A Magyarországon jelenlévő zsidógyűlölet okai között többek között ez is ott van?
„Zsidó hivatalt nem viselhet. Jelenlétük országunkban nem kívánatos.”
(Szent László)
„A zsidók nem kívánatosak. Senki zsidó közül keresztény szolgát venni vagy eladni vagy magánál szolgálatban tartani ne merjen”
(Könyves Kálmán)
„Pénzváltók, kamaraispánok, sókamarások és vámosok országunkbeli nemesek legyenek. Zsidók ne lehessenek.”
(II. András: Aranybulla)
„A zsidók hetente hat százalék kamatot szednek. Tisztességes ember ilyet nem tehet.”
(Zsigmond király)
„A zsidóknak az ő jogaikra nézve …többféle és különböző és több helyen az üdvösséggel ellenkező kiváltságaik vannak”
(Werbőczy István: Tripartitum)
„A leghelyesebbnek látszik, hogy a zsidókat Buda várából kiűzzük, mert népem számára jelenlétük nem kívánatos. Nincs még egy ilyen kártékony faj a birodalmamban A továbbiakban egy zsidó sem maradhat itt, mindegy milyen indoklással, írásos engedélyem nélkül. Nem ismerek még egy ilyen kellemetlen kártevőt az államon belül, mint ezt a fajt, amely csalásával, uzsorájával és pénzkölcsönzésével elszegényíti az embereket és semmitől sem riad vissza, amit egy tisztességes ember nem csinál. Következésképpen amennyire csak lehet, meg kell szabadulnunk tőlük”
(Mária Terézia)
„A zsidók…várj egy kicsit, és többen lesznek ezek, mint Árpád magzatai.”
(Virág Benedek)
„A falusi zsidók többnyire oly egészen demoralizált népcsalók és orgazdák, hogy azokat a nép között megszenvedni, vagy még azokkal bort és húst árultatni csupa veszedelem.”
(Berzsenyi Dániel)
„Amely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll.”
(Kölcsey Ferenc)
„Ami a zsidó élet-, keresetmód káros befolyását illeti a többi lakosság erkölcseire, a részben magunk is vétkesek vagyunk, őrizetlenül hagyván az ország határait s a városokat a mindenünnen betolakodó zsidó ellen s befogadván őket, korcsmárostul és boltostul, mert jobban fizetnek, a nép közzé, amelyet megrontanak.”
(Vörösmarty Mihály)
„El fog jönni a perc, amelyben minden keresztény nemzet amely a zsidókkal együtt él, felismeri a kérdés lényegét: hogy megtűrje vagy kiutasítsa: számára élet vagy halál problémájává válik. A kérdés: egészség vagy folyamatos betegség, szociális béke, vagy örökké tartó sínylődés?” A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul.”
(Liszt Ferenc)
„ A zsidókat nemcsak mi, hanem a zsidók is így nevezik: zsidó nép. Nem szoktuk pedig mondani: pápista nép, kálvinista nép, lutheránus nép, unitárius nép. Innen látszik, hogy e szó alatt: zsidó, több fekszik, mint csupán valláskülönbség….vallásuk politikai institúció, theokráciai alapokra fektetve, amely a fennálló országlási rendszerrel politikailag egybehangzásba nem hozható.”
(Kossuth Lajos)
„Az angol nemzet egyenjogusíthathatta a zsidó fajt. Mert ha én például egy palack tintát öntök egy nagy tóba, annak vize azért nem romlik meg, és mindenki ártalom nélkül megihatja. A nagy angol elemben a zsidó elvegyülhet. Ugyanez áll Franciaországra nézve is. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves….E tekintetben tehát a liberalizmus a nemzetiség rovására történik. És ez nem vélekedés, mert apodictive számszerűleg is be lehet bizonyítani, hogy minden ilyenféle kedvezés csorba a nemzetre nézve.”
