Egyesek miért hiszik, hogy a szocializmusban gyártott termékeknél is gyártottak már jobbat?
Aham. Azert letezett akkoriban pl. a teveszero szakma, mert nem romlottak el.
Ne rohogtess mar, hetvegi program volt hogy a tulajok a lakotelep parkolojaban szerelgettek a kocsika, mert mindog volt valami bajuk.
Igeni elromlottak, semmivel sem voltak tartosabbak mint ma, ennek ellenere kevesebbet tudtak, es sokkal dragabbak voltak.
hiába próbálod nekik elmagyarázni, tök felesleges.
egy alternatívát nem tudnak mondani, miért voltak jobbak az akkor készülékek, csupán csak annyit hogy "volt benne anyag"
egyébként meg egy szentimentális embernek ezt hiába magyarázod, ő úgyse fogja fel agyilag miről van szó.
ennyi erővel akkor az orvostudomány is mozoghatna a 30-40 évvel ezelőtti szinten nem?
akkor megnézném néhány elvtárs képét, mikor 40 éves technológiával műtenék meg a szívét, vajon akkor is azt kívánná hogy de jó lenne a szocializmusban élni.
de kismillió példát fel lehetne sorolni, de tök felesleges mert ezek a lepontozáson kívül semmi értelmes érvet nem tudnak felhozni.
Olvasom a véleményeket és azt veszem észre, hogy nagyon elbeszélnek az emberek egymás mellet.
Már lassan kezdem nem érteni a kérdés lényegét.
A szocializmusban gyártott termékek, értsd az akkori korban gyártott termékek minőségét vitatjuk vagy a mostani azaz a kapitalizmus korát élve, mai termékek minőségét vitatjuk?
Mert pl. a kapitalizmusban gyártott flopi lemez is nevetséges a mai pendrivehoz képest mint technikai fejlődés. Hát ha így nézzük akkor természetesen a kapitalizmusban 1995-ben gyártott flopi lemez nagyon primitiv volt a mai 2015-ben gyártott pendrivehoz mérten.
De ha úgy nézzük , hogy a ma i digitális fényképező géppel készített "fénykép" meddig fog megmaradni mint emlék és azt hasonlítjuk össze, hogy az 1970-ben készített fénykép meddig fog megmaradni mint emlék, akkor az 1970-est még mais értékelhető állapotban lehet élvezni. Míg a mai gépekkel készítetteket "fényképeket" már 10 év múlva nem lesz min és hogyan lehetőség megnézni és értékelni,élvezni lehetőség.
Pl. az 1990-ben videókamerás felvételeimet ma nem tudom egyik technikai eszközről sem megnézni. Magyarul értéktelenné váltak. Nincs a boltban kapható videómagnó amivel meg tudom nézni a VHS kazettáimat.
na akkor most a régi , a szocializmusban lévő fényképezőgép volt a jobb a vagy a mai a kapitalizmusban készült?
A régi fényképező gépemmel, ma készített fotókat majd még 50-100 év múlva is meg tudom majd nézni (legalábbis az ük unokáim igen ) de a mai fényképezőgéppel készítetteket szinte biztos, hogy 50 év múlva nem tudja már senki megnézni.
Így nem lehet és nem is szabad össze hasonlítani a két időszak mint korszak termékeinek a minőségét, fejlettségét.
De érdekesség képen itt egy mai (kapitalista) példa.
A régi Mercedesek elmentek 1000 000 km minden különösebb gond és probléma nélkül, a mai modernek azazz fejlettebbeknek mondottak, jó ha elmennek ennek a felét azaz 500.000 km.
Melyik a jobb, a régi vagy az új és modern?
"Míg a mai gépekkel készítetteket "fényképeket" már 10 év múlva nem lesz min és hogyan lehetőség megnézni és értékelni,"
Ez hulyeseg. Onnantol kezdve hogy digitalis adat formajaban tarolod a fenykepet, az idok vegezeteig minosegromlas nelkul megmaradhat. Te egy teljesen mas dologrol beszelsz, az adathordozok fejlodeserol. Ha idoben ebredtel volna, bedigitalizaltad volna a VHS videoidat, es ma is nezhetned oket.
"A régi Mercedesek elmentek 1000 000 km minden különösebb gond és probléma nélkül"
Mentek a fenet. Ez is egy teljesen alaptalan legenda. Igen, elmentek sokat, de nem problema nelkuk.
A szocializmus termekei a kor muszaki szinvonalan nezve is szanalmasak voltak, kiveve talan a hadiipar.
Arrol nem is beszelve hogy a sokat dicsert muszaki cikkek jelentos resze nyugati licensz alapjan keszult, mert a szocialista ipar odaig nem jutott el hogy meg tudjon tervezni egy normalis gepet.
Lasd sokat dicsert Hajdu Energomat, ami elvileg sose romlott el (aztan a valosagban meg nagyon is gyakran) egy AEG mosogep licensze volt, a Lada eredetileg egy Fiat volt, tevekhez ugy vettuk a kepcsovet nyugatrol, es igy tovabb...
veszel egy fotó nyomtatót, kinyomtatod a fényképeket és berakod egy fotóalbumba, majd 100 év múlva elő veszik az ükunokáid és nézegethetik az elsárgult talán még épp képeket.
vagy fogsz egy adathordozót és a kor előrehaladtával folyamatosan átmented máshová.
vagy egyszerűen egy privát felhőbe feltöltöd.
ez a hasonlat demagóg, de nagyon.
a másik pedig VHS-t a mai napig lehet digitalizálni, ha annyira szeretnél szemcsés képű VHS-t nézni, pár ezer forintból megoldható.
a régi mercik pedig valóban elmentek 2x annyi kilométert, de nem szerviz nélkül.
ez az amit manapság sokan elfelejtenek.
és azt is sokan elfelejtik, hogy ezek a kocsik már a környezet védelmi előírásoknak 1000x-esen nem felelnek meg.
azért mentek el olyan sokat, mert ha ette is az olajat, és ha beindítottad az MTZ traktor elbújhatott mögötte, mert akkora hangja volt a kopott motornak, de nem számított mert annyi gázolaj ömlött bele, hogy még lötyögő dugattyúval is eldarált, miközben 100km-enként megevett egy liter motorolajat, és okádta magából a fekete olykor motorolajtól fehér kokszot.
most is költhetsz a fapados zöldséges mercidre százezreket évente, hogy elérd a bűvös milliós kilométert, ami mellesleg eszik vagy 15 liter gázolajat.
vagy veszel egy modernebb kocsit amiben esetleg van esélyed túlélni egy frontális karambolt, és 10 évente lecseréled mert a következő 20-30 évben szervizelés olyan sokba kerülne, hogy abból simán kijön egy új autó ára.
"Régen,mindent sokkal hosszabb időre,tartósabbra csináltak."
Ez sem igaz...
"A szocializmusban gyártott,Ikarus, Csepel,Rába,Pannónia"
"Most hirtelen ennyi jutott az eszembe, ezek a termékek még ma is megállják a helyüket és nem csak a szocializmusban voltak jobbak a nyugati termékeknél."
Ahham persze... :D Gondolom azért ment az összes a lecsóba, mert a nyugatinál jobb termékek amiket gyártottak annyira kelendő volta szocializmus bukása után. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!