Ezen az oldalon nem fideszesek vannak tobbsegben jol sejtem valaki ir valami jot rola rokton le pontozzatok?
Valaki még anno azt írta, hogy a rendes Fidesz-szavazó dolgozik, a családjával tölti az idejét, stb., míg aki nem fideszes, annak szar az élet, és az ilyen nyomorult fórumokon nyomul, hogy szapulhassa a regnáló kormányt.
Szóval ez a magyarázat arra, hogy mindenhol az antifideszesek vannak többségben :D Ha pedig egy-kettő idetéved, akkor arra farkasfalka módjára ráveti magát az élettelen csürhe.
Világ életemben jobboldali gondolkodású voltam.
Általános iskolában már fideszes rendezvényekre jártam, családostul, majd utána magamtól.
Megfogott annak az embernek a karakterisztikája, előadásmódja.Ahogy a tömeg éljenzik ha a beszédének vége.
Majd középiskolában diákpolitikával foglalkoztam, később ifjúsági szervezeteken keresztül kapcsolatba kerültem a párttal is.
Rengeteg pártrendezvény, családias hangulat, jó közösség, meghatározó személyek.
Ezek jellemzik a fideszt, amik most új országot építenek nekünk, akik ezt nem akarják, azok még mit keresnek itt?
Demokrácia van, irány nyugat.
Ezért a pártért bármilyen munkát vállalna az ember, az aki az ideológiát a magáévá tette, és tudja, hogy csak ez a kormány tud annyit változtatni a polgárok életminőségén, hogy európa egyik legsikeresebb országa lehessünk, és mindezt a fidesznek köszönhetjük, és a nagyszerű vezetésnek.
6-os, azért nem nő a magyar kkv gdp termelése, ugye? Azért menekül innen mindenki, ugye? Azért előz meg már lassan románia is, ugye? Azért maradunk le életszínvonalban a nyugattól, ugye? Hanyatló nyugati lakos veszi a következő audiját, itthoni meg kap egy különadót, amit áthárít mindenki a fogyasztóra, hiába mond mást az m1. De ez is a hanyatló nyugat hibája, ugye?
Sose volt ennyire gyenge a forint, ez is hanyatló nyugat hibája, ugye?
Tuti provokáció volt ez a kommented, mert ha nem, akkor súlyos narancsködben élsz.
Látod, semmi jobboldalit nem írtam, mégis le lettem pontozva. Szóval itt nem csak a fideszesek vannak pontlehúzásra ítélve... Ráadásul úgy, hogy én senkit nem pontoztam le...
#5-ös voltam.
"Valaki még anno azt írta, hogy a rendes Fidesz-szavazó dolgozik"
Láttál te már fideszest dolgozni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!