Mik a magyarságot leginkább érintő sorskérdések?
Az elmúlt, fényesebb sikerekkel járó korokhoz való görcsös ragaszkodás, az önkritika teljes hiánya, az attól való idegenkedés, és az ebből fakadó súlyos mentalitásbeli hátrány.
Mindig mi vagyunk az áldozatok, mindig a gonosz idegenek ármánykodnak ellenünk (a Norvég Alap, a Soros György, a melegek, a románok, a Brüsszel, a Berlin, az USA, az Izrael, a mocsokmultik, a feministák, a libsik), mi sose tehetünk semmiről, mi kicsik vagyunk és eltiportak és jajjmileszvelünksírjunktovább.
Közben meg a nálunk ötször kisebb Szlovénia mindig is gazdagabb volt nálunk, a feleakkora szlovákok az EU-csatlakozás előtt a lesajnált csórók voltak, akikhez olcsó sörért és élelmiszerért jártunk bevásárolni, most meg 20-30%-kal jobb fizetések és GDP-adatok vannak náluk, a 2000-es évek legelején meg még ciki volt Horvátországba menni nyaralni, mert az azt jelentette, hogy nem volt pénzed a "rendes" olasz- vagy görögországi nyaralásra. Na nézzük meg, hogy ez a három szomszédunk hol tart most és mi hol járunk hozzájuk képest.
A folytonos bezárkózás, minden idegen, ismeretlen dolog utálata hatalmas lúzerség és az is, hogy nem meri az ország bevallani magának, hogy nem, nem antimagyarizmus bevallani azt, hogy mi objektíven nézve is nagyon elb.sztuk a dolgainkat.
Én egy kicsit gyakorlatiasabb kérdéseket említenék meg:
- népességfogyás
- gazdasági, oktatási színvonal folyamatos romlása régiós versenytársainkhoz képest
- korrupt állam kiépülése, a demokratikus intézmények gyengülése
- társadalmi különbségek növekedése
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!