Magyarország jobban teljesít, de melyik országnál?
és elolvastam a cikket amit adtál.meglátásom az hogy amíg sok ember itt éhbérért is dolgozik addig mért emelnék a béreket? ha kitermelnénk 10szer ennyit tízszeres gdp lenne akkor se lenne több a bér. nem véletlen jönnek ide a külföldi cégek.egy normál bérből dolgoztathatnak 4-6 embert is.vagy ez vagy ázsiában kisgyerekek azok még olcsóbban dolgoznak.arányaiban ugyanannyiért mert arrafelé meg jóval alacsonyabbak az árak.
senkinek nem éri meg többet fizetni amíg ennyiért is dolgoznak neki. ha lenne pénzem gyárat alapítani itt tenném meg én is.egy német talán még fel is pofozna ha 80ezerért akarnám dolgoztatni de minimum körberöhögne míg a magyarok meg egymást is eltaposnák hogy ennyiért dolgozhassanak mert az is több a semminél.segély meg ugye nevetséges de most még legalább van, már akinek ugye...20 év és az sem lesz.
A HDI-ra annyir irnék, hogy ezek szerint 2013-ban M.O az ENSZ-ben lévő 193 ország közül a 37. legjobb.
Kérdező, amint írtam, ha nem hiszed hogy a termelékenység és a szakszervezetek erőssége összefüggésben van a bérekkel. Akkor szerinted miért van az, hogy egyes országokban alacsonyabbak a bérek, vagy magasabbak?
Nem lehet mindent a politikára fogni, nem lehet azt mondani, hogy a bérek azért ilyenek mert a rendszerváltás óta eltelt időben minden kormány szándékosan lent tartotta a a béreket.(egyrészt nincs rá módja, másrészt nem érdeke). Akkor mit gondolsz miért alacsonyak a bérek? És mi lenne a megoldás szerinted?
Mert szerintem ha javul az ország termelékenysége, akkor az a bérek növekedését is magával hozza.
(Az, hogy valaki Német O-ban elment Hawaii -ra a segélyből egyrészt kamu másrészt ha igaz akkor a Német segélyező rendszer szégyene a szememben)
Számolásokkal nem erőltetnem az oldalam, de ha az EU-s országok bruttó minimálbér átlagával számolsz akkor nagyjából kijön az 55%. (Persze az is kérdés, hogy hol mennyit vonnak le a bruttóból, de most ezt csekkoltam csak le, meg persze ebben nincs benne, hogy hol mi mennyibe kerül, szóval ez nem a vásárlóerő paritás)
Itt a következő cikk:
Csak hogy lássad nem a levegőből beszélek. (ez a cikk mondjuk a fogyasztásra vonatkozik, de az eléggé közeli viszonyban van a bérekkel, főleg a minimálbéresek terén)
A közgazdaságtan mint a "közt szolgáló tan" sokkal összetettebb annál, hogy a jólétet egy-két mutatóban definiáljuk.
Mindenki véleményében van egy kis igazság. A vállalkozó racionalitása a költségei minimalizálása a profitmaximalizálás érdekében. Ha kap megfelelő munkaerőt 10 egységért, akkor nem fog fizetni érte 100 egységet a saját profitja rovására. Ez evidens. Az ipari teljesítményt figyelembe véve N.o. termelékenyebb az összes EU országnál. Úgy, hogy pl. egy xy német konszern hajlandó még többet is fizetni a belpiaci munkaerőért, mint tenné azt pl. Törökországban. Miért nem racionalizál? Miért nem húzza le a rolót N.o.-ban és viszi át a termelést T.o.-ba? A válasz nagyon egyszerű: mert a német vállalatok nagy része ezer szállal kötődik az ország vezetéséhez, befolyása van a törvényhozásra és pl. a magasabb bérköltségek fejében búsásan kompenzálva van egyéb területeken. Kompromisszum, üzlet, nevezd aminek akarod.
