"Súlyos munkaerőhiány" mégis telített szakmák?
Pályakezdőként kezdtem el munkát keresni a vegyiparban. Kelet-magyarországon lakom, ám nem nagyon van lehetőségem megfelelő munkahelyet találni.
Olvastam több helyen is, hogy alig van munakerő nyugat-magyarországon. Mégis milyen szakmákban van ott ez? Az autogyárak tele vannak emberekkel, sőt, az AUDI még a botrány miatt elbocsájtott embereket. Mercedes majd bővít, igaz az nem nyugat, de az én helyzetemhez képest igen és innovatív.
MOL semmire sem reagált, bármit és bárhová küldtem el nekik. BP szintén. MOL-LUB szintén semmi. Alapból ez a kémia szakirány mindig is egy hiányszakma volt és az országban csak 3 iskola ad ki technikusokat.
Mégis mit várnak el, minek kell lennie az embernek?
Hát, országos szinten pályáztál, vagy csak helyi szinten?
Általános munkaerőhiány van, pár nagyon spéci szakmát leszámítva. Még a boltokban sincs elég polcpakoló, ezért is emelt a Lidl.
Az Audiból meg nem kellett tudtommal senkit sem elküldeni, hanem maguktól mentek a VW gyárba dolgozni, Szlovákiába. Ott is munkaerőhiány van.
Szóval Kelet-Magyarországon nincs munkahely.
Ott, ahol én dolgozom, két hónapig kerestünk munkavédelmi szakembert. Most találtunk újat. Minőségellenőrt még mindig vennénk fel, ha lenne olyan jelentkező, akinek az IQ-ja nagyobb, mint a lábmérete (de nincs). Termelésvezetőt csak egy hónapig kerestünk, most már az is van. Műszaki támogató munkatársat nagy körülményesen sikerült találni, mert a jelentkezők vagy műszakilag voltak képzettek, vagy angolul tudtak, a kettő együtt (el tudja mondani angolul, milyen eszközökkel és hogyan kell megmérni egy hosszméretet) már nem ment. Német nyelvű ügyfélszolgálati munkatársra már nem is merünk gondolni, aki annyira tud németül, hogy erre jó lenne, már rég a Lajta túloldalán dolgozik. Sori dolgozónak tömegek jelentkeznek, de nagy részük a nevét sem tudja leírni (nem röhögni, tényleg nem megy nekik). Az értékesítésre is sürgősen kellene egy ember, mert már vagy az ötödik olyat fogyasztjuk el, aki egy hónapot bír csak. Leül a számítógép elé, baromira elcsodálkozik az Excel-táblázaton, nagyot néz, hogy ő bizony ilyet még nem látott, aztán egy hónapon át hülyeségeket kérdez, egyet el kell neki mondani ötször, de akkor sem jegyzi meg. Ja, és mindegyiknek pénzügy-számvitel, nemzetközi gazdálkodás, gazdaságinformatikus vagy egyéb közgazdász diplomája van. CNC élhajlítógépre is sürgősen kellene gépkezelő, de lehetőleg olyan, aki látott már ilyet élőben, a tolómérőt pedig nem csak idegenül forgatja, hogy ez mégis milyen állatfaj lehet. Olyanból ugyanis sok akad: elfelejti megnézni sablonnal, hogy derékszögű-e a hajtás, rosszul méri meg a hosszméretet, esetleg csak simán fordítva teszi be a kivágott palástot a gépbe, mer' nem volt ráírva, hogy kell. A műszaki rajzot meg csak forgatja, nézegeti, vakarja a fejét, mert a munkaügyis OKJ-tanfolyamon ilyet nem tanult.
Nem hiszem, hogy egyedi jelenség, amit írok. Amennyire tudom, a többi hasonló téren dolgozó cég is ezekkel a problémákkal küzd: az épkézláb, önálló, ügyes, idegen nyelveket is beszélő munkavállalók elhúztak Ausztriába vagy Németországba, itt meg maradtak a kétbalkezesek, esetleg a "nekem má' nyugdíjig jó lesz ez is" hozzáállású lusták.
4: Amíg kezdő valaki, addig nem kérdezgethet baromságokat (magamból indulok ki, kezdő építészmérnök vagyok és tudok hajmeresztő dolgokat)?
Amúgy mennyit fizetnétek egy CNC-s szakembernek?
De, amíg kezdő valaki, kérdezhet baromságokat. Csak mikor már ötödször kérdezi meg ugyanazt és ötödször magyarázod el neki szóról szóra ugyanúgy, de látod rajta, hogy egy büdös kukkot nem ért belőle ("Mostakkó' hová kee' kattintani?"), akkor az emberben minden segítő szándék ellenére is felmerül annak a gyanúja, hogy talán mégsem alkalmas a kolléga az adott pozíció betöltésére.
Egyébként pedig az eddigi öt értékesítési munkatársból három úgy jött, hogy ő baromi profi, mer' ő egyetemet végzett, volt gyakorlaton ilyen-olyan cégeknél, ERASMUS-szal külföldön tanult, ő ezt érti, de mocskosul. Aztán mind lehidaltak, mikor először kellett volna megírni a vevőnek mézes-mázos angolul (hiszen mégiscsak több ezer eurót fognak nálunk hagyni, ha bejön az üzlet, ennyiért igazán fényesre nyalhatjuk a valagukat), hogy az általuk kitalált konfigurációban nem tudjuk szállítani a terméket, de van helyettesítője, itt van az adatlapja, tekintse meg, ezt ajánljuk, ha megfelelő, akkor nézze meg a mellékelt árajánlatot, ami az adott helyettesítő termékre készült. Pedig ez még nem is szakmunka, az ajánlatot nem ők írták, csak levelezni kell angolul, de a felsőfokú általános és középfokú szakmai nyelvvizsgával ez talán nem olyan nehéz feladat. Csak mint mondtam: aki ilyen szinten ír és beszél angolul, az nem itt, Magyarországon fog tapsikolni a nettó 150 ezres kezdőfizetésének, hanem meg sem áll Nyugat-Európáig, ahol a sokszorosát keresi.
