Hogyan kéne átalakítani az oktatási rendszert?

Szerintem a versek megtanulása nem azonos a magolással.

Már az óvodás gyerekek is szívesen, örömmel mondják, hogy már tudnak végig egy hosszabb dalt, mondjuk az Egyszer egy királyfit, vagy at A part alatt-ot.

Nem biztos, hogy nem szeretenek verset tanulni, szöveget tanulni a gyerekek.

Akik költők verseit truccból nem tanulják, azok is szóról szóra tudnak elég silány dalszövegeket.

Akkor már miért ne inkább irodalmi értéket tároljanak a fejükben?

Nincs annál szomorúbb, mint látni, hogy egy Kőrösi Csomás fiatalember nyökögve, akadozva olvassa fel a Nem tudhatom verset. Így mutatva a példát a külföldön élő magyaroknak, akik megtanulták a verset.

Azért kellene, hogy legyen egy csokor, szép nagy csokor vers, amit minden magyar kívülről tud.

Nem kell, nincs is mit beszélni a Mamáról. Meg kell tanulni. Ha már elkezdünk beszélni róla, pszichológusok-filozófusok könyveket írhatnak, és még mindig nem mondtak semmit. Nincs értelme annyit beszélni a versekről a magyar népdalok mindanivalójáról sem, egyszerűen élni kell velük, szóról szóra.

Ha csak beszélgetünk arról, hogy a Toldi így megúgy, akkor soha nem fog eszünkbe jutni gatyarohasztó melegben, hogy most ég a napmelegtől a kopár szik sarja, tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta.

Én épp fordítva mondanám, ne okoskodjunk a versekről beszéléssel, olvassuk, tanuljuk, hallgassuk a nagyokkal -Ascher, Latinovits-.

"Már az óvodás gyerekek is szívesen, örömmel mondják, hogy már tudnak végig egy hosszabb dalt, mondjuk az Egyszer egy királyfit, vagy at A part alatt-ot."

- Mert ekkor még könnyen jut sikerélményhez, egy rövid, négysoros, vagy akár kétsoros locsólóvers megtanulása is dicséretet vált ki egy kisgyerek számára (számonkérés nincs, időhatár nincs), és új élménnyel hat neki, hogy "ezt is tudom".

Később, amikor már nem új az élmény, a versekkel való találkozás, nehezedik a tartalom, és büntetés jár a nem megtanulás miatt, ez az érzelem változik. Más a keret, amiben megtanulja. Motiválva van, vagy büntetve. Szabadon, az esetleges hibákon is csak barátságosan mosolyogva, időkorlát nélkül, és osztályzás nélkül, vagy ennek teljes ellentettjeként. Ez a különbség.

Ahogyan az elején minden gyerek élvezettel mondja azt is, hogy már tudja angolul a "köszönöm; kérem; ülj le; állj fel" szavakat, mert izgalmas, hogy egy idegen nyelv szavait használja, majd később ez változik az összetett nyelvtani szabályokkal való szembesüléssel és azzal, hogy nem tartják fenn az érdeklődését, már nem izgalmas az ismeretlen angol szavak jelentésének felfedése, mert olyan problémát oldatnak meg vele, amelyre nincs valós (felfogott) szüksége akkor, így elsajátítani sem fogja az eszközt hozzá.

"Akik költők verseit truccból nem tanulják, azok is szóról szóra tudnak elég silány dalszövegeket.

- Több okból is. Egyfelől egy dalszöveg - jó esetben - egy versszak, amit négy percig ismételnek az elejéről. Másfelől ez dallamos, és _élvezetet jelent_ a meghallgatása, így huszonhétezerszer lejátssza _maga akaratából_, és elkezdi megjegyezni, hogy vissza tudja énekelni magának akkor is, amikor nincs a zene közelében. Harmadrészt ebben sem mindent, hanem a neki tetszőket, saját kiválasztása, nem kijelölés alapján. Egy neki nem tetsző műfajú zeneszámot ugyanígy nem tanulna meg.

