Nyugati ország a bevándorlók befogadása miatt zárja le a határokat szomszédos országaival? Vélemény az ezt ellenzőktől?
Azzal a szöveggel jött az MSZP, hogy ha mi nem fogadjuk be a menekülteket, akkor Ausztria is így fog viszonyulni hozzánk. Hát, erre még nem volt példa hogy emiatt lezártak volna határt, de amiatt mert beengedik a bevándorlókat, amiatt Franciaország lezárta a határait Olaszországgal szemben.
Akkor az MSZP legnagyobb érve mégse állja meg a helyét?
A másik hogy gyűlölet kampány ez.
Az amit az MSZP csinál vagy a PM az nem az? Ilyen plakátokat tesznek ki hogy hozzatok egy normális miniszterelnököt is, hát nem azért, de az MSZP nem hagyná hogy a Magyarországi polgárok döntsenek arról hogy ki legyen a miniszterelnök és ki NE? Szabad választások voltak, és nem kell szépítgetni, 2014 ben az emberek nagyobbik része a Fideszt választotta. Most sajnálom akinek ez nem tetszik, nekem se meg minden. De 4 év múlva megint lesz lehetőség. És a gyűlölet kampány témában azt hogy az embereket arra buzdítják hogy vandálkodjanak, akik meg is teszik, aztán büntetést kapnak, arról nem is beszélek.
A másik nagy érv se igaz?
Ha a román bevándorlóktól féltetek, ti MSZP sek, akkor most miért vagytok annyira a Koszovói és minden féle mellé állva hogy be kell fogadni? Ezek az alakok, akik most ezt hirdetik, 10 évvel ezelőtt az ellentétét érték el, tették és mondták.
Érdemi választ ezekre a ,,tabu'' kérdésekre tudom hogy nem kapok, mert itt az a hozzáállás hogy először veszik a nagyítót, helyesírási hibákat keresnek, ha azt nem kapnak akkor próbálnak egy részletet kivenni a szövegből, aminek talán önmagában értelme sincs, és azt kritizálják. Ha ilyet se kapnak, akkor az átvitt értelemben, vagy iróniával kifejezett gondolatokat értelmezik elsődleges értelmében, mindenki tudja hogy nem arról van szó, de mással nem tudják terelni a témát. Ha ezek se mennek akkor jön a kérdező ócsárolása, vagy lehülyézése, mert magyarázatot nem tudnak adni semmire, ezért megpróbálják eljátszani, hogy aki kérdez jaj de hülye, és hitegetni hogy ezzel nincs miért beszélni. Ebből felmerül a kérdés, hogy ha így látják akkor minek a francnak írnak ide? Vagy ha ez se jön be akkor másokra mutogatás, hogy há ez is ilyen vagy olyan jön, aminek szintén nincs értelme. Vagy valami teljesen más témába fogtok. Na az ilyen hozzászólásokat ha megtehetitek kerüljétek, kérlek.





Hát, ha van 20.000 bevándorló, és 10% esély lenne arra hogy ez a 20,000 másszon be, ami a lakosság 1/500 ada, ami 0,002% akkor igen is problémás a bevándorlás. Ha a lakosság 0,002% végzi el az adott fajta bűncselekmény 20%-át.
De te se a kérdésre válaszoltál, hanem teljesen más témához kezdtél, pedig megkértelek hogy próbáljatok elsősorban erre a kérdésre koncentrálni.
,,Érdemi választ ezekre a ,,tabu'' kérdésekre tudom hogy nem kapok, mert itt az a hozzáállás hogy először veszik a nagyítót, helyesírási hibákat keresnek, ha azt nem kapnak akkor próbálnak egy részletet kivenni a szövegből, aminek talán önmagában értelme sincs, és azt kritizálják. Ha ilyet se kapnak, akkor az átvitt értelemben, vagy iróniával kifejezett gondolatokat értelmezik elsődleges értelmében, mindenki tudja hogy nem arról van szó, de mással nem tudják terelni a témát. Ha ezek se mennek akkor jön a kérdező ócsárolása, vagy lehülyézése, mert magyarázatot nem tudnak adni semmire, ezért megpróbálják eljátszani, hogy aki kérdez jaj de hülye, és hitegetni hogy ezzel nincs miért beszélni. Ebből felmerül a kérdés, hogy ha így látják akkor minek a francnak írnak ide? Vagy ha ez se jön be akkor másokra mutogatás, hogy há ez is ilyen vagy olyan jön, aminek szintén nincs értelme. Vagy valami teljesen más témába fogtok. Na az ilyen hozzászólásokat ha megtehetitek kerüljétek, kérlek.''