A pénzforgalmi mutatókkal az a baj, hogy a pénzmozgások követésén keresztül csupán a pénztömegek tulajdonosairól kapunk képet. Milyen jó hír egy hajléktalannak, hogy xy 200 milliót keresett tisztán tavaly, nemde? Ha jól emlékszem, akkor a GDP-t a kormányzati kiadások, az epx/imp különbözete, a transzferek, a fogyasztás és a megtakarítás alkotják. A magas adóterhek lefelé nyomják a fogyasztási és megtakarítási hajlandóságot (mivel pénzt von el ezekről a területekről) míg az alacsonyak emelik (evidens, hiszen több pénz marad az embereknél).
Nekem csak az nem tiszta, hogy egy szénné adóztatott országban, ahol ennyire nagy a szakadék a jövedelmek között, milyen gazdaságbolitikai célok mentén haladunk a kapitalizmus építésében?
Attól éhezhet 90 millió ember egy országban, hogy az összes jövedelem / megtakarítás... stb. 2 ember gazdasági teljesítményéhez tartozik. Ezért fals a GDP. Ráadásul... egy másik klasszikus: "Ha kiásunk egy gödröt aztán betemetjük azt, a GDP talán az egekben lesz, de mégnem csináltunk semmit."
Utolsó teljesen igazad van abban, hogy nem lehet 1-2 mutatóval leirni a gazdaságot, de én nem azt mondom ,hogy a GDP leirja a teljes gazdaság müködését és a fejlödését, hanem azt, hogy a GDP alakulása korrelál a gazdaság szinvonalával. Tehát ha relativ magas a GDP egy országban. (vehetjük az egy főre jutót is), akkor ott több mint valószinű az életszinvonal is relativ magas.
A GDP-nek nagyon sok változata van, amik jobban magukba foglalják a gazdaság fejlödését, de még mindig ezt használják a gyakorlatban.
Pont az a baj, hogy a M.O-n lévő intézkedések általában a kapitalizmus és a piacgazdasággal szembe mennek.
ez a cikk valami előfizetéshez kötött szóval nem tudom megnézni.
a német rendszer igaz,legalábbis ha valaki régóta él és dolgozik ott az állam nem hagyja magára szükség idején...nem úgy mint itt.a szégyen a magyar rendszer.próbáljon valaki megélni 28ezerből...ha egyedülálló vagy és nem bankszektorban dolgozol hanem egyszerű melós vagy a magyar bérből képtelenség megélni és házat fenntartani befizeted az albérletet és nem eszel vagy fordítva.egy német bérből lazán kijössz ott még szórakozásra ruhára stb is jut és még félre is lehet tenni.ráadásul 5-7szer annyi pénz jut egy főre vásárló erő szerint.
lehet hogy máshol még rosszabb.de én európa közepén nem egyik napról a másikra akarok élni.megtakarítás nulla.örülhet az ember ha a fizetés elötti utolsó napokban még jut étel a szájába.és ez szégyen erre nincs jobb szó.az ország szégyene hogy európa közepén itt tart.és eközben jönnek fel ránk a románok és csak időkérdése hogy elhagyjanak minket.a horvátok és szlovákok lengyelek már rég elmentek és még a balti államok is. litvánia is most vezette be az eurót.itt mikor lesz euró?kb soha.
"Az ipari teljesítményt figyelembe véve N.o. termelékenyebb az összes EU országnál"
igaz sőt a véleményed nagyrészével teljesen egyetértek.de még a németek ennyit termelnek addig máshol is vannak hasonló bérek kisebb termeléssel.ennyit a gdp-ről.itthon termelhetünk akármennyit az emberek fillérekért dolgoznának akkor is.a gödrös hasonlat tökéletes.persze azon a gödrön is meggazdagodik 1-2 ember de nem a munkás aki ássa. véleményem szerint a jólétet még mindig aszerint lehet mérni hogy mennyi árut kapsz a fizetésedért.abból derül ki mennyit is ér a munkád,pénzed.remélem ebben egyetértünk.hiába kap 10milló eurót ha egy kiló kenyér kerül annyiba. viszont ha minden egy cent akkor pár százból is simán kőgazdag lehet valaki.viszont itt a 300 egy néhány eurós fizetésekből ha nem akarsz éhezni vagy iszonyat rosszul táplálkozni az több mint 30ezer forint egy főre egy hónapban,városban egy albérlet vagy saját lakás fenntartása nem jön ki a maradékból.és szórakozás még nem volt,új ruha felejtős hogy pl műszaki cikkekről ne is beszéljünk.vagy a takarékoskodásról.tönkremegy pl a hűtőszekrény aztán kínjában fonhatja az ember a kötelet. aztán és akkor el lehet képzelni 28ezerből vagy közmunka bérből...
