Ha ti az 1830-as,40-es években politizáltatok volna, kit támogattatok volna? Kossuth vagy Széchenyi?

A háború előtt sem segítettek volna Kossuthnak, tekintve, hogy egyáltalán nem volt érdekükben Mo. függetlenedése.

A 2. ponthoz meg annyit, hogy azt megelőzően az olmützi-nyilatkozat is megsegítette Kossuth ezen lépését. Sokan tényleg nem tartották jó ötletnek, de a harcok során szerintem amúgy is felvetődött volna az ötlet a nép fejében.

"Főleg a Ferencjóska kapja be tövig."

Ferencjóska még az apját is lecumizta.

Nekem sokkal szimpatikusabb Széchenyi. Ha most nem a politikai tevékenységet nézem, hanem a személyiségüket, akkor egyértelműen Széchenyit választanám, mert a legnagyobb magyar igazán szívén viselte a haza sorsát, ez nála lelkiismereti kérdés volt. Széchenyi becsületes, jó ember volt, és amikor elbukott a haza a szabadságharc után, bele is őrült és öngyilkos lett. Kossuth viszont egy tipikus karrierpolitikus, akinek fontos volt a hírnév és a külsőségek, hogy mindenki legyen odáig érte stb., miközben a tetteiért soha nem vállalta a felelősséget, hanem bűnbakot keresett maga helyett. Ugye itt elsősorban Görgey esetére gondolok...

És ha már itt tartunk, a szabadságharc öt perc alatt elbukott volna, ha nincs ott Görgey, az egyetlen normális tábornok, aki képes volt sikeres hadjáratokat tervezni és vezetni az osztrákok ellen és megverni őket. Mindenki más csak a saját feje után ment, és ha Kossuthon múlik az egész, akkor sokkal hamarabb és dicstelenebbül véget ért volna a szabadságharc, kb. már 1848 karácsonyára. Gondolok itt arra, hogy amikor Windischgrätz támadott 55 ezer katonával, ha nincs ott Görgey, aki hátráljon előle, megmentve ezzel a magyar fősereget, hanem csak Kossuth van, aki esztelen támadásra bírja rá a tábornokait, akkor elég hamar szétverték volna a magyar sereget, mint ahogy ez meg is történt Mórnál Perczel Mór tábornok seregével... Pest előterében Jellachich szétverte a seregét, aminek következtében Görgey kénytelen volt feladni a fővárost. De a főváros feladása ígyis rendezett módon történt, és a kormány is el tudott menekülni. Görgey nélkül lehet, hogy Windischgrätz már decemberben elfogja a magyar kormányt és vége az egésznek...

Ezt csak azért írtam le, mert Kossuth szerepe egyáltalán nem valami fényes és dicsőséges a szabadságharc alatt, amit érdemének szoktak tekinteni, a függetlenség kimondását, az is irreális és esztelen lépés volt, a magyar függetlenséget egyik európai nagyhatalom sem támogatta, valaki írta, hogy a szabadságharc előtt kellett volna külföldöt megkeresni. Nem, mert nem támogatta volna akkor sem senki, illetve a szabadságharc a kezdetén nem függetlenségi harc volt, ez csak Kossuth esztelen hülyesége lett 1849 tavaszától kezdve (előtte ő sem akart független országot!!). Ha függetlenségi harcként indult vonlna ez az egész, a magyar tábornokok java a magyar kormány ellen harcolt volna a császárért (magyar királyért)! Ígyis sokan szögre akasztották a kardot április után, miután hírét vették a debreceni hülyeségnek, pl. Gáspár András tábornok.

Kossuth egy hülye libsi volt. Mintapéldánya a hozzá annyira nem értő de akaratos idealistának.

Miklós meg nem két pusziért segített

[link]

Meg azért ne feledjük el azt sem, hogy Görgey, miután 1867-ben hazatérhetett ausztriai száműzetéséből, ahol 1849 óta házi őrizetben volt, itthon mint hazaárulót fogadták, senki nem akart neki munkát adni. A szabadságharc legnagyobb magyar tábornoka, egy katonai géniusz, aki a fejlövése és agyműtéte ellenére 30 ezer katonájával feltartóztatott egy 120 ezres orosz sereget 1849 nyarán, itthon hídpénzt szedett a kiegyezés után, illetve miután onnan is kiutálták, Erdélybe ment vasútépítést felügyelni. De ezt sem csinálta sokáig, mert mindenki hazaárulózta és végül a testvére birtokára vonult vissza, és ott kertészkedett a világtól elvonulva.