"Akkor már miért ne inkább irodalmi értéket tároljanak a fejükben?"

- Mert ezt ők döntik el, nem mások, nem a tanárok helyettük.

"Ha csak beszélgetünk arról, hogy a Toldi így megúgy, akkor soha nem fog eszünkbe jutni gatyarohasztó melegben, hogy most ég a napmelegtől a kopár szik sarja, tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta."

- És mennyivel vagyunk előrébb, ha idézzük egy élethelyzetbe lépve? Nem ez egy versnek a gyakorlati hasznossága. Hogy felszállok a Liszt Ferenc reptéren, és azt mondom: "Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj..."

Ez nem visz előrébb. A verseket nem ezzel a céllal írták meg. Tartalmuk van, amit át akarnak adni. A Gondolatok a könyvtárban prózai vers, nem is tanulható, nincs igazi ritmusa, de nem is az volt a célja vele Vörösmartynak, hogy majd generációkkal később egyeseket kapjanak azok a diákok, akik nem mondják fel azt a verset, amelyet a maga korában ő is lapról olvasott fel másoknak, pedig ő írta.

A célja a gondolatok átadása volt: "Mi dolgunk a világon? küzdeni".

Ki mondja meg, hogy milyen céllal írta a költő verset?

Még maga a költő sem.

Nem kell mindenben hasznot keresni, még ha haszonelvű világban élünk sem.

Vannak hasznos dolgok, vannak jó dolgok és vannak szépek is. Nem baj az, ha van, ami csak szép, és semmi más. Untig elég az is.

Sokat, nagyon sokat kell tanulni, nem egyre kevesebbet.Amit megtanulunk, annak később talán 10%-ára emlékezünk, ahogy mondják. Ha semmit nem tanulunk, akkor annak a 10%-a mennyi is lesz? Annyit fogunk érni is.

Szerintem, hogy a gyerekek milyen motivációval tanulnak, az a szülők -esetleg ki sem mondott- hozzáállásától függ. Meg a tanárok lelkiismeretességétől. A gyerekek sokkal többre képesek, mint gondolnánk.

De valami szempontból hasznosabb, ha a plebsz kevesebb kultúrát kap. Vagy adunk neki. Persze, a magániskolákban, jó pénzért nem sajnálják teletömni minden széppel-jóval a gyerekek fejét, a hasznoson kívül.

Nem mondtam, hogy kevesebb kultúra kell, azt mondtam, hogy a mostani átadási forma csak meggyűlölteti, nem megszeretteti a költészetet a tanulóval, és ez éppen ellenkező a céllal.

A költészet pedig nem öncélú. Nem saját maga létezése ad neki létjogosultságot. A művészet éppen a tartalomátadásról szól. Az esztétikum csak ezzel összekapcsol, a figyelem felhívására szolgál - és részben az alkotó önmaga iránti igényessége is motiválja -, de a figyelem felhívása csak eszköz a gondolatok közvetítéséhez.

"Sokat, nagyon sokat kell tanulni, nem egyre kevesebbet.Amit megtanulunk, annak később talán 10%-ára emlékezünk, ahogy mondják. Ha semmit nem tanulunk, akkor annak a 10%-a mennyi is lesz? Annyit fogunk érni is."

- Azért hull ki rengeteg tudás az évek alatt, mert nem hasznos, mert érdektelen. Ez nem törvényszerű, hogy amit megtanulunk, annak csak töredékére lehet emlékeznünk.

Nem tudok egyetérteni, bocs.

Ha a költők a költészetről írtak alapján írnának verseket, akkor csupa bűnrossz programvers születne.

Hálisten a -jó- költők csak úgy kiírják magukból a gondolataikat, benyomásaikat, álmaikat.