(Szécsényi István)
„A zsidók emancipációját óhajtom. Van azonban egy, amit nem hozzákötve, hanem ezzel párhuzamosan óhajtok, és ez egy zsidóellenes bevándorlási törvény.”
(Deák Ferenc)
„Egyetlen oka sem lehet, hogy szeretni kelljen a zsidókat”
(Jókai Mór)
„A zsidók forradalma…ez nem az én forradalmam.”
(Ady Endre)
„Ki merem mondani, a nép erkölcseire, gazdasági süllyedésére nagy részben az ortodox zsidók üzleti iránya, eljárása az ok…mily romboló hatást gyakorol az elszigeteltség és az egyoldalú irány, amely e felekezetet egyszersmind az ő üzletében egészen különleges irányba szorította, amely képtelenné teszi arra, hogy ő a nemzettel egy etikai alapon érezze magát, egy cél felé törekedjék a nemzettel magával.”
(Herman Ottó)
„Kell hogy legyen valamiféle szaguk, igenis, büdösek. Máskülönben nem tudnám magyarázni azt az azonnali fizikai rosszullétet, amely társaságukban elfog”
(Móricz Zsigmond)
Lekicsinyelni azt a fajt, amely a maga húszszoros kisebbségében elfoglalta a magyar élet minden startégiai pontját, s mely egy történelmi katasztrófa ügyes kihasználásával lába alá gázolt bennünket, hitünket leköpte, zászlónkat letaposta, lekicsinyelni ezt a fajt nem önmagunk végtelen megvetését jelenti?
(Szabó Dezső)
„A zsidóság az a métely, amely az országot tönkreteszi”
(Eötvös Lóránt)
A zsidó vagyonok kezelőinek s értéktárgyak megőrizőinek az a gyakorlati tapasztalata, hogy a zsidók mérhetetlen gyanakvással, semmiféle rendőrségi és bírósági hercehurcától vissza nem riadva, barátságot és bizalmat félretéve, néha kiáltó hálátlansággal keresnek rajtuk olyan értékeket, amelyeknek megőrzését vagy rendben tartását a háborús események tették az illető hibáján kívül lehetetlenné”
(Bibó István)
„A zsidókat a magyar állam siet kárpótolni, az őket ért igazságtalanságokért, és vagyonukban, jogaikba való visszahelyezésüket hiánytalanul teljesíteni, De miért kell akkor a keresztényeket, a bűnteleneket is számkivetni, megfosztani, testileg, lelkileg tönkretenni?”
(Mindszenty József)
„A zsidóság közéleti tevékenysége röviden úgy jellemezhető: magyarellenesség.”
(Páger Antal)
„A zsidók már nagy nehézséget okoztak nekem, mint ahogy másoknak is. Nem kívánok nekik több szívességet tenni... A zsidók egy sötét és visszataszító erő... Csirkefogók és gazemberek népe.”
(Cicero)
„Ennek a bűzöző népnek a szokásai oly erőszakosak, hogy azt rákényszerítik minden népre, a meghódítottak a meghódítókra, saját törvényeiket.”
(Seneca)
„Balsorsát a város (Jeruzsálem) csak saját fiainak köszönheti, a rómaiak csak az igazságot szolgáltatták ki.”
(Josephus Flavius)
„A zsidóknál alantasabb, undorítóbb emberfaj nem létezik.”
(Vespasianus császár)
„Ahányszor csak győztem, mindannyiszor békére szólítottalak fel benneteket, mintha csak én lettem volna a legyőzött fél. Amidőn pedig a templomhoz értem, szántszándékkal figyelmen kívül hagytam a hadijogból folyó jogaimat, és kértelek benneteket, legyetek kímélettel a magatok szentélyei iránt, s óvjátok meg a templomot. Ti visszautasítottátok mindezen nagylelkű ajánlataimat, a templomotokat saját kezetekkel gyújtottátok fel.”