ja és tóth tamás hiába magas a gdp azt értsd meg kérlek hogy a piac termelésének az értékét,hasznát nem mi kapjuk meg.azt egy nagyon sovány és gazdag réteg teszi zsebre.semmi köze ahhoz hogy mennyit keres valaki.hiába van 1 milliárd profitja a cégnek ahol dolgozol meg 1500 munkás azok semmit nem kapnak belőle.a főnök viszi majd az egészet el.ehhez kéepst a 100ezer forint is kevés meg a 600ezer is.csak az egyikből legalább rendesen meglehet élni.azt meg még egy svájci se várja el hogy 10milliós részesedést kapjon.
itthon fel lehetne tolni a fizetést ha senki nem dolgozna éhbérért.senki! csak ilyenfokú összefogás soha nem lesz.
NémetO-t hasonlítod M.O-hoz (Németország a legerősebb Európai gazdaság)
Én statisztikáról beszélek, ami nem jelenti, hogy nem lesznek kivételek alóla, de ha megnézed ahol magasabb a GDP ott jobban meg lehet élni.
A magas profitról meg annyit, hogy de jobb helyeken a profit alakulásától függnek a bérek növekedései éves szinten. (Például, ahol én dolgozom egy multi, ott a bónusz (13. havi fizetés) és az éves fizetésemelés mértéke az adott évi eredményektől függenek, tehát ha jók az eredmények akkor 13. havi "fizetésként" kaphatsz akár 2-3 havi béredet is, ha nem akkor meg szinte semmit)
"itthon fel lehetne tolni a fizetést ha senki nem dolgozna éhbérért.senki! csak ilyenfokú összefogás soha nem lesz."
Gondolod, hogy azokban az országokban, ahol magas a fizetés ott ezt csinálták az emberek? Te hallottál valaha ilyenről, hogy például Németországban senki nem dolgozott, amíg nem emelték a béreket?
Azok az emberek kapnak több fizetést, akik magasabb hozzáadott értéket tudnak a termékhez/szolgáltatáshoz adni. M.O-n a hozzáadott érték jóval kisebb, mint például Németországban.
"Éppen ezért nagyon gyakran ugyanakkora fizikai és szellemi erőfeszítés is nagyobb teljesítményt eredményez egy fejlettebb országban, a magasabb technológiai szint, tőkeállomány" (ezt az első cikkből idéztem)
"Gyakran még a termelékenységnek sem kell nagyobbnak lenni. Egy felszolgáló és egy fodrász munkája egy gazdagabb országban egyszerűen többet ér. Vagyis a magasabb nemzeti jövedelemből azoknak is nagyobb rész jut, akiknek a termelékenysége nem magasabb, mint a fejletlenebb országban."
Ez meg azokra, akik ugyanazt a munkát végzik. Meg persze ott van a kockázat is, mint tényező, ha te vállalkozóként egy Afrikai országban csinálnál gyárat, akkor elvárnád, hogy több legyen a profitod, mint ha mondjuk Angliában. Miért? Mert nagyobb kockázatot vállalsz, azzal, hogy egy kockázatosabb országban tevékenykedsz.
És utolsó szóként még 1 idézet:
"Egy gazdaság (ország) bérszintje szoros összefüggésben áll a termelékenységgel. Általánosságban azért alacsonyabb a kereseti szintünk, mert kevésbé hatékonyan termelünk, mint a fejlettebb országok."
Az a baj, hogy te tulajdonképpen nem magyarázod meg azt, hogy a bérek miért alacsonyak én meg igen. Ha az a magyarázatod, hogy az emberek elmennek éhbérért dolgozni, akkor erre én azt mondom, hogy én nem tudok olyan esetről, hogy bármelyik országban is az összes munkás azt mondta volna, hogy nem megy el dolgozni, amíg nem emelik a béreket.
van németországnál gazdagabb ország is.pl svájcban is több euró jut egy főre.csak a legtöbben mégis oda(németekhez) vagy angolokhoz mennek ezért is nem luxemburggal példálózok.
