A Jobbik népszerű a kommunista településeken?
Látszik, a Fidesz inkább a jobb környékeken népszerű, ahol az emberek nem nyitottak a kommunista MSZP-re meg a Jobbikra.És látják, hogy az ország fejlődik, 2002-2010 közötti 8 év rothadás után.
Ózd, Recsk, Tiszavasvári meg ilyenek Jobbikosok, a legtöbb régi kommunista MSZP-s fellegvárban Budapest pár kerületét leszámítva népszerű a Jobbik.
Mint egy metamorfózis , nyilasokból lettek kommunisták, kommunistákból lesznek újra szélsőjobboldaliak.
Nem azért öcsi.
Hanem tele a tökük az ott élőknek a "nagy pártokból".
Csak mert az MSZP baloldali és piros kabátos emberkék osztogatják a röplapjaikat, még nem kommunisták. Magyarországon valóban van kommunista "párt", de mivel nem jutottak be a parlamentbe, nincsenek is. Na, ők az igazi kommunisták, volt is nekik valami "keresd a kalapácsot" reklámuk is a youtube-on, de erre már nem emlékszem. Az ország fejlődését illetően a politikusoknak tilos hinni, inkább többé-kevésbé pártatlan szakemberek véleményét próbáld keresni.
Végül pedig mindig voltak emberek, akik tudták hova kell állni, vagy mondjuk úgy, nem volt bátorságuk kitartani az elveik mellett, de ilyen általánosan ez nem igaz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!