Volt olyan, hogy kezdetben elment színházba, de amikor a nézősereg megtudta, hogy ott van az "áruló", elállták az útját és meg akarták verni, Görgey csak úgy tudott elmenni, hogy elővonta a tőrét és hátrált ki az épületből, harcra készen...

Volt olyan, hogy vonaton utazott már öreg korában, és amikor az egyik megállón leszállt, még az állomás főnöke is kiment oda, azt kiabálva, hogy "hol az áruló, hadd tépem szét". Görgey pedig megállt előtte és udvariasan bemutatkozott, erre az állomásfőnök eloldalgott.

Van egy olyan történet is, hogy egy másik utazása alkalmával egy vasúti állomáson elaludt, amíg várta a csatlakozást, és a környékbeli parasztok hírül vették, hogy ott az áruló, és kaszákkal meg ásókkal jöttek, hogy megöljék. De amikor körülvették, látták, hogy egy ősz öregember alszik a padon, és nem bántották.

Az ilyenek miatt tehát teljesen visszavonult, öreg korára csak a szűk baráti körével érintkezett, de igazából egy szerencsétlen remete lett. A felesége nem bírta ezt az életet és elhagyta, a fia pedig őrültek házába került. Egyébként volt olyan, hogy a fiát, amikor iskolába járt, a gimnázium igazgatójának kellett bújtatnia, mert a többi gyerek állandóan meg akarta verni, mert az "áruló" fia volt.

A gimnazistákról jut eszembe, hogy egy alkalommal egy pesti középiskolában a gyerekek összeesküdtek, hogy megölik az árulót. Az egyik gyerek szerzett is egy pisztolyt, és kisorsoltak maguk közül egyet, akinek odaadták a fegyvert, hogy lője le Görgeyt. A fiú kileste az öreget, amikor épp az utcán sétált és követte, de amikor látta, hogy egy tipegő vénember, nem bírta lelőni. Amikor ezt a többi gyereknek elmondta, a többi gyerek követelte, hogy lője le. Ezért a gyerek másnap elment Görgeyhez, a ruhája alatt a pisztollyal, és bekopogott az ajtaján. Görgey pedig kinyitotta és beeresztette, és elbeszélgetett vele. Persze a gyerek nem lőtte le.

Aztán volt olyan is, hogy az öreg tábornok az utcán sétált, és egy fiatal nő ment vele szemben, kézen fogva vezetve a kisgyerekét. Amint meglátta a tábornokot, az anya azt mondta a fiának, hogy "íme fiam, itt van az áruló, aki elárulta a magyar szabadságharcot". Görgey erre megállította, és azt mondta neki, hogy már nem haragszik ezért, sőt, meg is éri neki így szenvednie, ha a fiatal nemzedékek abban a hitben nőnek fel, hogy a nagy magyar szabadságharcot csak árulással lehetett leverni.

Görgey 1916-ban halt meg, 98 éves korában. Ebből 67 évet élt úgy le, mint Magyarország "árulója", úgy, hogy külföldön és itthon egyaránt minden újság, könyv, művészeti alkotás, ha a magyar szabadságharccal foglalkozott, akkor az ő nevét, mint az áruló nevét emlegette, Görgey Artúr neve egyet jelentett a sötét, gonosz árulással. Miközben igazából ő volt a modern kori magyar hadviselés legnagyobb tábornoka...

Köszönjük ezt Kossuthnak, ennek a hisztis p*csának, aki amikor a hülye döntései következtében (Dembinszkire bízta a fősereg parancsnokságát, aki elvesztette Temesvárnál a döntő csatát Haynau ellen és elmenekült) elveszett a szabadságharc, akkor Kossuth is csak annyit tudott, hogy menekült, és a vereség ódiumát ráhagyta Görgeyre, akinek így le kellett tenni a fegyvert, és el kellett szenvedni, hogy árulónak bélyegezzék. VAgyis mindenki menekült mint a patkány a süllyedő hajóról, és az egyetlent, aki maradt és vállalta a fegyver letételét és a vereséget, azt bélyegezték meg árulónak.

Ennyit Kossuthról. Ez mindent elárul róla, hogy milyen ember. Politikusnak jó volt, túlságosan is tehetséges volt, de emberként egy nulla, egy semmi.