(Titus császár)
„Mindenki, aki a zsidók barátja, hozzájuk fog tartozni, sőt közülük lesz egy. Allah nem tűri el ezt az aljas népet. A zsidók elhagyták az igaz Istent. Nem szabad megállnod soha abban a munkában, hogy a zsidók csaló és istentelen voltát hirdesd!”
(Mohamed Próféta)
„A talmud…ellentétben áll minden nem zsidó világrendjével…megdöbbenve hallgattam a lefordított részleteket.”
(Szent Lajos)
Nem lenne szabad megengedni, hogy a zsidók megtartsák, amit mások kiuzsorázásával szereztek. Legjobb lenne munkára kényszeríteni őket, hogy maguk keressék kenyerüket meg, ahelyett hogy semmit sem tesznek és kapzsi módon élnek.”
(Aquinoi Szent Tamás)
„A zsidókat ki kell űzni, mert amíg jelen vannak, addig harácsolnak.”
(Aragóniai Ferdinánd)
„Zsinagógáikat vagy iskoláikat fel kell gyújtani, és ami nem akar elégi, földdel kell betemetni…isten lássa, hogy tudva nem tűrünk…nem járja, hogy mi, átkozott gójok, arcunk verejtékével dolgozunk, ők meg, a szent emberek, majd mindezt felemésztik és aztán még gyalázatosan dicsekedjenek, hogy ők a keresztények urai.”
(Luther Márton)
„Köszönöm zsidó, hogy megtanítottál gyűlölni”
(Shakespeare)
„Az egész világ szenved a zsidók uzsorája miatt, monopóliumaik és csalásaik miatt. Különösen a parasztok, a munkások és a nagyon szegények szenvednek legfőképpen miattuk. Időnként emlékeztetni kell a zsidókat arra, hogy mióta Palesztínát és az arab sivatagokat elhagyták, tetteik, viselkedésük jogos felháborodást vált ki mindenhol.”
(VIII. Kelemen Pápa)
„A zsidó maga a veszedelem.”
(Goethe)
„Miért utálják a zsidókat? Ez az ő törvényeik elkerülhetetlen következménye: vagy mindenkit uralni akarnak, vagy azt akarják, hogy az egész emberi nem gyűlölje őket. A zsidó nép engesztelhetetlen gyűlöletet mutat minden nép iránt. Minden uralom ellen lázad. Mindig uralkodni akar, mindig kapzsi mások jólétét illően, mindig barbár - alázatos, ha szegény, dölyfös, ha gazdag.”
(Voltaire)
„Ők hatásosabban dolgoznak ellenünk, mint az ellenség hadserege. Százszor veszélyesebbek szabadságunkra és nagy ügyeinkre. Sokat sopánkodhatunk azon, hogy miért nem pusztította ki őket minden állam már régen, mint a társadalom pestisét és Amerika boldogságának legnagyobb ellenségeit”
(George Washington)
„A szétszórt zsidók ma is államot alkotnak, amely idegen államot alkot az államon belül, ahol élnek.”
(Thomas Jefferson)
„A zsidóság veszedelmes méreg, mely ennek minden erővel küzdeni kell.”
(Wagner)
„Sáskák és férgek a zsidók, akik tönkreteszik, felfalják az én Franciaországomat.”
(Napóleon)
„A zsidó maga az ördög.”
(Nietzsche)
„Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati szükséglet, a haszonlesés. Mi a zsidó világ kultusza? A kufárkodás. Mi a világi istene? A pénz.”
(Karl Marx)
„Meg vagyok győződve arról, hogy zsidók üldözésének nincs sok köze vallásos előítélethez. Nem, a zsidó egy pénzkapó. Ezt tette élete végső céljává. Ezt csinálta Rómában. Ezt teszi azóta. Sikere, gátlástalansága és erkölcstelensége az egész emberiséget ellenségévé tette.”
(Mark Twain)
„A zsidók a többi népek felemelkedését minden erővel visszautasítják, és ragaszkodnak történelmi reményeikhez, a világuralomhoz.”