Nagy hülyeség amit itt próbáltál most levezetni.
Kezd már unalmas lenni, ez a szövegelésed, hogy nem kapsz kérdésedre választ, ha nem vagy tisztában mit kérdezel, akkor az pech, egyébként, meg az előbb nem neked válaszoltam kérdező, hanem egy másik hozzászólóhoz, csak belepofáztál.
Olvasd el az utolsó bekezdésben lévő illedelmi kéréseket, és tartsd be, ha tudod!
És nem én beszélek hülyeséget, hanem a te hülyeségedet elemzem. És ha valakivel kettesben akarsz levelezni, ajánlom a privát levél opciót.
,,Szerintem amíg a kérdező összekeverni az MSZP-t az MKKP és az Átlátszó blog közös kampányával addig maradjunk annyiban, hogy a kérdező hülye. Tovább el se olvasom, úgyis badarság lenne az egész :-D''
Látszik hogy nincs igazad, alaptalan dolgokat írsz, mert képtelen vagy bárminek is a googleba utána nézni. És ez a kitérő mondat, hogy a kérdező hülye.. Hát Istenem, ha én vagyok a hülye miér tte írsz valótlan dolgokat, és kértem hogy próbáljátok kerülni az ilyen válaszokat.





# 25/25 Időpont ma 18:43
Aztán a pártközpontban mit szólnak hozzá, hogy 444-et olvasol elvtárs?





# 7*
Én csak ennek az írását olvastam.
Könyörgöm nem kellene állandóan hivatkozni az 56 menekültekre, és a pár éve kivándorolt magyar emberekről.
Mi magyarok, akkor is, most is dolgozni megyünk, és nem a napot lopni.
Azért gondoljatok bele, ide jönne kitudja mennyi menekült családostul, nem beszélik a nyelvünket, kitudja van-e bármilyen képesítésük,EGYÁLTALÁN DOLGOZTAK-e a saját hazájukba? Vagy ott is csak kerülték a Munkát?
Nem tudunk róluk semmit! Mi lesz ha más országok ahova tovább akarnak indulni a jólét reményében, visszatoloncolják őket ide M.O-ra.
Hiányzik nekünk egy csomó színes bőrű?
Nekünk is van egy rahedli, épp elég gond azok Nekünk!
Dolgozni nem igen akarnak, persze vannak kivételek akik dolgoznának de nincs hol, mert nincsenek munkahelyek.
Az idemenekülteknek hol, és hogyan teremtene az ország munkahelyeket? Hol laknának? Mondjatok már egy olyan települést ahol szívesen látnának különböző nemzetiségű bevándorlókat? Honnan tudjuk, tudjátok, hogy azok valóban dolgozni akarnak, hogy milyen a vérmérsékletük, balhésak-e? Annyi megválaszolatlan kérdés merül fel velük kapcsolatba, hogy litániát lehetne írni.
Nehéz kérdés, és nagyon megfontolandó a bevándorlás kérdése!!!!





Még annyi!
Nem érdekelnek a pártok véleményei, ha annyira támogatják a menekültek ügyét, tessék szépen minden egyes párttagnak legalább 10 embert befogadni, etetni, ruházni, taníttatni a magyar nyelvre, Természetese a saját költségükön, hisz van nekik bőséges jövedelmük.
MEGNÉZNÉM HÁNYAN VÁLLALNÁNAK SZOLIDARITÁS VELÜK !
BESZÉLNI A LEVEGŐBE AZT MINDENKI TUD! DE FELAJÁNLÁSOKAT AMI AZ Ő VAGYONUKAT ÉRINTENÉ,CSÖKKENTENÉ, NOS ARRA NINCS JELENTKEZŐ.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!