A kommunista szocializums az okozója mindennek?

Kelet-Európa mindig is fejletlenebb volt, mint a Nyugat, de az igaz, hogy a szocializmus évtizedei alatt fokozódott a lemaradás.

Például GDP/fő mutató Magyarország és Lengyelország esetében a második világháború előtt és után körülbelül fele volt a franciaországi, németországi értéknek és egy kicsit még Spanyolországot és Portugáliát is megelőztük.

Aztán a 80-as évek vége felé a Nyugat már több, mint háromszor gazdagabb volt nálunk, de már Spanyolországban, Portugáliában is kétszerese volt a GDP/fő mutató a miénknek. Szocialista diktatúra nélkül szerintem mi is a spanyol, portugál szinten lehetnénk.

Aztán a rendszerváltáskor jött a hatalmas gazdasági visszaesés a szocialista táborban. Néhány országban (pl. Szlovákia, Lengyelország) a későbbi jelentős fejlődésnek köszönhetően sikerült csökkenteni a lemaradást a 80-as évek óta a Nyugathoz képest, máshol körülbelül ugyanakkora a lemaradás, mint akkoriban (pl. Magyarország, Horvátország, Románia, Bulgária, Lettország, Litvánia, Oroszország), valahol pedig még jelentősen nőtt is a gazdasági fejlettségbeli különbség, lemaradás a 80-as évek óta (pl. Ukrajna, Szerbia, Moldova, Grúzia).

a minden rossz okozója az idegenszívű baloldal, ami teljesen nullázni akarja Magyarországot! mindent el akarnak lopni!

a libbolsik hol bolsevik, hol libsi köntösbe öltöznek és árulják az ország lelkét és vagyonát!

A szocializmus hibája, hogy az emberek biodroiddá váltak, az meg a saját hiábjuk, hogy 25 év után még mindig azok akarnak lenni egy megváltozott világban. Nemzetközi felmérés van az európai emberek viselkedéséről. A leggazdagabb európai országok lakóinak többsége ilyen tulajdonságokkal rendelkezik:

"tagjaik elutasítják az etatizmussal kapcsolatos értékeket, azaz nem tartják a kormány feladatának a jövedelemkülönbségek csökkentését, nem tartják állami feladatnak, hogy mindenki munkához jusson, aki dolgozni akar, nem hiszik azt, hogy a társadalmi igazságosság alapja az életszínvonal egyenlőség. Ezzel szemben a csoport tagjai hisznek a meritokratikus értékrendben, mely szerint a tehetséges és szorgalmas embereknek magasabb jövedelem jár, mint azoknak, akik nem elég tehetségesek és nem elég szorgalmasak. Akik ebbe a csoportba kerültek, azok munkahelyükön magas fokú autonómiát élveznek (vagy élveztek). Meggyőződésük, hogy a legtöbb emberben meg lehet bízni, ami indokolja, hogy embertársaikról ne feltételezzék, hogy ki akarnák őket használni, ha alkalmuk adódna rá. Környezetük tagjait inkább segítőkésznek, semmint önzőnek látják. Aki környezetét segítőkésznek látja, az maga is segítőkész, másokkal való kapcsolattartásának alapja a megértésre való törekvés és az együttműködési szándék. A csoport tagjaira jellemző a tolerancia, akár a szexuális másság, akár az állampolgári/nemzeti másság szempontjait vesszük alapul. Közös meggyőződés bennük, hogy az embereknek óvniuk kell környezetüket, hiszen az éppen annyira utódaiké, mint az övék. Az individualizmushoz kapcsolódó értékek választása markánsan megjelenik a csoport tagjai között. Fontos számukra, hogy új dolgokat találjanak ki, szeretik a dolgokat a maguk egyéni módján intézni, kerülik a rutint, ki vannak éhezve a sikerre, melyet az teljesítmény függvényében várnak el maguktól és másoktól. Keresik a kalandot és a kockázatot. Minden lehetőséget megragadnak, hogy jól érezzék magukat. Fontos számukra, hogy olyan dolgokat csináljanak, amelyek örömet okoznak számukra. Nem meglepő, hogy kedvelik a veszélyt, elutasítják azt a maximát, miszerint az embereknek mindig azt kell csinálniuk, amit mondanak nekik, s nem szempont számukra, hogy mindig megfelelően viselkedjenek. Hagyományok nem kötik őket.

