélén álló, gazdaságilag gyenge országot vett át egy bűnöző bandáról, akiket csak a saját jólétük érdekelt. Már 1-2 év múlva is látványosan lehetett érezni a javulást, de mára összehasonlíthatatlanul jobb körülményeket teremtettek kicsiny országunkban. A bérek folyamatosan növekednek, a kiadásokat igyekeznek csökkenteni (rezsi), megreformálta az oktatás-és egészségügyet, lehetővé teszi az életet a fiatalok számára (CSOK). A gazdaság szárnyal, soha nem volt ilyen magas a GDP-nk, az export folyamatosan nő, és a stadionok, futball támogatásának köszönhetően egyre nagyobb visszhangot verünk A nagyvilágban. A migránskérdést is példásan oldották meg Viktorék. Hozzáteszem egyedül egész Európában hamar felismerte a veszélyt, és megmentette az országunkat a terrorizmustól és a káosztól, ami most a nagyságos Nyugat-Európában uralkodik. Nem véletlen, hogy a szabad világ vezetője, Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke is felfigyelt rá, személyesen beszéltek egymással telefonon, és rögtön megtalálták a közös hangot. Én őszintén remélem, hogy együtt megszabadítják kicsiny országunk és Nyugat-európát is a liberalizmus fertőjétől.
Szóval ezekre az érdemekre mit mondotok, hmm? Vagy ezek semmit nem számítanak, mert nektek nem szimpatikus Viktor (esetleg au, hogy igyekszik elsősorban nemzeti és keresztény ember maradni?)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

"Az MSZP-SZDSZ meg ha csak a tizedét csinálta volna ugyanennek már az egész ország lángokban állt volna. Ezért undorító az a szintű mélyhívő fideszes seggben ragadás amit te képviselsz."
itt te vagy a mélyhívő, ha hajlandó vagy így relativizálni a baloldal kormányzását
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Te miről beszélsz kettes? A CSOK egy remek ötlet, ami egyben támogatja a fiatal Magyarokat és elősegíti, hogy erősödjön, gyarapodjon nemzetünk. Semmi a gazdasági hovatartozáshoz."
Mégis mitől gyarapodik a te nemzeted,ha olyanoknak adnak 10-20 milliót,akiknek amúgy is van pénzünk csak most ezt nem önerőből,hanem ingyen érik el?
Tudod a felső 20% nem fogja megszülni az alsó 80% helyett a sok kieső gyereket.
Nesze semmi,fogd meg jól,jól hangzik,közben csak egy propaganda,amivel lehet harsogni,hogy a családokat támogatják,közben még a gazdagokat is pénzelik.Micsoda idill,mi?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha már az összes proletár lakásában lesz net,akkor talán nem dőlnek be majd ilyen marhaságoknak,amiket itt felsoroltál....
Amíg van 2 millió nyugdíjas,aki csak m1-et néz,addig jó lesz ez is...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sokszor kezdem azt érezni hogy nem is a kormány hibája hogy palimadárnak veszi az embereket. Amiket itt olvasgatok, és a pontozásokat egyes komolyabb hozzászólásokhoz. A káromkodás kapja a legmagasabb százalékot, az érdemleges hozzászólás aminek tartalma és igazsága van pedig a legkevesebbet. Ne vegyétek zokon de ha a káromkodást tartjátok érdemleges válasznak a többit meg semmilyennek akkor ne is csodálkozzon senki ha átvernek benneteket és nincs fejlődés.
Amíg olyan dolgokra megy el a pénz amire semmi szükség és ti itt csak marakodtok és két sör mellett mondjátok meg a k. anyázós véleményeket addig kb annyi mintha kifogyott tintával írnátok meg egy csekket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Simán lehetne szelektálni jó néhány pártot ami csak díszeleg és zabálja a pénzt. "
Mondjuk ezt időről időre a választók is megtehetnék, de hát nézd meg, csak visszaszavazzák mindet mindig.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# 41/46 Időpont ma 00:58
Ez nem relativizálás, ez tény. 300 ft-ért felgyújtották a várost, most meg az 50 új adót zombiként éljenzik. Az, hogy ez a fideszes seggből nem látszik, arról nem én tehetek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"A migránskérdést is példásan oldották meg Viktorék. "
Ez valami szállóige lett nálatok? Pontosan ugyanezzel a nevetséges szófordulattal írja le a migráns mutyit mindegyik, "példásan oldotta" :DDDDDDDD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!