Ti mit szólnátok ahhoz, ha a következő oktatásügyi miniszter bejelentené, hogy az irodalom tantárgyra semmi szükség a középiskolában és el is törölné azt?
Úgy általában véve az irodalomnak nem az a lényege, hogy tudj verseket, tudd az írók-költők életét. Hanem az, hogy meg tudj érteni szövegeket, le tudj írni értelmes és összefüggő szövegeket, értelmezni tudd azt, amit olvasol vagy hallasz, és meg tudj szólalni más emberek előtt is. Az irodalom-oktatás viszont szar, mert épp a fentiekre képtelen ránevelni az embereket.
Ugyanígy más tantárgyaknak sem épp az a lényege, amit közvetlen tanítanak, hanem hogy bizonyos alapvető összefüggéseken keresztül magához az élethez legyen elég esze annak a szerencsétlen gyereknek. Általában nem nagyon sikerül...
#11
De olyan részletekbe menő ismeretére nincs szükség, ahogy azt oktatják és elvárják. Nem az életrajzát kell leírni vagy visszakérdezni, de sajnos sokkal inkább ezen van a hangsúly, mint magának a műnek a megértésén.
Egyrészt megkongatnám a vészharangot, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk az orwelli diktatúrához.
Másrészt viszont ünnepelnék, mert a világ legnagyobb baromsága amit a középiskolában irodalomoktatás néven folyik. (Meg úgy általában a középiskola, na mindegy)
Hasznos erőforrásokat vesz el abból az életkorból ahol még leginkább fogékony az ember agya, ugyanakkor nem elég "bölcs" h megértse Jókayt, József Attilát stb..
Persze lehetne ezt értelmesen tanítani, de se az oktatási rendszer, se a tanárok képzettsége és elhivatottsága nem ad erre lehetőséget (egyszóval a magyartanárok, de úgy általában a tanárok 90%-a kritikán aluli, már az is nagy szám ha időben bemegy a saját órájára, a pedagógiához semmit sem ért, a verseket és az értelmezéseket bemagoltatja, önálló gondolatokat nem enged, mivel neki sincsenek).
Én személy szerint nem szüntetném meg az irodalom tárgyat. Viszont kirúgnám a francba az ÖSSZES irodalomtanárt az országban. Felvennék a helyükbe normális, fiatal tanárokat akik nem súlykolják a diákokba a hülyeséget hanem közösen megbeszélik egymás véleményét az adott műről. PErsze ehhez gyökeresen megváltoztatnám a tárgyat is. Például osztályzat nem lenne, hiszen milyen világ az, ahol osztályozzák valakinek a véleményét?
Ugyanezt tenném a történelemmel hiszen az is egy teljesen szubjektív tárgy, a győztesek írják pont ezért nem szabad beletukmálni az emberek fejébe, ez pont a diktatúra másik fontos pillére, ahol a történelmet nem lehet megkérdőjelezni. Ott is hagynék teret a szabad gondolkozásra, persze egy 16 évestől nem várható el hogy olvasson a sorok között, de egy jó és okos tanár esetleg felnyithatja egy-két intelligensebb diák szemét.
@I. Ferenc József
Erre meg ott megy vég nélkül a szabálymagoltatás, hogy melyik hang hol képződik, mi zöngés, mi zöngétlen, melyik toldalék hogy hasonul, háromféle alany, állítmány, több mint egy tucat határozó, plusz a jelzők, ezekkel mondatelemzés. És még ezeken kívül is millió dolog, amire már annyira sem emlékszem, hogy meg bírjam nevezni, de nem is érdekel.
Ez oké akkor, ha valaki nyelvésznek készül, de lószar köze van a szövegek tartalmi elemzéséhez, amivel ma az irodalom tantágy foglalkozik, se a stilisztikához, de még a helyesíráshoz se, ami ennek a tárgynak pont témába vág. Szokták ezt a sok haszontalan hülyeséget még azzal is védeni, hogy segíti az idegennyelv tanulást, de valójában ott sem segít semmit. Vagy legalábbis a magyarok nyelvismeretét mérő statisztikákon nem mutatkozik meg, hogy bármin javítana.
"Béci, ez mind szép és jó, csak az a baj, hogy ez a "magyar nyelv" nevezetű tantárgy célja."
Nem egészen. A magyar nyelv nem a legegyszerűbb nyelvek közé tartozik, még natívként sem. Ezeket, illetve a miértjét, történelmét sem árt ismerni, ha épp a vélemény kifejezésének a módjáról van szó. Azaz ismerj meg kifejezéseket, azokat tudd jól használni, tudd, hogy milyen szövegkörnyezetbe valók. Vszont tényleg sok átfedés van "irodalom" és "nyelvtan" között.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!