Novákék csupán azért akarták Biszku Bélát elítéltetni mert kommunista volt?
A tárgyalást vezető dr. Steiner Gábor bíró elmondta, hogy semmilyen sortűz nem volt a nyugati téren, ezt a szakértői vélemények alátámasztották, valamint a salgótarjáni sortűznél a parancsot egy szovjet vezető adta ki. Undorító amit Novákék akartak művelni ezzel a 94 éves emberrel.
https://www.youtube.com/watch?v=HMuCR263Amk
Talán kommunistának és ráadásként az akkori elnyomó rendszer vezető beosztású tagjának lenni nem bűn ? Erich Honecker ellen is képesek voltak a németek pert vezetni, annak ellenére, hogy őrá is közvetlenül nehezen lehet bizonyítani a dolgokat, miközben viszont mindenki tudja, hogy bűnös a füléig.
A másik, egyszer-kétszer ugyanezzel a mondanivalóval elsütötted ezt a kérdést, miért kell sokadszorra is felraknod ?
Börtönbüntetéssel súlytani értelmetlen őket, mert alig van hátra nekik, illetve egy idős, megromlott egészségi állapotú ember perlése mindig is mártírt csinál az illetőből, legyen ex-náci vagy ex-komcsi. Ebben a helyzetben csak a luxusnyugdíj eltörlése és visszamenőleges hatályú visszafizettetése lett volna egyedül helyes ítéletnek.
'Erich Honecker ellen is képesek voltak a németek pert vezetni, annak ellenére, hogy őrá is közvetlenül nehezen lehet bizonyítani a dolgokat, miközben viszont mindenki tudja, hogy bűnös a füléig.'
Csupán azt nem veszed számításba, 57-es, a németek a miénktől gyökeresen eltérő habitussal vannak megáldva. Ja és náluk nem sikerült a kommunistáknak megpuhítani a társadalmat.
Nem. Azért, mert tömeggyilkos.
Megérdemelné a kivégzést.
Képíró pere gondolom nem rázott meg ennyire.
Biszku Béla magas rangú pártállami vezető volt '56 után.
Csak tisztázzuk, ha valakinek nem volna tiszta: Kádár és bandája elárulta Nagy Imrét és a forradalmat, a szovjetek csatlósa lett. Magyarországon korábban soha, egy percig nem volt legitim a kommunista uralom, választási csalással és kőkemény terrorral kerültek hatalomra a szovjet szuronyok árnyékában.
Ez ellen kelt fel a nép '56 - ban - a kivégzettek TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGE munkásfiatal volt, nem horthysta tiszt, ez tény. Ebben a megtorlásban volt kulcsszerepe Biszkunak, aki kevesellte a "fizikai megsemmisítések" számát, erről dokumentumok vannak. Még '63 - ban is akasztottak '56 - os forradalmi részvétel miatt. Kádár hozzávetőlegesen 5 - 600 magyar fiatalt - köztük nem egy nőt, fiatal lányt, 18. - ik évét betöltött munkásfiatalt küldött bitóra. Ő soha, senki által nem kapott felhatalmazást a hatalmára. A Nyugatinál provokáció történt, a hatalom részéről, ma ez nyíltan kutatható. Embereket ölt meg SZÁNDÉKOSAN a szovjetek által a magyarok nyakára ültetett bábhatalom.
Kádár több ártatlan magyar életéért felelős mint Haynau - ezt nem én mondom, lásd. Gosztonyi Péter, A magyar Golgota c. könyve (1993), ahol részletes elemzés olvasható.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!