Miért nem a tudomány képviselői ülnek a parlamentben, buta tudományhoz nem értő, nem jártas, egyszerű vallásos emberek helyett, mint aKDNP-s brigád?
Az emberek 80-90%-t nem érdekli a vallás.
Az ünnepek is arra vannak,azért örülnek neki,mert azokon a napokon nem kell dolgozni.
A vallásos emberek elmehetnek templomba,senki nem tiltja meg nekik.De politizálni ne akarjanak.Főleg olyan témakörben,amihez nem értenek.
Amúgy Nyugat-Európában is vannak keresztény pártok,de legalább azok nem ennyire bigottak.
A homoszexualitás talán nem nevezhető aberrált dolognak, de akkor is egy rendellenesség.
Ugyanúgy, mint amikor valaki vakon vagy süketen, testi fogyatékosan születik, mivel eltérnek a normálistól, ezért rendellenesek.
Ha egy férfi nemzőképtelen vagy egy nő meddő, az is rendellenes, ahogy az is, ha valakinek 12 ujja nő 10 helyett.
De, a rendellenesség nem számít bűnnek, nem szabad bántani, aki ilyen, mivel nem tehet róla.
Hiszen a testi fogyatékkal élőket sem bántjuk.
Jó,de hát vannak akik csak a szaporodásban látják az értelmet.Főleg ezek a vallásos emberek.
Nekik ennyi az élet értelme.
Nem rendellenes.Hanem nem átlagos.
A balkezesség sem átlagos.Még sincs semmi alapvető különbség egy bal-és egy jobbkezes között.
De volt idő amikor ezt így gondolták.
Az,hogy egy politikus élő adásban aberráltnak nevezi az emberek egy csoportját,és van mellette 2-3 másik ember,aki bólogat és nem mer szólni semmi,hogy "hé,ember,te hol élsz,vagy mit képzelsz magadról?",mert féltik az állásukat az megengedhetetlen.
Amúgy volt egy hittan tanárom,aki mindig mondta,hogy a hajléktalanoknak nehogy adjunk pénzt!Mert ők tehetnek arról,hogy azok lettek.
Ennyit a nagy szeretetről.
"Az,hogy egy politikus élő adásban aberráltnak nevezi az emberek egy csoportját,és van mellette 2-3 másik ember,aki bólogat és nem mer szólni semmi,hogy "hé,ember,te hol élsz,vagy mit képzelsz magadról?",mert féltik az állásukat az megengedhetetlen. "
Miért lenne megengedhetetlen? Mert te azt mondod? A hozzád hasonlók mániája megmondani mindig, hogy mit illik és mit nem, határt szabva ezzel a véleménynyilvánítás szabadságának. Ha rajtatok múlna már gondolatrendőrség is lenne.
Ez szimpla gyűlöletkeltés.
Ha majd elvégzi a pszichológia szakot és részt vesz több éves kutatásokban akkor majd formálhat véleményt,addig nem.
Én is mondhatnám,hogy a vallásos emberek aberráltak,mert olyan létezésében hisznek,ami nem bizonyítható.
De nem teszem,mert nem vagyok gyűlöletkeltő.
Gyűlöletkeltés a túrót, eléggé az utolsó érveid lehetnek ezek, hogy ezt a polkorrekt maszlagot tudod csak fújni. Még jó, hogy nem te mondod meg, ki és mit, mikor és hol mondhat, mert az lenne a szép kis diktatúra :D
A véleményformálás meg alapvető emberi jog, amit te korlátozni szeretnél a saját buggyant ideológiádnak megfelelően, mert még mindig ott tartunk, hogy mindneki hülye,csak te vagy helikopter.
"polkorrekt"
Ne használd ezt a szót, ilyen a magyar nyelvben nincsen.
Bizonyos dolgokról csak akkor lehet véleményt nyilvánítani,ha van benne jártasságod.
Főleg olyan ne,aki politológiát tanult és a természettudományokhoz gőze sincs.
"Bizonyos dolgokról csak akkor lehet véleményt nyilvánítani,ha van benne jártasságod. "
Na látod ez az, amitől te egy kis diktátor lennél. Szubkektív alapon akarsz belepofázni más emberek véleményformálási jogába, csak azért, mert a polkorrekt ideológiád szerint minden olyat be kéne tilétani, ami más emberek fülét zavarja. Na persze, csak a homokosok, cigányok, zsidók dicsőítése érdekében, mert amúgy ők el vannak nyomva.
Én pl joghallgató vagyok és ismerem az Alkotmánybíróságnak a '92-es gyűlöletbeszéddel kapcsolatos határozatát, de van némi rálátásom az uszítás, közösség elleni izgatás fogalmáról is a büntetőjogban és ahogy elnézem neked gőzöd sincs a véleménynyilvánítás szabdságáról, ennek a jognak a gyakorlásáról,működéséről semmit nem tudsz, ha ilyen ostoba kérdéseket teszel fel, amiben más emberek jogait akarod korlátozni ideológiai okokból.
Szóval te, mint hozzá nem értő, nem értem miért pofázol bele, mikor éppen erről szól a kérdés, hogy csak hatdiplomás, professzor emeritusok nyilatkozhatnak bármit is a világról, amúgy mindenki maradjon kussban.
Az ideológia megrészegüléstől észre sem veszed mekkora kognitív disszonanciába keveredtél, de nyilván ezt elnyomja a vallásos emberek iránti gyűlöleted, hisz már harmadik oldalon fröcsögsz rólul mindenfélét. Nekem eszem ágában sincs a Semjént védeni, mert nem azonosulok se vele, se semmilyen jobboldali párttal, de amit te csinálsz az a tipikus balliberális véleménydiktatúra bevezetése lenne csak ilyen "ki a kompetens benne" öltönybe bújtatva. A ballibektől meg én kapok hányingert, a polkorrekt érveiktől meg röhögőgörcsöt, de, hogy betiltsam a baromságaikat még ilyen nekem sem jut az eszembe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!