Baloldaliak, tényleg azt gondoljátok, hogy a migráción esetében a befogadás a legjobb megoldás?
Én baloldalinak definiálom magam, mégis úgy gondolom, hogy ez egy rossz megoldás.
Támogassuk őket pénzzel, eszközökkel, technikával, iskolákkal ( akár úgy is, hogy onnan jönnek ide tanulni ), de ne fogadjuk be. Az európai országok is azért lettek nagyok ( illetve a politikusok ), mert az ember ( nemes ) kiment külföldre tanulni és hazahozta a tudást. Széchenyi, Eötvös, külföldön Marx, de akár példaként hozhatjuk fel Lenint is.
Otthon pedig az immár értelmiségnek számító emberek arra törekedtek, hogy a saját országuk jobb legyen.
Tehát az én véleményem, hogy Afrikába és a Közel-Keletbe megéri ilyen szinten befektetni, nem pedig csak az olajat kizsákmányolni ( Afrika területének 60-70%-án nem tudjuk mi van, mert ott mezőgazdaságból élnek az emberek, esetleg a külföldi befektetők bányáiban dolgoznak, nem pedig kutatnak és bányásznak ).
Kezdünk elkanyarodni a témától.
Az első válaszolók egyike mondta, hogy náluk otthon kell rendet tenni.
Én is így értettem a segítséget. Hitelek az országnak, külföldi befektetők ( ha az ország megfelelő infrastruktúrát, meg még néhány feltételt képes megteremteni ), európai szintű oktatás ( erre mondtam, hogy ebben ha nem akarunk iskolák létrehozásával segíteni, akkor ajánlhatunk nekik helyi tanulást különböző programok keretében [ lásd: erasmus ] ) és fejlett technológia ( ami a külföldi befektetőkkel együtt jön ).
"Ahhoz mondjuk a jelenleg élöknek nem igazán érdeme hogy mások megteremtették ezt Europaban."
Csak éppen fenntartják a rendszert, nem lesz az országból bukott állam, nem termelődnek fegyveres terroristacsoportok, és folytathatnám.
Ezek mindannyiunk érdeme, akik itt élnek. Nem olyan nagyon nehéz ám anarchiába süllyedni, mint azt sokan gondolnák. Nap mint nap tenni kell ellene, egyeztetni az álláspontokat, visszafogni az indulatokat, előrelátóan gondolkodni.
Arról nem is beszélve, hogy a közállapotoknál a gazdaságot sokkal könnyebb gyorsan lezülleszteni. Lásd elrettentő példának Zimbabwe történelmét.
16.26
És ezt hogy dontod el elore? Tudtommal szinte minden menekult kerelmet elutasitunk. Elore latszik mindenkin hogy nem akar dolgozni?
Még annyit tennék hozzá, hogy ha egy bevándorló nem beszél semmilyen európai nyelvet (vagy csak úgy éppen hogy tud egy kicsit angolul), nincs semmilyen végzettsége, nem hajlandó ujjlenyomatot adni stb.
Valószínű, hogy nem munkából próbál majd megélni.
16.28
Azert nem hajlando ujjlenyomatot adni mert akkor automatikusan kiutasitjak.
De amugy akkor most nem veszik el a munkat?
A magas szintű oktatást itt is próbálják ledarálni, senkinek sem érdeke, hogy máshol is legyenek okosabbak az emberek. A jó munkaerő ért a szakmájához és vásárol. Ez az élete, ahhoz hogy ennyire alantas (vásárlás = gyűjtögetés) ösztönök szerint élj, h***ének kell lenned. Nem a művelt emberek költik a pénzüket minden vacakra erejükön felül :)
A migránsok meg tökéletes vásárlóerő. Buták és nincs semmijük, ezért mindent meg kell venniük.
"Azert nem hajlando ujjlenyomatot adni mert akkor automatikusan kiutasitjak." persze...
vagy inkább azért, mert nem akarják, hogy azonosítani lehessen őket.
De ettől függetlenül mit kezdünk majd egy rakat emberrel, akik nem akarnak se dolgozni, se tanulni (de még ha akarnának is dolgozni, mit kezdenénk ekkora képzetlen munkaerővel? Már így is hatalmas a munkanélküliség. Mindenképp csak a terhünkre lesznek).
28
hát igen, ez nagy igazság .... de tenni se lehet ellene, az elnyomó rendszer része, jellege.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!