Nem nevetséges nektek is ez a nagy fideszgyűlölet most az oktatással kapcsolatban?
Ne értsen félre senki. Ha az oktatási rendszer tényleg nagyon pocsék, akkor nem csak joguk a tanároknak lázadni, hanem kötelességük is.
De én emlékszem anno 2010 előtt sokkal jobban tüntettek a pedagógusok. Több ezer pedagógus tüntetett, sőt országszerte ezrek lettek munkanélküliek az MSZP béna oktatási rendszere miatt. Szóval tényleg nagy tüntetések mentek akkor is.
Most is silány az oktatási rendszer, és ez sokaknak jogosan nem tetszik.
Csak azt nem értem miért kell mindent a fideszre kenni, amikor ez pontosan ugyanígy más kormányok alatt is jelen volt.
Semmi köze ennek a mosta párthoz, ez ugyanis mindig ilyen volt és lesz is, pártoktól függetlenül.
Nevetéssel fog el amikor a sok habzó szájú fideszgyűlölőt látom...
Ahogyan füves hippi nagyapám mondta:
„Édes fiam, inkább drogozz mint tanulj! Mert az legalább látszik rajtad.”
Mivel már eléggé be vannak butítva az emberek ezért nem sokat lehet csinálni.
Éjjel-nappal kukapest, barmok közt, valótlan világ stb. egyéb tömegbutító fegyverekkel a vezetp réteg sikeresen kikanalazta az emberek megmaradt gondolkodó agyát.
Annyira, hogy már teljesen bele van programozva az emberekbe, hogy ami nem "demokrácia" az csakis nácizmus vagy anarchia lehet.
Az embereknek a nap 24 órájában programozzák az agyát a sz*r rendszer elfogadása érdekében, erre bevetik a holivúdos propaganda filmeket, melyek 99% ezt üzeni: "ami nem demokrácia vagy felvilágosult amerikából való, az csakis anarchia vagy sátáni diktatúra lehet!"
Az ember meg persze el is hisz, így egy lélekben sem merül fel, hogy esetleg változtani is lehetne az államberendezésen, mivel, hogy az csakis anarchia vagy diktatúra lehet...
"Akasszunk fel magunkat és akkor megszűnik minden problémánk."
Ne, mert lehet, hogy nem halunk meg rögtön és akkor szenvedni fogunk. Lőjük fejbe magunkat a kád felett, rakjunk zacskókat a falra és bútorokra a pisztolyt a kád felé tartva végezzük el teendőmket, hogy a takarítástól is megkíméljük a szeretteinket.
De természetesen nem a halál a legjobb megoldás, mert ameddig élünk remélünk!
Így már most kihúzhassuk a tévét a konektorból és kidobhassuk az ablakon és elő is ehetünk egy William Faulkner-t elménk művelődése érdekében vagy az is elég ha alaposan beleássuk magunkat a kvantum fizika rejtelmeibe vagy akármi, csak okosodjunk a fészbuk helyett...
Ekkor képesek leszünk változtatni a dolgokon.
"Gyurcsány után jött a fidesz és megkapta a lehetőséget, hogy ami el lett cseszve, azt rendbe hozza"
Nem fog élni ezzel a lehetőséggel. Egyetlen egy párt sem fog élni az előző kormány hibáinak kijavításának lehetőségével, még a liberálisok sem!
Ugyanis az ország tönkretétele a cél, teljesen értelmetlen lenne hibák javításával foglalkozni, sokkal jobb ha emberek párthülyítésére fordítsák az időt.
"Még jobban elrontotta, amit csak lehetett!"
Így van ha 2010 előtt a fidesz lett volna, akkor az rontotta volna el még jobban a rendszert. Lényegtelen kit választotok meg mindegyik csak rontani fog.
Szakértők nem kerülhetnek hatalomra, mert szakértőt csak szakértők választhatnak meg. Márpedig a szavazók nem szakértők semmiben sem, csak abban, hogy kivel feküdt le előző éjjel Sarka Kata.
# 11/11 Időpont ma 21:48
Egyenes választ várok, hogy szerinted mi a megoldás.
