Népszavazás Nagy-Romániáról?
Ha kellő aláírás összegyűlik, ki lehetne írni egy népszavazást Nagy-Romániáról? Konkrétan a szavazás arról szólna, hogy átadnánk a területeket Romániának a Tisza vonaláig.
Miért lenne ez jó Magyarországnak?
1. Magyarország keleti régiója elmaradott, csak visszatartja a többi részt a fejlődésben. Egy kisebb országgal jobb GDP-t produkálhatunk, jobb lenne az életszínvonal.
2. Romániával történelmi megbékélés lenne. Nyernénk még egy feltétlen szövetségest.
3. Fidesz szavazóként úgy érzem, a határon túli magyarok több jogot élveznek Magyarországon, mint a magyarországiak. Pl. szavazhatnak levélben, nem kell 27%-os áfával számolniuk, és csomó támogatást is kapnak csak azért, mert magyarok. (Nem mintha elvitatnám tőlük, mert megérdemlik nagyon is) Ezzel a lépéssel a Tiszántúlt két oldalról támogatnánk. A magyar kormány iskolákba, kórházakba ruházna be, a román kormány pedig nyilván az iparba és a mezőgazdaságba.
A népszavazáson természetesen Románia állampolgárai is részt vennének, hiszen ez az ő ügyük is. Pontosan úgy, ahogy most az erdélyiek szavazhatnak magyar belpolitikai ügyekben.
Hol lenne érdemes elkezdeni az aláírásgyűjtést?
Mielőtt lehurrognátok ez nem egy troll kérdés!
"Egy kisebb országgal jobb GDP-t produkálhatunk, jobb lenne az életszínvonal."
Csak azt nem értem, hogy miért nem törekednek a világ országai az életszínvonaluk és GDP-jük emelése érdekében a területük csökkentésére?
Mondjuk a környező országok írásod alapján elgondolkodva hirtelen lemondanának legalább a tőlünk elszakított területeinkről...
"Romániával történelmi megbékélés lenne. Nyernénk még egy feltétlen szövetségest."
Csicskaországoknak nincsenek feltétlen szövetségeseik, csak uraik, akik a feltétlen hűséget, szolgálatot várják el. És te pont ilyen román-csicska Magyarországot akarnál létrehozni, már ha ez a mostani nem az.
A megbékélés sem egyenlő az önfeladással: miért mindig Magyarország mondjon le mindenről Románia javára, amely úgysem békélne meg őszintén?
"Fidesz szavazóként úgy érzem"
... hogy még nincs eléggé mélyponton az álhazafi pártod számomra, ezért mégjobban le kell húznod.
"a határon túli magyarok több jogot élveznek Magyarországon, mint a magyarországiak"
"és csomó támogatást is kapnak csak azért, mert magyarok."
Néhány árulkodó rész a kamukérdés mondataiból.
A kérdésednek semmi érdemi tartalma nincsen. Aljas szándékkal lett megfogalmazva, és rossz indulatú iróniával vastagon átitatva. Újabb rúgás a határon túl élő magyarokba!
Lassan írom le, hogy az agyhalott libsiknek is kezdjen derengeni: A határon túl élő magyarok ugyanolyan magyarok, mint a szerencsés réteg, akinek nem húztak át határt a feje felett. Mellesleg nem tehetnek arról, hogy éppen az általatok gyűlölt fidesz volt az a párt, akinek kormányra kerülve eszébe jutott, hogy tegyen valamit a nemzet egyesítése érdekében. Ugyanezt megtehette volna bármelyik, korábban kormányon lévő párt. A baloldaliaktól csak arra tellett, hogy huszonhárom vagy ki tudja hány románnal fenyegetőzve arra buzdította a híveit és a megtéveszthető embereket, hogy tagadják meg azokat a magyarokat, akik a mai napig, idegen környezetben meg tudtak maradni magyarnak, őrizve a nyelvet, a kultúrát.
Persze most nem tetszik, hogy szavazati joga lett a határon túliaknak, és megtehetik, hogy a korábban őket megtagadó, ellenük ma is folyamatosan uszító, őket gyűlölő bal oldal mellett nem fognak kiállni. Kérdezem én, miért is tennék???
Lefogadnám, hogy ez aki kiizadta a "kérdést" amúgy meg nagy migrács-szopó! :)
Takarodj hozzájuk, vagy a románokhoz, aztán ne osztogass te semmit! :D
" helyzeteknek meg van a veszélye miután a fidesz bemondásra osztogat magyar állampolgárságot a romsziknak."
Vigyázzatok mert még mindig jön mind a 23 millió amivel a kezelésre szoruló fõnökötökkel az élen rettevtetek
Megszoktam már a Trianonos kérdéseket, meg a "vegyük vissza Erdélyt".
Na ez, az adjuk neki fél Magyarországot, új.
Mellesleg a k. a-t. Ha Romániához akarsz tartozni, költözz oda. Ne velünk és a mi lakhelyünkkel szórakozz.
~egy borsodi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!