Mivel lehetne felnyitni az emberek szemét, hogy ne fektessenek semmilyen bizalmat se a Jobbikba?
Folyamatosan nő ennek a szélsőséges pártnak a szavazótábora, és eléggé aggódom emiatt: ha valamikor is kormányra kerülnek, innen menekülni kell minden áron. Mert élhető egyáltalán nem lesz az ország, még annyira se, mint most, és igazi diktatúrává fog alakulni, munkahelyek százezrei fognak megszűnni a primitív, multiellenes politikájuk miatt, a diplomáciai kapcsolataink pedig olyan rosszak lesznek más országokkal, mint soha máskor.
Reménykedtem abban, hogy Kovács Béla kémügye hallatán az emberek elpártolnak a Jobbiktól, de ez nem történt meg. A kérdés, akkor minek kellene lennie, hogy végre eltűnjön a süllyesztőben ez a gyűlöletpolitikára építkező, magát magyarnak valló, de az országunkat oroszoknak fillérekért eladni képes párt.
A szegénység és a kilátástalanság mindig a nacionalizmus erősödését generálja. Emellett előjön a kirekesztés, a rasszizmus, az idegengyűlölet.
Ez előbb utóbb akkora társadalmi támogatottságot kap, hogy kialakul egy szélsőségesen nacionalista, az idegenekkel és a kisebbségekkel keményen bánó jobboldali kormány. Ez a fasizmus.
Sajnos a gazdasági világválságok velejárója. Két dolog tudja megszüntetni: egy pusztító háború, ahol másik ideológia győz (ez lehet akár a kommunizmus is...), vagy a társadalom legszegényebb rétegeinek rohamos életszínvonal emelkedése.
Ez utóbbi lenne a biztosabb megoldás, de sajnos a jelenlegi fidesz kormány ezt nem ismeri fel, vagy szándékosan nem akarja.
Így tevőlegesen is hozzájárul a jobbik hatalomra kerüléséhez.
Ez van. A történelem sokszor ismétli önmagát. Addig, amíg nem tanulunk belőle....
Kérdező!
Én jobbliberális vagyok (finance ügyekben egyértelműen szupportálom a jobboldali, kapitalista gazdaságpolitikát, piacgazdaságot, határozottan ez pörgeti a business világát), emellett pedig liberálisnak vallom magam- ennek tekintetében hatalmas ...szság a bal-jobb felosztás, már ami az értékrendet érinti, hiszen a legtöbb ember erősen keverék ebben a tekintetben.
Ezenkívül látom, hogy a cigányság, romák NYOMORBAN élő részével igenis baj van, hiszen a szebb sorsot érdemlő kisgyerekek gyermekkoruktól azt látják közöttük, hogy a lopás értékelhető, és a gyermeknek DEFINIÁLTAN NEM JÓ, ha putriban nő fel, ezért igenis segíteni kell rajtuk, és nyomást gyakorolni rájuk, hogy azoknak a szerencsétleneknek legyen jövőjük, stopot kell mondani az erőszakra, hazugságra, bűnre való nevelésnek azokban a körökben, ahol ez igen gyakori!
Ékes példa erre, hogy nemrég itt Veszprémben, fényes nappal, egy kifejezetten jó környéken 3 roma fiatal lefogott, és erőszakoskodott velem- Én meg viszonoztam egy csinos jellel az olasz csizmám által a homlokán, oly csábító lett, mint Harry Potter villámja;)
Nem is beszélve arról, hogy Marian Cozma édesapám ügyfele volt, nagyokat lehetett Vele nevetni, szívesen mesélt a román élményeiről, és Ő eszméletlenül tisztelettudó, értékes, ordító tehetséggel megáldott kézilabdás volt- UGYE NEM KELL MONDANOM, HOGY NEM A NORMÁLIS, RENDES, BEILLESZKEDETT ROMÁK ÖLTÉK MEG, HANEM EGY FEJÉR MEGYEI PUTRIS BANDA?
Egy MKB Veszprém rajongó
11:
"...a többi párt csak beszél..."
Az a baj, h a Jobbik is csak beszél.
"A romák helyzetét is valójában ők az egyetlenek, akik tényleg javítani akarják"
"A Jobbik munkahelyet adna nekik"
Könyörgöm, honnan vetted ezeket???
"De Görögországban is radikális pártok nyertek"
Görögország épp készül csődbe menni, hacsak az EU nem ad segélyt nekik.
Kérdésre válaszolva:
A Jobbik soha nem fog kormányra kerülni. Akinek van némi realitásérzéke tudja ezt. Már a megalakulásukkor több szakértő megmondta, h a 20%-os, max 25%-os küszöböt nem tudják átlépni. Egyszerűen nincs rájuk akkora igény.
A jelenlegi liberális szekértábornak 3 rétege van:
1. Komoly reálszakemberek, akik vallásosan hisznek a 80-as évek utáni Thatcher - Tony Blair-féle neoliberális "baloldaliságban" (igen, az egész magyar posztkommunista-ballib értelmiség tőle exportálta a New Labour áruló, nyugaton már megbukott, és itthon agyon erőltetett szellemiségét).
2. Hivatásos bölcsész megélhetési rettegők, akiknek egy saját, értelmes gondolatuk nincsen.
3. Pesti, vidéki lumpenprolik, akik azt hiszik, hogy ha szétgiffelik a 444-t, és orbánoznak, fasisztának orrba-szájba, akkor ők is "az értelmiséghez fognak tartozni".
Na EMIATT erősödik a Jobbik, semmi más miatt nem.
(Egyiknek sem vagyok a híve.)
Sehogy.
A Jobbiknak kormányra kell kerülnie, hogy utána kiábránduljanak belőle ezek a nokedlik.
Más út nincs szerintem.
"fényes nappal, egy kifejezetten jó környéken 3 roma fiatal lefogott, és erőszakoskodott velem- Én meg viszonoztam egy csinos jellel az olasz csizmám által a homlokán, oly csábító lett, mint Harry Potter villámja;)"
Kérlek, mesélj még.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!