""itthon fel lehetne tolni a fizetést ha senki nem dolgozna éhbérért.senki! csak ilyenfokú összefogás soha nem lesz.
Gondolod, hogy azokban az országokban, ahol magas a fizetés ott ezt csinálták az emberek?"
nem, csak van ahol alapból magasak a bérek.persze alapfokú gazdaságtan hogy egy ország jólétéhez kell több másik amit nyomorba dönt.csak magyarországnak nem arra felé kellett volna billennie.most már mindegy.a végállomás a harmadik világ.
és németeknél 100 éve is jólét volt.leszámítva a világháborúk következtében kisebb időszakokat.magyarország is volt nagyhatalom.mostanra meg kivérzett feldarabolt halálragyötört jelentéktelen semmivé vált.
a bérek a 8 milliós lakosú svájcban a legmagasabbak nem számítva a törpeországokat.a 10szer több lakosú németország csak 6szor annyit termel ki(millió usd-ben számolva) és a bérek mégis alig különböznek. szerinted a több termeléshez jár a több pénz.eszerint svájcban majd dupla annyit kéne keresni.ehhez képest elenyésző a különbség.és ez csak egy példa.egy főre több pénz,termelés jut több országban is mint a németeknél jelentős béreltérések nélkül.
ilyen munkabeszüntetésről pedig azért nem hallottál mert nem volt.de mivel a gazdaság és az állam is gyorsan összeomlana munkások nélkül így többmillió ember összefogásával magyarországon pillanatok alatt érvényt lehetne szerezni a fizetésemelési követelésnek.persze a több pénzt is elő kell valahonnan teremteni.javasolnám a milliárdosokra kivetni 90% különadót a szegényekét meg csökkenteni.persze a magyar összefogásra kb ugy lehet alapozni mint a kánikulára a déli sarkon.
lényeg hogy itthon megélni majdnem lehetetlen márcsak ezért is járna magasabb bér.főkétn hogy minden nagyon drága.lehet máshol drágább de aki ezt sem tudja megfizetni azt nem fogja vigasztalni hogy mi van máshol.
egyébként köszönöm élmény volt ez az eszmecsere.legalább valaki érvel támasztja alá amit mond.legtöbbször csak trollok jönnek akiknek az inzultálás az egyetlen mondanivalója.ennél a kérdésnél iyen nem volt ennek örülök.szép estét.
Én is örültem, hogy nem csak a sajátodat fogadtad el mint nagyon sok kérdező az oldalon. Ha meg mást állítasz akkor megy a lepontozás.
Még annyi, hogy Németországára és Svájcra poont hogy teljesül, amit mondok:
Az egy főre jutó GDP
Svájc: 78 881
Németország: 41 866
Az átlagos bér:
Svájc: 4 948 CHF (EURCHF árfolyam: 1.06 kb igy ez kb 4700 euro)
Németország: 2054 Eur
GDP hányados: kb 1.9
Átlagos nettó bér hányados: 2.2
Ez azért elég közel áll egymáshoz.
Nem azt állítom hogy 1 az 1 összefüggés van a kettő között, hanem azt, hogy a GDP nagyban magyarázza a béreket. (mint korábban írtam a szakszervezetek erőssége nagyban befolyásolja, hogy milyenek a bérek, ez azt jelenti, hogy ahol nincsenek szakszervezetek ott rosszabbak a fizetések átlagosan, mint ahol vannak, az hogy milyen a termelékenység az egy határt szab annak, hogy mennyi lehet a bér)
Eltérések lehetnek persze 1 az 1 összefüggést semmivel kapcsolatban nem fogsz találni a közgazdaságtanban.
Itt vannak, hogy az adatokat honnan néztem:
Persze a számolás nem túl szofisztikáltak, mivel a bér adatok nem ugyanabból az időperiódusból vannak. (2012 a GDP, a német bérek 2013, a svájci bérek 2011)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!