Ja kérdező, hogy te ilyen széljobber-konteós oldalakról ideszabadult, világmegváltó középiskolás vagy?
Akkor nem szóltam.
"Csak azt nem értem miért kell mindent a fideszre kenni, "
Azért, mert a mostani rendszer szinte minden elemében különbözik az előzőektől. Ezt a fidesz találta ki, ők csinálták, ők erőltették rá a szakmára.
Evidens, hogy ők a felelősek, ha nem működik. Nem?
"Csak azt nem értem miért kell mindent a fideszre kenni, amikor ez pontosan ugyanígy más kormányok alatt is jelen volt."
Én sem értem, hogy miért kellett 2006-2010 között szegény, árva, kis MSZP-t annyira támadni, amikor mindenért az előtte lévő kormányok voltak a felelősek.
Kb. ilyen az érvelésed.
Aki nem tudja az tanítja. - Ez ugrik be a tanárok bármi féle megmozdulását látva.
A 13 pontjuk is nevetséges követelésekkel van teli és inkább az ellenzéket segíti mint a rendszer fejlődését.
Az egységes oktatási rendszer nem hülyeség, mert fent tartja a látszatot, hogy mindenki egyenlő és egyenlően jogosult a tudásra. Nincs az hogy Pistike Szegedről kevesebbet tanult volna mind Mariska Bpn, mert Pistike tanára szerint mást kell tanítania és máshogyan.
Rengeteg tanár van és mindegyiknek megvan a maga ideológiája mit, hogyan tanítson. Ebből lenne káosz, de mivel tényleg nem tud mindegyik tanár ugyan annyit sose lehet egyforma. Ezért kellene oktató videók által tanítani egységesen. Modern lenne és nem mellőzné a tanárt se, aki segítene az oktató videó felfogásában és a lemaradottaknak segítene.
Az oktatás sose lesz tökéletes, nem rossz az oktatási rendszerünk csak az emberek buták hozzá. Aki elvégez egy egyetemet Mo-n az megállja tudásilag a világ bármely pontján is. A le amortizálódással van baj, mert a gyerekek tizede nem képes elvégezni, mert nem rendelkezik megfelelő háttérrel, kitartással, akarattal és ésszel. Mindenki okosnak tartja magát, de senki se az - relatívan - még én se.
"Csak azt nem értem miért kell mindent a fideszre kenni, amikor ez pontosan ugyanígy más kormányok alatt is jelen volt."
Kérdés:
2010 előtt volt KLIK?
2010 előtt központosították az oktatási intézményeket?
2010 előtt hány iskola nem tudta kifizetni a fűtést?
2010 előtt ugyanennyi pénz jutott oktatásra, mint most (főleg, ha az inflációt is figyelembe vesszük?), vagy most kevesebb van?
2010 előtt csak egyféle tankönyvből oktathattak a tanárok, ami olyan silány minőségű, hogy kabarénak is beillene, ha nem a gyermekeinket tanítanák belőle?
2010 előtt ennyi óraszámban kellett dolgozniuk a tanároknak az iskolában?
2010 előtt ennyi felesleges adminisztrációval terhelték a tanárokat?
2010 előtt volt PÖCS? (tudod, az az egymást "feljelentgetős" módszer.
Lehetne még sorolni.
Ha csak szinten tartotta volna a korábbi rosszat, akkor az addigi tüntetések jogosak lettek volna "jogosak", de annak ellenére, hogy ígérgették az oktatás megmentését, csak rontottak a helyzeten, ráadásul amikor a tanárok még a dolgok tervezésekor jelezték, hogy ez rossz lesz, semmibe vették őket. Eddig és még tovább is próbálták elhallgattatni őket, de egyszer minden elfojtás robban, ha nagy a feszültség.
Az egészségüggyel szintén ugyanez a helyzet, és a két probléma összeadódik.
A tanároknak nem csak az a problémájuk, hogy most rossz a rendszer, hanem az is, hogy nem hihetnek abban, hogy bármiféle javulásra készülne a kormány, főleg nem belátható időn belül. És sok kérdés egyáltalán nem kerülne pénzbe, főleg nem sok pénzbe, szóval csak hozzáállás kérdése. Na ez a bicskanyitogató.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!