Magyarországon hogyan fogadnák ezt az emberek? (fogyatékos újszülöttek eutanáziája Csehországban)

Én attól nem tartanék, hogy nem kívánt egészséges gyerekeket kezdenének el így kiállított hamis igazolásokkal megölni. Ha egy nő eljut odáig, hogy megszülje a gyerekét, általában vagy titokban szüli meg és maga végez vele, vagy lemond a gyerekről (inkubátorban hagyja vagy a kórházban nyilatkozik). Egyszerűen túl körülményes lenne ez az anyának és túl kockázatos az orvosnak. Ha kiderül, nem csak a praktizálástól tiltják el, hanem mehet a sittre.

Ami a valóban súlyos fogyatékossággal született gyerekeket illeti. Ha tetszik, ha nem, legtöbbük önálló életre alkalmatlan marad és folyamatos felügyeletet igényel. Ez tönkre teszi a szülőket. És itt nem anyagi szempontokról van szó. Olyan téren is sokszorosan nagyobb teher, de az most nem lényeg. Egy ilyen gyerek mellett a szülők már nagyon ritkán vállalak még egy gyereket, mert vagy túl sok energiájukat viszi el a gondozása, vagy nem akarnak még egy ilyet. Így egy ilyen család vagy széthullik, vagy három roncsot teremt.

Viszont, még így sem hiszem, hogy van joga bárkinek a szülők feje fölött dönteni. Ha viszont őket bevonják, főleg a szülés után hormonoktól elöntött anyát, a döntések zöme valószínűleg úgyis az élet lenne. Most is dönthetnek úgy a szülők, hogy a súlyos fogyatékkal született gyerekükről lemondanak és állami gondozásba adják, mégis legtöbben megtartják. Vagyis innentől kezdve nincs sok értelme a dolognak, lehetőségként akár maradhat is, pláne az állami gondozás lehetősége mellett, nem hiszem, hogy vállalnák az eutanáziát.

"Igazuk van.Ilyen szemetekre semmi szükség."

Ennyi. Amíg milliószám ölünk egészséges embereket ezen még csak gondolkodni sem kell.

Ez valóban kényes kérdés. Az ötvenes-hatvanas évek előtt az volt a gyakorlat, hogy az életképtelennek ítélt újszülötteket nem látták el, születés után magukra hagyták meghalni. Ezeknek az "életképtelen" csecsemőknek sok esetben az volt a "bűnük", hogy lilák voltak, nem sírtak fel, vagy csak az altatásos császár után kábák voltak stb. Aztán jött Virginia Apgar nevű aneszteziológus doktornő és elkezdte pontrendszerrel osztályozni ezeket a kicsiket (apgar pontok), és az orvosok elkezdtek küzdeni azért, hogy jobb pontszámokat kapjanak a csecsemők, és a csecsemőhalandóság statisztikája csökkent. Ezt csak azért írom le, mert valóban kényes kérdés az, mi számít életképtelen, súlyosan fogyatékosnak. Ma már olyan fejlesztő módszerek vannak, amivel igen sokat lehet javítani ezeknek a csecsemőknek az állapotán, és a csecsemők is hihetetlen módon rehabilitálódnak. Születés után rögtön nehéz felmérni, mi lesz a baba fejlődésének a végkimenetele. Nem beszélve arról, hogy az orvostudomány is sokat fejlődik. A valóban súlyos fogyatékos gyermek ellátását ha vállalja a szülő, nem hiszem hogy bárkinek joga lenne eldönteni helyette, mi legyen a gyermekkel. Azt teljességgel elfogathatatlannak tartom, hogy más döntsön, és kötelezze az anyákat a gyermekük elvételére, illetve a csecsemő megöléséről döntsön.

Ugyanakkor értem, viszont nem tudom elfogadni a társadalomra mért plusz teher indokát, mert ennyi erővel az időseket, (akik nem képesek már magukat ellátni) is jégtáblára ültethetnénk. Valamint megértem azt is, aki úgy gondolja, nem élet az ilyen élet ezeknek a gyerekeknek. Annak ajánlom, nézzen bele a szegedi Odu fejlesztő alapítvány FB oldalába, ahol igen sérült gyermekek (járni, mozogni sem igazán tudnak) örömteli mosolyát is láthatják.

Én támogatható ötletnek tartom. Ha valaki, aki nem tud magáról, nem tudja élni az életét, nem tudna egyedül boldogulni, akkor az a természet törvényei alapján is halálra van ítélve.

Az élete valószínűleg neki is szenvedés lesz, a családjának is, és az ellátórendszert is aránytalan mértékben terheli.

A "császármetszés" és az ilyen "orvosi rutin" miatt lesznek a problémás gyerekekek.!!!

-Hiperaktív...

-Allergiás...

-Autista...