E 2008-ban született portré láttán nem lehet nem gondolni a nyugat-európai szabad emberre, aki akár nemesnek, akár polgárnak született, tudja, hogy ő az értékteremtő. (Nietzsche 2000: 127). A szabadság légkörében felnőtt ember a cselekvő igeragozás paradigmái szerint beszéli el életét, melynek középpontjában mégsem egyszerűen önmaga, hanem az önmagán túli célok állnak, melyek megvalósításában látja az élet értelmét. Ez a cselekvő típus. Az európaiak 38 százaléka választott olyan értékeket, amelyek alapján a cselekvő típusba volt sorolható."

A másik társadalmi véglet, ez Görögország, Magyarország, Ukrajna, Ciprus, Spanyolország...

"tagjait az első csoport tagjaival ellentétben áthatja az emberek közötti mechanikus egyenlőség akarása, mely nem tesz különbséget szorgalmas és lusta, tehetséges és tehetségtelen között. E csoport tagjai az államtól várják, hogy kikényszerítse az jövedelemi különbségek leszorítását, a munkavállalás biztonságát. Autonómiaérzetük a munkahelyen minimális, nincs olyan tapasztalatuk, miszerint munkahelyükön a vezetők bevonnák őket a döntésekbe. Óvatosak és becsapják vagy kihasználják őket. Nem érdekli őket mások véleménye, nem kíváncsiak azokra, akik nem értenek velük egyet. Nem hiszik, hogy az esélyek egyenlősége fontos lenne a társadalom életében, miként azon sem jár az eszük sokat, hogy segítsenek a körülöttük élőknek. Nem szempont számukra a környezet védelme és óvása. Nincs bennük tolerancia sem azokkal szemben, akiket sorsuk saját nemükbe zár, miként nem kedvelik az idegeneket, főként azokat, akik ráadásul szegények is egyben. A bevándorlástól félnek. Elutasítják az új dolgok keresését, nem szeretik az egyéni megoldásokat, kalandozni sem akarnak. Egyféle dolgot szeretnek csinálni az életben, félnek a változatosságtól. A mozdulatlanság és a változatlanság az ő otthonuk. Nem akarnak feltűnni, nem akarnak sikeresek lenni, nem hisznek abban, hogy joguk lenne az élet örömeinek élvezésére. A csoport tagjai a konformitás értékosztályában szerezték a legmagasabb pozitív pontszámokat. Fontos számukra, hogy biztonságos körülmények között éljenek, kerülnek mindent, ami veszélyeztethetné biztonságukat. Azt gondolják, hogy az embereknek azt kell csinálniuk, amit mások mondanak nekik. Az erős államban hisznek, mely megvédi őket. A hagyományok fontosak számukra, követik a családban tanult vallási és életmódbeli szokásokat.

Ez a portré sem nélkülözi a történeti előképeket. Akik lemondanak a cselekvő élet adta lehetőségekről, akarva-akaratlan a szenvedő igeragozás szerint lesznek csak képesek elbeszélni életüket. Ebben az életben is az „én” áll a középpontban, de nem mint okozó, változtató, újító, az életvilágon túlmutató célok megvalósítója, hanem mint gyanakvó, megalázkodó, pusztán reagáló „én”, aki gyanakszik, megalázkodik, tűri ha bántalmazzák, s a nála hatalmasabbak kegyeiért koldulva hízelkedik. A műveltető igeragozás értelmében vett „szenvedő” típust a kelet-európai feudalizmusból ismert „szolgálóember” testesíti meg,"