(Mandelstein)
„A közöttünk élő zsidóság problémája a jelen legnehezebb és legveszélyesebb kérdései közzé tartozik.”
(H.S. Chamberlain)
„Ez nálam tudatos volt, mert a zsidóknak a világ új berendezésében óriási szerepet szánok. A zsidó simulékony, kitűnően alkalmazkodik, és főleg mérhetetlenül kegyetlen. Orosz ember orosz ellenforradalmárral soha nem tudna oly kegyetlenül eljárni, mint ahogy a zsidó megteszi.”
(Lenin)
„A keleti parazita: szóval: a zsidó”
(G.B. Show)
„Mindössze 300 ember, akik jól ismerik egymást, intézik Európa sorsát. Ezek utódjaikat saját környezetükből választják ki. Ezeknek a zsidóknak a kezében olyan eszközök vannak, amelyekkel véget vethetnek bármely államformának…”
(W. Rathenau)
„A zsidóságban semmilyen különlegességet vagy kiválasztottságot nem látok. Gyerekes dolog ezt hinni, ezen hitük más embereket joggal sért. ”
(A. Einstein)
„Én nem mondom, hogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyve nem hamisítvány, csak azt, hogy összhangban van a történésekkel…mindig is összhangban volt. A zsidók mindig is az üzletet irányították. (…) A filmipart az USA-ban és Kanadában 100%-ig ők irányítják, erkölcsileg és gazdaságilag, a közvélemény zsidó manipulálói.”
(Henry Ford)
„A búr háború 37 éve volt. A búr szó farmert jelent. Sokan kritizálták, hogy Nagy-Britannia, egy nagyhatalom ki akarta a búrokat söpörni. Vizsgálatom kiderítette, hogy Dél-Afrika valamennyi gyémánt,- és aranybányája zsidó tulajdonban volt. Rotschildeké volt az arany, Samueleké az ezüst, Baumé a többi bányászat és Mosesé az alapvető fémek. Bármit érintenek meg ezek az emberek, azt elkerülhetetlenül beszennyezik.”
(Churchill)
Noha volt hely, a zsidók förtelmesen össze voltak zsúfolva. Minden helységben volt egy sarokban egy szemétdomb, amit WC-nek is használtak. A zsidókat csak puskatussal lehetett rávenni, hogy undorító szokásaikról lemondjanak és eltakarítsák a szemetet. Természetesen ismerem az Izrael elveszett törzse kifejezést, azokra a törzsekre, akik eltűntek, nem Júda törzsére, akiktől a mai kurafiak erednek. Személyes véleményem szerint ez is elveszett törzs – elveszett minden emberi tisztesség számára”
(George S. Patton)
„A zsidók kezükben tartják Hollywoodot. Ez dühít engem, és minden jóérzésű embert.”
(Marlon Brando)
„Minden zsidó tökéletes reklámfigurája egy következő holokausztnak.”
(Henry S. Truman)
Nem vagyok róla száz százalékban meggyőződve , hogy az antiszemtizmus, mint jelenség oka csakis és kizárólag az ostobaságban, az irigységben és a gazdasági válaságban keresendő.
A 2-es, 3-as válaszoló nem ezen a világon él az biztos, még, hogy az SZDSZ, kisfiam hányéves vagy te, 14? A szocializmus időszakában is ugyanígy ment a mocskos zsidózás, főleg, hogy akkoriban Palesztina szövetséges Izrael meg ellenséges állam volt, halgass már meg egy Thürmer beszédet Izraelről, na az volt a kvázi hivatalos álláspont "zsidóügyben" a rendszerváltásig. A kurucinfós társaság is megnyalhatja mind a tíz ujját olyan zsidózások voltak.
Magyarországon mindig is volt ey elég komoly antiszemitizmus, ez nem valami újkeletű dolog, egészen a Kiegyezés idejéig a zsidó csak másodrendű idegen volt az országban.