Ha jól tudom, az élhajlítón is valami 150 ezret tudnának fizetni műszakpótlékokkal a gépkezelőknek, de arra sem jelentkezik senki. Azt is meg tudom érteni: akik megpattantak tőlünk és elmentek Németországba, ott is élhajlítón nyomják és 1.200 euró volt a havi kezdőfizetésük úgy, hogy a cég szállást is intézett nekik. Nem vagyunk versenyképesek ezzel a bérszínvonallal.
Nitrokémia? Ergo nitrogénipar? Vagy festékipar? Nem hallottam még róla. Gyógyszergyárban akarok elhelyezkedni de olyat nem tudok a Richteren kívül, ahol lenne fejlődési lehetőség. Lakhatósági támogatásról nem tudok, hogy lenne perpill.
Audi: egyik családtagom gépésztechnikusként került oda, és a dízel motorok miatt lett leépítés, nem tudom milyen részlegen. Most 3 műszakban dolgozik Debrecenben, alig kap valami pénzt érte.
Nem akarok leragadni 1 szinten, erre akarnék kitérni valahogy. Ha elkezdek egy műanyagipart, soha nem fogok onnan kijutni, mint egy egyszerű munkás aki gombokat nyomogatott. Ha az olajipart csinálnám, akkor pedig talán van sansz a fejlődésre, de az egyfajta álommunka, mert a mérnökök a MOL-nál is megkapnak 300ezret kezdésnek.
Gyógyszergyárak pedig minél képzettebb emberekért "kapkodnak", vagy ha valaki "alulképzett", elküldik iskolába ha megéri. Miközben tanul és képzi magát, folyamatosan szerzi a munkahelyi tapasztalatot is. Na én ilyet csak 1 gyárnál tudok.
Külföldre mondtak nekem állást, nézelődtem is Svájcba (Novartis AG.), de hát oda bekerülni úgy lehet, hogy ha ők keresnek meg fejvadászokon keresztül. Ez is lehetetlen. Na és a kijutás? Kéne legalább 1 millió ft az első 2 hónapra, hogy elkezdje az ember az életet ott.
De honnan szedjen az ember 1 millát ehhez, ha még elkezdeni se tudja ezt? Nyelvtudás? Lehetőségem sincs arra, hogy a német tudásom fejlesszem. Befejeztem egy tanfolyamot az angol mellé, úgy gondoltam, hogy le tudok nyelv vizsgázni. Sikeresen elvégeztem, de 1 hónap alatt totál elfelejtettem. Értem amit beszélnek, de nincs önbizalmam válaszolni.
Ugyan ez lehet a probléma a többi embernél is. Nem használják -> felejtés-> önbizalomhiány. Hiába lehet valakinek papírja 1 dologról, ha hülye hozzá.
Vegyiparban munkát keresni???? A év vicce! Amikor vegyészek állnak sorban több év munkatapasztalattal, hogy végre fölemeljék a nettó 130-140 ezres bérüket? -és az ilyen még mázlista, mert kapott munkát a szakterületén- van rengeteg "vegyi" szakember, aki aki belefárad és otthagyja az egészet, valójában sok tekintetben épp, hogy túlképzés van, amikor pl. egy végzett vegyésztechnikusnak egyedül a helyi középsuliban jut hely mint laborasszisztens (78 ezres fizetésért), akkor mit vársz?
Én mondjuk már semmire, otthagytam a vegyészkedést a fenébe, röhejes lehet, de az agyon ócsárolt, szidott, mocskolt egészségügyben jobban keresek és normálisabbak a munkakörülmények mint a vegyiparban voltak, és végülis itt is laboros vagyok, csak nem vegyi.
4-es! Ti meg ne legyetek már ennyire nagyra magatokkal, az, hogy nincs türelmetek foglalkozni az új munkavállalókkal, akkor arról nem ők tehetnek! Nincs lehetetlen csak tehetetlen, márpedig nem az emberek ennyire ostobák, ti csináltok valamit rosszul! Az meg nem mentség, hogy aki tehetséges már külföldön van, azzal kell dolgozni, amilyen munkaerő rendelkezésre áll, ha kiutáltok mindenkit, annak az lesz a vége, hogy senki -főleg a tehetséges- nem akar majd hozzátok menni, mert az fog elterjedni, hogy ott mindenki bunkó meg rosszak a munkakörülmények. elnézve, ahogy írsz, meg, hogy sok munkakörre nincs ember, ez már terjedhet is!
Enyhe tulzaanak erzem a valasz elso felet. Nem jogaszok se nem valami hasonlo jogi büféazakot vegeznek, elvegre ebbol a 2-bol jon ki a diplomasok legalabb fele. A tobbi resze pedig azbosszes tobbi masik kepzesbol.
Folyamatosan bovitik a gyarakat, vagyis szeretnek boviteni a kesobbiekben, de most demmi felhozatalt nem tudok. Iskolankba bejottek a ceg tulajdonosok, hogy menjunk xy helyre, mert osszesen 1200 technikust keresnek. Elvegeztuk az iskolat es kiderult hogy az 1200bol 1bdarab se kell. Semmi se epult fel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!