Mi a véleményed mit takar, és miért keletkezett a "magyarkodás" szó?
07:32
Nem hiszem, hogy félreértettelek. Én nem vontam kétségbe a "magyarságodat".
Csupán felhívtam a figyelmedet arra, hogy a mondandód első részében erősen általánosítasz. (A Jobbik meg a történelemtudás). Azt egyébként elfelejtettem megkérdezni, hogy mi a problémád a csendőrséggel? Úgy tudom, ez is egy magyar találmány, és anno hitetlenkedve jártak Magyarországra más országokból azt kutatni, hogy mi lehet az oka a magyarországi eredményes bűnfelderítésnek. Az eredmény: a csendőrség. Az világ több országában is működik jelenleg továbbra is eredményesen, például itt a közelben, Olaszországban.
Leírtad, hogy számodra mit jelent a magyarkodás.
Az a baj, hogy ahogy az emberek egyre többször hallják és használják ezt a szót, másra vonatkoztatnak. Az a baj, hogy átlag arra mondja, hogy magyarkodik, aki esetleg valami nemzeti jelképet visel.
Hoztam egy ismerősöm példáját, aki iskolában azért nem merte kiteni a kokárdát, mert az osztálytársai a "magyarkodása" miatt halálra szekálták volna. (Az illető egy teljesen hétköznapi srác, elzárkózik mindenféle politikától)
Lehet, hogy éppenséggel téged is ezzel a szóval illetne a magyar társadalom egyes része, ha észrevennék a címeres kulcstartódat. És hidd el, ilyen apróságok miatt, amik neked fel sem tűnnek, és normális esetben annyira nem kellene átlépnie az emberek ingerküszöbét, nagyon sz*r érzés, amikor a képedbe köpik, hogy "mit magyarkodsz, te náci?" Én ezt nagyon sokszor megkaptam. Pedig nekem is csak egy kulcstartóm van, illetve talán az lehet a baj, hogy a környezetemben többen tudják rólam, hogy jobbikos vagyok. Ebből is látható, hogy nemcsak egyes jobbikosok túlfőtöttek, hanem ez nagyon sok más emberre igaz.
Másnak: nem kell hasraesni tőle, de egy történelemtanár úgy általában többet tud a történelemről, mint egy átlag ember. Nem vagyok tisztában a történelemtanárok képzésével, de ha az egyetemen csak egyetemes törit tanulnak, ahogy hogy taníthatják a gyerekeknek az iskolában a magyar történelmet? Mert nálunk úgy zajlik a történelem óra, hogy egy anyagrész egyetemes töri, egy anyagrész magyar töri, és normál órán a tanár mindkettőt emelt szinten oktatja.
"A szélsőségek magyarkodnak, történelmi tudás hiányában. Ilyen pl. a Jobbik "kakastollas csendőrség" ötlete, mely nem csak magyarkodás hanem nevetséges is.
Sajnos a szocialisták és a kommunisták akarnak átrendezni mindent a történelemben. Csak vesd össze ezeknek a linkeknek a tartalmát főleg a 1930-1955 közötti intervallumot, amikor tömény hazugság a történelmünk, és mindent a jobb nyakába akarnak sózni.
Liberális értelmezés szerint az ami minden más országban, minden más néptől természetes lenne, csak nekünk magyaroknak nem szabad.
Például:
amerikai zászlólengetés = hazafiság
magyar zászlólengetés = magyarkodás
angol nemzeti büszkeség = hazafiság
magyar nemzeti büszkeség = magyarkodás (vagy nácizmus)
"Miért nincs pl franciáskodás,angolkodás,cseheskedés,vagy éppen amerikáskodás?"
Van. De az amerikaiak pl. nem amerikaiskodásnak, hanem jingoismnek nevezik, vagy flag-wavingnek (zászlólengetés), vagy "wrapping oneself in the flag" (zászlóba csavarja magát) stb. stb.
Egyébként a magyarkodás, mint a Jobbik és a többi hasonló balos népnemzeti mozgalom legtöbb "igaz magyar" ötlete, természetesen német találmány. Deutschtümelei = németkedés. A 19. századi "völkisch" (népi) német nacionalizmusra jellemző. Amikor kitalálták, hogy az a jó német, aki buggyos bajor nadrágban jár, meg nagy bajsza van és hatalmas, durva vonalú "ősgermnán" tölgyfabútorai vannak. És sört iszik, meg bratwurstot eszik hozzá. Hoch auf dem gelben Wagen! :)))
A népiesch németkedést aztán eltanulták a németektől a magyarkodás 19. század végi pesti klasszikusai, akik egyébként főleg zsidó származású operettszerzők, kabarészínészek, hírlapírók voltak. Mivel szerettek volna nagyon-nagyon nagy magyarok lenni (ez a nacionalizmusuk őszinte volt, csak mivel nem voltak túl mélyek a "gyökereik", ezért ilyen külső mintákra voltak utalva), ezért a németeknél látták, hogyan kell németkedni, és ezt Magyarországon is bevezették, elkezdtek magyarkodni. A magyar nóta, az operett, amiben "magyaros" öltözetű színésznők szerepelnek, a műparasztokat felvonultató népszínmű ekkor keletkezett.
