A harmadik magyar köztársaság nem ért véget 2010-ben?
Figyelt kérdés
Hagyományosan az 1989-tól kezdődő időszakot a történelemben a harmadik magyar köztársaság korának nevezzük. Én viszont úgy vélem, hogy ez a periódus valójában csak 2010-ig tartott, mert akkor a Fidesz földcsuszamlásszerű győzelme átrajzolta a teljes magyar politikai rendszert.
Ezzel nem értékítéletet szeretnék nyilvánítani, csupán arra helyezi a hangsúlyt, hogy 2010-ben elég jelentős változások történtek az ország politikai spektrumát tekintvén.
Nektek mi a véleményetek?
2016. okt. 16. 10:55
2/8 anonim válasza:
Sajnos nem, pedig ideje lenne már.
3/8 anonim válasza:
2010-ben nem, de 2012-től már szerintem is célszerűbb negyedik köztársaságnak nevezni, egyszerűen azért, mert ekkor az új alkotmány hivatalos nevén Alaptörvény hatályba lépésével egy olyan közjogi átalakulás zajlott le vagy inkább fejeződött be (kettős állampolgárság megadása, új választási rendszer, új népszavazási törvény, új Btk, új Ptk, új Mtv. átalakított közigazgatás pl. járások visszaállítása, a kistérségek helyett, megyei közgyűlések jogkörének átszabása stb.), ami nem mindennapi egy állam életében, szóval de indokolt lenne, ha ezt már negyedik köztársaságnak hívnánk.
4/8 anonim válasza:
csak a baloldal szerint mert kiszorult a "demokrácia" ahol az és úgy van ahogy a ballerkák kihisztizik
5/8 anonim válasza:
Ezt majd utólag döntik el. A Fidesznek egyelőre nehéz dolga lenne egy totális diktatúra kiépítésében, visszafogja az EU. Viszont, ha ezen határokon belül Orbán kormányon marad, amíg önként vissza nem vonul (53 éves szóval akár még 20 is benne lehet), akkor néhány évvel a leváltása után a történészek már lehet, hogy 2010-2012 környékére odateszik a 3. magyak köztársaság bukását.
6/8 anonim válasza:
Remélhetőleg nem, bár néha valóban úgy tűnik.
7/8 anonim válasza:
'11-ben ért véget, azóta csak Ország van: Magyarország.
Ez a hivatalos.
(Nézz meg egy 10 forintost 2011 előttről, meg utána hogy mi is van ráírva. Nemcsak hogy megszűnt a Köztársaság, de nem is kapott az ország új államformát, így jelenleg nincs is államforma)...
8/8 anonim válasza:
Utolsó: csak az ország neve lett Magyarország (mert előtte hivatalosan Magyar Köztársaság volt), az államforma továbbra is maradt köztársaság. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!