Az új alkotmány életbe lépése előtt nem kellett volna népszavazást tartani róla?
A lepontozók tényleg trollok.
Keresztény rendezvények kapcsán mindig azzal jön a fajtája, hogy a vallás magánügy és nem tartozik senkire.
Akkor én is ezt üzenem a homároknak: a nemi identitás magánügy, nem tartozik másra, ne vonuljanak, ne próbáljanak erőszakosan téríteni.
Másrészről az ateizmus is egy vallás, méghozzá a legsivárabb, legdepressziósabb. Amolyan dark-os, emós vallás.
Erről az 'erőszakos térítésről' valaki adjon már nekem egy tényleges példát, mert én valahogy sehol sem láttam, sehol sem tapasztaltam, pedig a liberális fertő közepén élek:) Meg úgy különben is, hogy működne? Aki nem meleg, az nem fog azzá válni, akármilyen erőszakosan térítik is, értelmetlen az egész koncepció.
Egyébként lehet meglepő számodra, de a melegparádé nem egyenlő a meleg társadalommal. Akiket én ismertem melegeket, keményebb dolgokat mondtak a felvonulókról, mint egy jobbikos gárdista betáryhadtest.
Nem kell hozzá sok ész, hogy lássa az ember, hogy az a rendezvény nem az ő jogaikért van, hanem remek balhét lehet köré csapni, a politikusok meg kapnak egy kis tévés szereplést, ha foglalkoznak vele (akár pozitíven, akár negatívan).
Ki a halál akarja korlátozni a vallást?:D Ahol nincs helye, az az állam és a munkahely (kivéve ugyebár ha vallási intézményről beszélünk). Kétségeim vannak afelől, hogy bármilyen épeszű ember be akarná tiltani a vallás nyilvános gyakorlását.. Ha tényleg van aki ilyen farokságokat akar kitalálni, akkor gratulálok neki, hozzájárult ahhoz, hogy a liberalizmus ellehetetlenedjen országunkban, azáltal hogy fingja nincs róla mit is jelent az egész eszmerendszer.
Térítés alatt nem azt értem, hogy a hetero hirtelen homokozni kezd, hanem azt, hogy az az ember, aki nem foglalkozott a homokosokkal, csak tolerálta őket, az hirtelen éljenezni kezdi őket állandóan az "agymosásuknak" köszönhetően.
Azt látom, hogy ezek a melegek és más "szexuális kisebbségek" "jogaiért" küzdők nem elégszenek meg a tolerálással, ők már az együttértést is elvárják.
Olyasmi az egész, mint ami South Park "Tolerancia haláltábora" részben volt. Lassan kezd ez testet ölteni, legutóbb (még csak) kiosztották azokat a politikusokat, akik nem értettek egyet a Conchita Wurst műsorával.
Az "Összefogás"-pártiak nagy vallásellenesek, igaz, csak a kereszténységet akarják négy fal közé szorítani és a keresztény egyházakkal kapcsolatokat megszakítani, valahogy a judaizmusról elfelejtkeznek, arról a vallásról, amely a vallások közül talán legjobban ellene van a melegek kapcsolatának.
Abban valamennyire igazad van, hogy vannak túlzásai ennek is. De a szélsőség szélsőséget szül, illetve az ilyen hülyeségekkel könnyebb támogatókat szerezni, mint a tényleges problémákra való fókuszálással, gondolom ezt te is tapasztaltad a saját oldaladon.
Az összefosással nem tudom miért példálózol, sehol nem állítottam, hogy bármilyen szimpátiát éreznék feléjük, továbbá tiszavirág életük már egy ideje véget is ért:) Nem is voltak soha tisztán liberális párt, elég sok fajta párt volt benne.
Ha már mindenképpen választanom kéne, akkor az LMP-re esne a voksom, de velük sem értek egyet mindenben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!