A buggyosnadrágos, mellényes Magyar Gárda, meg a kakastollas csendőrség ennek a tipikusan németes, illetve zsidós operett/kabaré stílusnak egy meglehetősen kései adaptációja. A magyarsághoz túl sok köze nincs ugyan (egy kevés van persze), de magyarKODÁSnak, annak pont jó.
A "Magyarország a magyaroké" a másik tipikus német importcikk. A magyar hagyományosan befogadó nép, a 18.-19 században szlávok, németek, zsidók stb. százezrei olvadtak bele a magyarságba, nem is léteznének ma magyarok, ha valamelyik hülye akkoriban kitalálja, hogy a magyaroknak éles határokat kell vonniuk magyarok és nemmagyarok között. Ez az éles elhatárolás sohasem volt hagyomány Magyarországon. Viszont a mintának tekintett Németországtól sikerült eltanulni a 19. század végén, hogy a nemzet az egy származáson és közös nyelven alapuló közösség, és aztán rövidesen kifejlődött az, hogy akkor az se legyen magyar, aki annak vallja magát, ha MI nem mondjuk rá. Mondjuk a pesti hírlapíró se legyen többé magyar, mert ő zsidó vagy sváb.
A legnagyobb hangú magyar nacionalisták, akik szívesen rásütik másokra, hogy azok nem magyarok, pontosan a legnemesebb német nacionalista hagyományokat folytatják, ahogy azt annak idején a politikai elődeik eltanulták Schönerertől stb.
A Jobbik nacionalizmusa olyasmi, aminek hagyományosan nem sok alapja volt Magyarországon, mondhatni, idegen a magyar hagyományoktól. Alapvetően nyugati, azon belül német import (a francia nacionalizmus ugyanis szintén más). Ugyanúgy, ahogy a magyarkodás sem egy kifejezetten magyar jelenség, hanem egy német stílus esetlen adaptációja magyar körülményekre.
16:54
Nagyon szépen leírtad a mondanivalódat, sok igazság is van benne, épp csak az itt a baj, hogy te se látod a fától az erdőt. A lényeg itt nem az hogy mi honnan jött, meg hogy hívják, hanem az, hogy ami máshol másnak a hazaszeretet egy természetes kifelyezése azért Magyarországon lehurrogják, lefasisztázzák, netán még el is hurcolják nemzeti ünnepen, nemzeti zászlóval a kezében!
"ami máshol másnak a hazaszeretet egy természetes kifelyezése azért Magyarországon lehurrogják, lefasisztázzák"
Ilyenkor mindig csak a konkrét példák hiányoznak. Igen, tudom, hogy "lefasisztázzák, aki szereti a hazáját", igen, én is olvastam már jobbikos propagandát, betéve tudom ezt a leckét.
Csak konkrét példát nem hallottam még.
Megjegyzem: a tv-székház ostroma vagy a zsidózás nem a "hazaszeretet természetes kifejezése", hanem valami egyéb.
Egyik barátom kint töltött egy kis időt Svájcban és meséli, hogy az ottaniak nem mennek be a tescoba és egyéb multi áruházakba. Ami nem svájci bolt, ott nem v. alig vásárolnak. Ennyire hűek a nemzetükhöz, hazájukhoz.
Ha valaki ott azt mondaná rájuk, hogy nácik, az másnap a kötélen lógna, de komolyan! Ott nincs ilyen, hogy leköpik azt aki ki meri mondani a nemzetiségét meg nemzetének zászlaját tartja kezében. Persze érhető,hogy mi igy viselkedünk. Tudatosan kiölték belőlünk a nemzeti öntudatot ill.a különféle zászlókat, jelképeket félremagyaráznak.
Nem tudom tudjátok-e, de pl. az Árpádsávos zászló már az 1300-as években is feltünt? Nem nehéz kitalálni, az Árpád-háziak kezdték el használni, de még II. Rákóczi Ferenc is ezen zászló alatt indul csatába. Ősi magyar zászlónk. Vissza a gyökerekhez. A magyar múltban méltán híres, dicső elődeinkhez, példaképeinkhez. Nem hiába használja ezt a zászlót a jobbik. Az gyökerek... ezt ne feledjétek!
Mely nemzetnek nincs múltja, annak jövője sem!
"Egyik barátom kint töltött egy kis időt Svájcban és meséli, hogy az ottaniak nem mennek be a tescoba és egyéb multi áruházakba."
Két eset lehetséges.
Vagy nincs ott Tesco és más multi, ezért nem is mennek oda be. Vagy pedig van. De akkor be is mennek oda, különben már rég kivonult volna Svájcból a Tesco.
Megjegyzem, én se megyek be a közeli Sparba. Mert van egy még közelebbi bolt. Nem, nem Szegedi Csanád hatására nem megyek Sparba. Mások viszont odamennek. Mindkét magatartásforma létezik a környékünkön (jár nagy boltba - nem jár nagy boltba), akárcsak Svájcban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!