Hogy lehetne rávenni a barátnőmet és a családját, hogy a Fideszre szavazzon legközelebb?
Sok-sok éve ismerjük egymást.
Régebben a gyerekeire is vigyáztak, amikor ők elmentek a kettesben nyaralni.
Családi vállalkozásunk van, főleg a férjem viszi, én csak besegítek, emiatt van szabadidőm.
12 éve vagyok a Fidesz helyi aktivistája.
Talán 1 éve kezdődött, azóta egy kicsit haragszom rá.A 2014-es országgyűlési választásokon nem a Fideszre szavazott.
Pedig jóban-rosszban mellette voltam, megvigasztaltam, amikor veszekedett a férjével.
Tudja, hogy milyen fontos nekem a párt, erre cserbenhagy.
Pedig vagy százszor megmondtam neki, hogy Jobbikra való voksolás csak szavazatpocsékolás, olyan, mintha a baloldalra szavazna.
Ugyanis, azt a pártot meg a baloldalt külföldi nagyhatalmak irányítják.
A Fidesz viszont igyekszik szuverén, független és szabad Magyarországot teremteni.Az ő programjuk az egyetlenegy járható út, de nincs egyszerű dolga, mert ezek fúrják jobbról is meg balról is.Sokkal jobb lenne, ha nem léteznének és nem akadályoznák azokat, akik tenni akarnak az országért.
Hogyan téríthetném jobb belátásra?
Magyarország élhetőbb lett, mióta a Fidesz átvette a vezetést.
2010 előtt borzasztóan nézett ki minden.Ahol én lakom azóta megszépült.Felújították a vasútállomást, illetve rengeteg új út épül.
2010 előtt meg semmi nem épült, mert az MSZP-t nem érdekelték az emberek, meg elloptak mindent.
Ha rajtam múlna, akkor nem sok MSZP párti meg SZDSZ párti politikus lenne szabadlábon.Börtönben lennének és el lenne kobozva az összes vagyonuk.
"szoktam célozgatni, hogy legközelebb a helyes pártra szavazzon"
Ez kb. úgy hangzik, mint amikor a Jehova Tanúi az "egyedül igaz vallás"-ról beszélnek. Nem mellesleg ők szokták a családi és baráti kapcsolataikat is megszakítani adott esetben. Továbbá kb. ugyanilyen elvakultak, és ugyanilyen tárgyalóképtelenek, mint te, úgyhogy "gratulálok", Fidesz-hívő kérdező. :(
1.ne ugass bele, ki mire szavaz
2.itt már mindenki arra szavaz, ásd el magad idióta troll
Kérdező, megértem én, ha rajtad múlna...
De hála kedvenc pártodnak, ez egyre kevésbé rajtad múlik. Sőt, egyre kevésbé a pártodon. Pedig isten állatkertje egyre nagyobb és egyre több benne, aki néz, de nem lát, fülel, de nem hall, és mindegy mit tesznek vele, boldog misztikus nemlétben tengeti szépnek hitt elfuserált életét. És mégis. Van élet a Fideszen túl, sőt, igazán ott az élet. De úgy tűnik, nem mindenkinek.
Ha nekem egy kapcsolatban a párom megpróbálná megmondani, akár csak utalgatás szintjén, hogy kire szavazzak, azt úgy hagynám ott a francba, mint annak a rendje. Felőlem annak kampányol és arra szavaz, akire jólesik, én nem fogom megtéríteni, ha neki X párt jobb nekem meg Y.
Mondjuk ahányszor írod, hogy komoly a kérdés, annyira van trollszaga.
"2010 előtt borzasztóan nézett ki minden.Ahol én lakom azóta megszépült.Felújították a vasútállomást, illetve rengeteg új út épül.
2010 előtt meg semmi nem épült, mert az MSZP-t nem érdekelték az emberek, meg elloptak mindent."
Ebből mennyi volt az EU-s támogatás??? Ne hogy azt hidd a Fidesz miatt épül minden.
Amúgy súlyos vádakat fogalmazol meg, bizonyítani tudod a lopást?!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!