A haszontalannak tartott megtanult dolgok is csak konkrétumaikban esnek ki az emlékezetünkből, de a megtanulásuk közbeni folyamat tanulságai, fölfedezései belénk épülnek. Ha nem lettek volna, a többi ismeret - szerinted hasznosak- csak úgy sorakoznának, mint a számítógépben, és csak egymáshoz pontosan passzoló módon lehetne használni őket.

Magyarul nem alkotóan, nem kreatívan.

"Ha a költők a költészetről írtak alapján írnának verseket, akkor csupa bűnrossz programvers születne.

Hálisten a -jó- költők csak úgy kiírják magukból a gondolataikat, benyomásaikat, álmaikat."

- Egyáltalán nem arról van szó, hogy csak politikai programokat lehetne rímekbe szedni, és ez jelentené a költészetet.

Más művészeti térről merítve egy kedvenc példámat, ahogyan Michelangelo megfaragta a Dávid-szobrot, azzal egyszerre alkotott tökéletes, anyagba átültetett anatómiai tanulmányt az emberi testről, és szimbólumot arról, hogy egy kis állam is győzhet a nálánál nagyobb felet.

Amikor Arany János megírta A walesi bárdokat, akkor nem egy angol fordítást hozott létre.

Ezeknek nem kell nyílt kampánybeszédeknek lenniük. De tartalmuk van, ami egy kép alapján, vagy egy bemagoltatással nem kerülnek felismerésre.

Ráadásul, túl az átadott eszmei értéken, a felismertetett fontosságon, az erről való beszélgetés a gondolatok szavakba ültetésének készségfejlesztője. Ez utóbbi pedig hasznos a későbbi életre. És nem megutáltat, hanem megszeretteti, megérteti, miért tanulnak arról, amiről, és miért éppen arról a valamiről, nem másról.

"A haszontalannak tartott megtanult dolgok is csak konkrétumaikban esnek ki az emlékezetünkből, de a megtanulásuk közbeni folyamat tanulságai, fölfedezései belénk épülnek."

- Éppen a problémamegoldás _folyamatát_ elsajátító szerkezetben tartanám fontosnak átalakítani az oktatást, mert a jelenlegi lexikális tudást ad, nem gyakorlati képességet, nem az élet más területén is haszonsíható tudás fejlesztését.

"Ha nem lettek volna, a többi ismeret - szerinted hasznosak- csak úgy sorakoznának, mint a számítógépben, és csak egymáshoz pontosan passzoló módon lehetne használni őket.

Magyarul nem alkotóan, nem kreatívan."

- Lásd fentebb. A dogmatizmus éppen a kreativitás gyilkosa, ahogyan bemutattam a matematikát érintve is. Nem a szinusz-koszinusz a lényeg, hanem a matematikát, mint tantárgyat felhasználni arra, hogyan lehet az életben eléd lépő problémákra megoldási rendszert alkalmazni - a matekból merített korábbi tapasztalataidat használva. Nem a tételmagolás, a másodfokú egyenletek, és a sosem használt logaritmus a fontos, mert ez az emberek túlnyomó többségének életében sosem kerülnek elő, és csak felesleges kudarcélményt adnak, évekig, de az elsajátításuk sem jár jutalommal.

Az ilyen irányú továbbképzés az ebben tehetséget mutatók számára lenne kívánatos.

Nem tudjuk megérteni egymást.

Michelangelo egyáltalán nem gondolt semmiféle szimbólumra amikor követ faragott. "Csak" kifejezte magát.

Arany sem mást tett, mint a maga módján kifejezte magát.

Nem látom, hogy az oktatásban ilyen mértékben "magolást" szorgalmaznának, mint ahogy írod. A tanárnak van lehetősége, van, aki magoltat, de nem elvárt, kár is hivatkozni rá. Sok a rossz tanár, az is igaz. De attól még nem a tananyagot kell meghúzni.

Az oktatási rendszer átalakítását ott kellene kezdeni, hogy olyan tanárokat keresünk, aki szeretik, szenvedélyesen szeretik a tantárgyaikat, plusz örömet okoz nekik a tudásuk másokkal megosztása. Mostanában nem sok ilyen van.

Nem a mai adott tanárokhoz kellene olyan témákat keresni, amit -a különben lehet, hogy egyáltalán nem is tanárnak való emberek- szívesen tanítanak, a saját feltételeik szerint.

"Michelangelo egyáltalán nem gondolt semmiféle szimbólumra amikor követ faragott. "Csak" kifejezte magát."

- Tudod, hogy ez nem így van

"Arany sem mást tett, mint a maga módján kifejezte magát."

- Kifejezte magát. És mit akart kifejezni? Kiderül az a versszakok gépi felmondásából, vagy inkább az a célravezető, ha beszélnek róla, hogy mi a vers célja, mi az, ami az értékét adja, ki hogyan ítéli meg, és ki mit lát benne?

Ez mozgatja meg az agyat, ez kényszerít gondolkodást, ami több ilyen után egy gördülékenyebben, és nagyobb terjedelemben megy.

"Nem látom, hogy az oktatásban ilyen mértékben "magolást" szorgalmaznának, mint ahogy írod. A tanárnak van lehetősége, van, aki magoltat, de nem elvárt, kár is hivatkozni rá. Sok a rossz tanár, az is igaz. De attól még nem a tananyagot kell meghúzni."

- Ahogyan kifejtettem több példával, az egész erre épül. Angolból szódolgozatokat íratnak, történelemből évszámdolgozatokat, irodalomban versszakokat adnak fel, egyik sem a gondolkodásra, hanem a parancskövetésre, az elmondottak pontos visszaadására nevel. Praktikus tudás nélkül.

Matematikában sosemhasznált tételeket visszamondását kérik, és ha esetleg nem azon az útvonalon adsz tökéletes eredményt a felmerült problémára, mint amit a tanár követel, akkor büntetést ad. Hiába jó az eredmény, hiába dolgoztál vele, és kreatívan megoldottad, helyesen: azt tedd, amit mond, úgy, ahogyan mondja. Az eredmény nem számít, a parancskövetés, a szolgalelkűség a lényeg. A matematika is erre tanít, nem az életben hasznosítható tudásra.

Ezért kerülnek ki általában tudás nélkül, de jobb esetben is csak lexikális tudással, viszont terelővonalak nélküli beszélgetésben teljesen tanácstalan fiatalok az életbe.

Beszéltem olyan éltanulóval, akinek egy darab önálló gondolata nem volt, véleménye bármilyen történésről, nem lehetett két mondatot váltani vele, igazi üres hatást keltett, az erénye abban állt, hogy példamutatóan, gépiesen felmondott bármit, jobban, mint mások, ezért magasabb osztályzatot kapott. Így nem lehet társadalmakat általunk, a benne résztvevők által helyesen irányítani olyanok kezelésében, akik megfelelő rálátással, és kiemelkedőbb tudással is rendelkeznek.

Ez nem tudás.

"Az oktatási rendszer átalakítását ott kellene kezdeni, hogy olyan tanárokat keresünk, aki szeretik, szenvedélyesen szeretik a tantárgyaikat, plusz örömet okoz nekik a tudásuk másokkal megosztása. Mostanában nem sok ilyen van."

- És nem is bővelkedünk annyi jelentkezőből, hogy nagyon válogathatnánk.

"Nem a mai adott tanárokhoz kellene olyan témákat keresni, amit -a különben lehet, hogy egyáltalán nem is tanárnak való emberek- szívesen tanítanak, a saját feltételeik szerint."

- Ha esetleg nem lenne tisztázott, nem a klasszikus tudás eltörlését szorgalmazom - ezt kifejtettem az első hozzászólásomban is -, nem kívánom a versek, vagy az irodalmi művek halálát, csak a - meggyőződésem szerint - helyes felhasználási módjukra akarok rámutatni.