A zsidók között is vannak szélsőségesek. Ha rájuk mersz nézni, akkor már antiszemita vagy. Ha szólni mersz valamiért, akkor te biztos nem azért szólsz, ami a hiba, hanem azért, mert ő zsidó. Szerintem ezek az emberek keltik az ellenérzést másokban. Egyébként nem lenne miért gyűlölni őket, ha ugyanúgy viselkednének, mint bárki más.
A zsidók között is vannak kirekesztők. A mi városunkban is van olyan társaság, aminek csak zsidó lehet a tagja, a gyerekeiknek csak zsidóval lehet kapcsolata. Pedig nem vallásosak.
És persze vannak olyanok, akik csak gyűlölni akarnak valakit, azoknak a zsidók jó célpont.
Pusztán csak azért, mert ez a jelenség egymástól teljesen eltérő társadalmi berendezkedésű államokban, egymástól igen távol álló népeknél, eltérő történelmi korokban és körülmények között unos-untalan felbukkan.
Időről időre miért fordul nem egyes emebrek, hanem tömegek, nemcsak ostoba tökfilkük, hanem okos emebrek ellenszenve a zsidóság felé?
Érdemes volna ezt kutatni, és nagyon nagy probléma, hogy nem szabad.
Magyar viszonylatban leírható, hogy Magyarországon tömeges antiszemitizmussal, tehát tényleges zsidógyűlölettel egészen 1919-ig nem kellett számolni. A magyra nép befogadó, toleráns volta ezt nem tette lehetővé, bárki bármit mond, az 1944'-ben Auschwitz felé induló marhavagonoknak 19'-ben ágyaztak meg. A kommunista hatalomátvételt és kegyetlenkedést, ezt megelőzően a 18' őszi patkánylázadást, ennek bénultságát és az ezt követő országcsonkítást ("a nagyhatalmak nemcsak az elvesztett világháborúért, hanema tanácsköztársaságért is benyújtották a számlát Trianonban" - Szabó Dezső) a kolletív tudat - nem véletlenül - a zsidóságot tette felelőssé, úgy is mondanám, bűnbakká.
Mit tett a magyarországi zsidság 1920 óta, hogy ezt a képet eloszlassa? Nagyon sok emebr nagyon sokat. Egyedileg. De nem eleget.
1989 után pedig a magát liberálisnak nevező szdsz ott folytatta, ahol ávós apáik, nagyapáik abbahagyták. A magyarság ütésével-verésével.
A magyarság felelőssége pedig ott áll meg, hogy ezen gazemebrek, kutya pribékek, felfuvalkodott álértelmiségiek és a zsidóság, a zsió etnikum között nem tud vagy nem akar különbséget tenni.
A további tragédiák előre kódoltak.
"Magyarországon nincs zsidógyűlölet."
Nem ez a poén így van:
- Igaz, hogy Magyarországon sok az antiszemita?
- Antiszemiták? Magyarországon? Dehogy van, zsidógyűlölő, na abból viszont van több millió.
Magyarországon igenis alig van zsidógyűlölet! Az a zsidógyűlölet amikor valakit csak azért gyűlölnek mert zsidó. De az antiszemita felmérésekben már az is zsidógyűlölőnek számít aki szerint sok gazdag zsidó van, létezik cionizmus, Jézust zsidók feszítettették keresztre stb. stb. De akik ténylegesen csak az miatt gyűlölnek valakit mert zsidó az olyanokból alig van.
2 Ettől csak szimpatikusabbak lettek, nem csoda, hogy ennyire erős azonosságtudatuk fejlődött ki, ha már több száz éve is diszkriminálták őket.
4 Nem hiszem, én a múltkor ránéztem egyre... nem lettem antiszemita
6, 8 Igaz, a gyűlölet erős szó, mondjuk úgy, hogy zsidó-ellenesség
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!