Miért sajátította ki ennyire a hitet az egyház?

Sokféle hit van. A saját tudásodba, szépségedbe, erődbe, bármibe vetett hit is hit. És ezekhez semmi köze az egyháznak. Ezzel szemben a természetfelettiben (istenben) való hit szervezeti képviselője az egyház, éppen a z emberek efféle hitének szervezésére, kezelésére jött létre.

A hitélet az egyház dolga. A baj az, hogy az egyház másféle jogosultságokra, az emberek nem hitbéli életének szervezésére (más szóval az állami feladatok végzésére) is jogot formál. És ez elfogadhatatlan. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet véleménye (hiszen az egyház emberei is állampolgárok), de más dolog a vélemény és más a döntésbe való beleszólás.

Hit:

1. Megygyőződés olyasmiről, amit nem tudunk igazolni, és mégis bizonyosnak tartjuk.

2. Meggyőződés isteni hatalom létezéséről és a vallási tételek igaz voltáról.

Vallás:

1. Természetfeletti lénybe vagy lényekbe vetett hiten alapuló gondolatrendszer.

2. Az ilyen hittel kapcsolatos megnyilvánulások, szertartások, tanítások egységes rendszere, illetve az ehhez való tartozás.

Egyház: valamely vallás híveinek szervezett közössége.

Először is: rengetegféle hit van, az ateizmus is egyféle hit (hiszen nem tudja bizonyítani az ember, hogy nincs isten).

Szerintem a hitet nem sajította ki az egyház, egyszerűen azért, mert nem lehetséges. A hit egy adott emberhez „tartozik”, vagy van, vagy nincs, nem kierőszakolható, logikus érvekkel nem igazolható (per definitionem).

A vallás már más tészta, hiszen hihet az ember valamiben anélkül, hogy vallásos lenne (tehát egy komplett rendszerben hinne), vagy, ahogy a 2. definícóból látszik, mondhatja valaki magát vallásosnak anélkül, hogy lenne hite – pl. katolikusoknál eljár a templomba, áldozik, gyón, imádkozik, vagyis az adott valláshoz tartozó szertartásrendszert követi. De inkább az a jellemző az emberekre (legalábbis az én környezetemben), hogy vallásosnak mondják magukat, azonban nem követik az adott vallás szabályrendszerét (pl. mert uncsi vasárnap templomba menni).

Az egyházak azért „kellenek”, hogy a közösségi élmény, a közösség ereje által tartsák a hitet az emberekben – vagy legalább arra rákényszerítsék őket, hogy betartsák az általuk képviselt vallás szabályainak betartására.

Ez egy nagyon fontos szerep volt, hiszen az embereket irányítani kell. Régebben, mikor még áttekinthetőbb számú ember élt egy-egy településen, kibeszélték, ha valaki nem volt templomban vasárnap – így akár hitte, akár nem, ott kellett lennie, és ez nem is rossz bizonyos szempontból, mert vélhetően ez a közösségi erő sok embert visszatartott gonosz cselekedetektől.

Ahogy a közösségi lét, úgy az egyházi épületek, „szent helyek” is azt a célt szolgálják, hogy a hitet erősítsék (előhívják) az emberekből, ha bemész egy katedrálisba pl., ma is beleszédülsz a monumentalitásába, el tudod képzelni, mit gondolhatott az egyszerű ember, aki esetleg azt sem tudta elképzelni, hogyan hozták létre azt a monstrumot: kis porszem vagyok én az istenhez képest… és tán megrettent, és „félni kezte az istent” (ez nagyon jó kifejezés a hitre szerintem).

Azon is érdekes elmerengeni, hogy még ma is „alapítanak” újabb és újabb vallásokat (szektákat?) – vajon miért jöhetnek létre ilyenek? Mert az emberek szeretnek valahová tartozni, szeretik, ha megmondják nekik, mit kell tenni. Tehát szeretnek „nyájba” tömörülni, a sok embert pedig össze kell szervezni, vezetni kell, s kész is az egyház.

Lényeg a lényeg: ha nem lennének egyházak, sokkal kevesebb magát vallásosnak mondó ember volna.

"A hit az pontosan az, hogy nem tudok valamit igazolni, ezért csak reménykedek benne."

Az a remény... összefügg, de mégis más mint a hit..

Nem értek egyet az előzőekkel. A hit elővételezett bizonyosság - semmi valószínűségszámítást, számítgatást, igazoláskeresgélést, bizonytalanságot nem tartalmaz. Ezért akik határozottan hittek valamiben, azoknak nagy erőt adott mindig is. Mivel racionalitás feletti - ezért a következményei is transzcendens, racionalitást meghaladó.

Amennyiben a hit rátalál, együtt van a sajátúttal -akkor az igazsághoz ér.

Ami persze nagyon ritka, és nagyon nehéz...Megtalálni a sajátutat (svadharma)- a bizonytalankodás, a vargabetűk itt vannak, nem a hitnél. De ha rátalál valaki, azt hittel végigvinni az igazsághoz vezet.

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája"