Miért emelkednek erősebb mértékben az árak, mint az infláció, miközben a bérek értéke csökken?
A pénzemért sokkal kevesebbet tudok venni, miközben a bérem ugyan nő az infláció mértékével.
Ez hogy lehet?
Kérdező! Az orbánozás valóban kevés, de be kell látnod, nekik ennyi az összes képességük, és sikerre ők is vágynak, mint bárki más. A siker iránti igény borzasztó nagy ám. Annyira, hogy érte akár ölnek is.
Vannak valódi okok. De nem az a kérdés, vannak-e, hanem az, mennyien értik meg, mennyien hiszik el. Mert lehet egy ok bármennyire hangzatos és égbekiáltó, ha senki sem hiszi el, az az ok nem is létezik. Nem érte el az ingerküszöböt. Fontos látni, hogy ma ez a legfőbb ok. Ma éppen az ingerküszöb emelésén dolgoznak a leghatásosabban. Az agymosás, a monoton sulykolás sokkal hatásosabb, mint gondolnád. Szállj magadba, vizsgáld meg, hány olyan szóhasználatod van, amivel nem értesz egyet, de ha nem figyelsz eléggé, mégis úgy fogalmazol. A sulykolás az agy olyan területeit érinti, amely alapvető a rövidtávú cselekvésben. Ezért – ebből a szempontból nem kidobott pénz a 15 milliárd a közelmúlt kampányára. Neked lehet sok, mert más a szempontod. De onnan nézve nem sok, mert szakmailag a kitűzött cél eléréséhez ennyi plakát kellett, annak meg ennyi az ára. Ma itt nálunk.
A gazdasági ok fontos. Sokféleképpen lehet megfogalmazni. Az infláció a gazdaság működésének egy feltétele, de nem a legfontosabb. Ezért kevésbé fontos. De az igazán fontos az, hogy ha rossz a gazdaság, ha rossz bármi, tegyünk ellene, javítsuk meg. Nem tesszük! Nem értünk hozzá? Hamarosan ez is igaz lesz, de ma még nem. Nem tudjuk, mit kéne tenni? Sokan nem tudják, de nem kevesen nagyon is tudják. Akkor mi a probléma? Az, hogy amit tenni kell, azt a társadalom teszi. Ki szeméthordással, ki az adminisztráció pontos intézésével, ki esztergálással, ki összeszereléssel. Néhányan pedig mindezek szervezésével, összehangolásával, irányításával. És ma a társadalom döntő többsége nem hiszi el, hogy valaki képes megmondani, hogy az jó, és hogy képes megvalósítani. Ma a társadalom szinte minden tagja gyanakszik. Ki erre, ki arra. Ebből a nézőpontból: fél. Fél cselekedni, mert nem tudja, nem hiszi, hogy a helyes irányba lép. Ma az igazi probléma, hogy nincs, aki a társadalmat jó irányba befolyásolja, ma nem tudják, ezt miként lehet elérni. Ez nagyon komoly tudomány. Még nem tartunk a megoldásánál, túl sok a visszahúzó erő.
De ha ezt a problémát megoldjuk, a többi, gazdaság, oktatás, egészségügy és minden, megy a maga útján. Mert mindenki teszi a dolgát, hisz benne. Az eredmény nem holnap mutatkozik meg hatásosan, de hogy csak ennek lesz eredménye, no erre mérget lehet venni. Vizsgáld meg, hányan merik. Az megmondja a várható eredményesség százalékát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!