Orbán ki mer majd állni tv vitára Mesterházyval, Vonával vagy Bokrossal?
"Orbán ki mer majd állni tv vitára Mesterházyval, Vonával vagy Bokrossal?"
Nem fog kiállni, mert nem érdeke, hogy úgy tűnjön, hogy egy súlycsoportban van ezekkel.
"Ebben a műfajban Fidesz vezére mindig leszokott égni"
1998-ban határozottan jól szerepelt Horn ellen. 2002-ben Medgyessy bevetette az "én nem vagyok a szavak embere, tessék békén hagyni engem, szegény kis naiv szocikát" figurát, ami sok nyugdíjas nénire hatott, de padlófelmosásnak nem nevezném. 2006-ban Gyurcsány tényleg felmosta vele a padlót ("Ezt a hazug kampányt, hogy gyógyszerfelírási díjat akarunk bevezetni, vonja vissza"), gondolom, máig büszkék a szocik arra, hogy volt egy gyurcsányuk.
Ha az eddigi sunnyogásból, mellébeszélésből, ovis szintű gagyogásból indulok ki, akkor azt mondom, nem lesz.
De mi az már, amit az előző írt, hogy nincs egy súlycsoportban a többiekkel? Ki ez az Orbán Viktor? Nem ugyanolyan jelölt, mint a többi? Ő tán egy cézár? Nagyon meg fogja bánni, ha nem vitázik, mert ahogy itt is sokan írták, azzal is üzen, és nekem is azt üzeni, hogy akkor tényleg nem szabad rászavazni. Már önmagában ettől lejöhet 5-10 %.
És hát az is igaz, hogy ő nem egy vitatkozó alkat. Csak kinyilatkoztatni tud és szeret lelkes, csápoló közönségnek, vagy béna, alákérdezős riportereknek. Aztán az is kérdés, kivel lenne a vita. Eddig mindig egyértelmű volt, hogy ki a két legerősebb (FIDESZ, MSZP), és csak köztük volt vita. De most akkor Orbán kivel vitázzon? Vonával vagy Mesterházyval vagy mindkettővel? Merthogy msot a Jobbik és az MSZP ugyanabban a kategóriában van. Pl. ez is egy jó ürügy elehet arra, hogy akkor senkivel se vitázik, vagy azt mondja, hogy egyezzen meg ebben Vona és Mesterházy.
Orbán öszödi beszéde... Izgalmas kérdés, és hogy mit lép majd arra a Jobbik? De ez már más kérdés...
"Ki ez az Orbán Viktor? Nem ugyanolyan jelölt, mint a többi? Ő tán egy cézár?"
Egy 50%-os párt elnöke. Bokros egy 1%-os párt jelöltje, Vona egy 10%-osé. Marketing 101, hogy nem szabad ezekkel leülnie vitázni, mert azzal Bokrost és Vonát fényezi.
"Orbán öszödi beszéde... Izgalmas kérdés, és hogy mit lép majd arra a Jobbik?"
Orbán őszödi beszéde ugyanolyan tündérmese, mint a többi szoci/jobbikos önáltató ökörség arról, hogy mélyülni fog a válság, vagy 2012-ben polgárháború lesz, vagy 25%-ot kap a jobbik, meg a többi kreténség. Majd ha beleér a kezetek a bilibe, felébredtek.
"Orbánban elevenen él még a 2006-os vita emléke, amikor Gyurcsány kíméletlenül lealázta."
Mivel, a vizitdíjjal? ("Elnök úr, ezt a hazug kampányt vonja vissza")
Hol van most Gyurcsány, a nagy győztes? És mi történt az országgal, hála Gyurcsány zsenijének?
Ott volt például a panelprolizás, amely miatt szerintem 2002 óta nagyon sokan gyűlölik Orbánékat. Nagyon helyesen tette Gyurcsány, hogy Orbánnak a fejére olvasta, és ő csak annyit tudott rá mondani "hogy ne sértegessen engem, kérem". Az egész vitát Gyurcsány uralta, utána Orbánt a sajtója mentegette ki, hogy "mert ő keresztény és visszafogott úriember". Annyira átment nyusziba, hogy nyoma sem volt a tőle megszokott gúnyos, beképzelt vigyornak. Lehet, hogy csak egy ostoba show-nak tűnik, de akkor is elégtétel volt sokak számára.
Az, hogy Gyurcsány nem volt több szájhősnél, az tény. Ez viszont csak megerősíti, hogy Orbán sem jobb nála.
Én nem tudom, kit fényezne Orbán egy vitával, meg azt se tudom, hogy marketing szempontból mi a helyzet, de én eddig úgy tudtam, hogy a vita nem a vitázóknak szól, hanem a választóknak. Ha valaki erre sem veszi a fáradtságot, vagy még ennyi infót se akar nekem adni, akkor én, mint nem marketinges ezt úgy értékelem, hogy a választókat és köztük engem néz semmibe. És úgy látom, ezzel nem vagyok egyedül.
Egy másik kritikára írnám, hogy kár erről most hitvitát folytatni, hogy az Orbán-kormány az aranykort hozza-e el vagy netán egy Öszödnél is rosszabb állapotot. Én az utóbbit érzem, és ezzel se vagyok egyedül, de talán ezért nem kellene lehülyézni. Én se hülyézem le az aranykort várókat. Legyen nekik igazuk, és térjünk rá vissza egy év múlva!
"Én nem tudom, kit fényezne Orbán egy vitával"
Pl. Bokrost azzal, hogy növelné a fontosságát.
"én eddig úgy tudtam, hogy a vita nem a vitázóknak szól, hanem a választóknak."
Vagyis beszoptad a marketingdumát. A marketingesek ezek szerint jól végzik a dolgukat :))))
"Ha valaki erre sem veszi a fáradtságot, vagy még ennyi infót se akar nekem adni, akkor én, mint nem marketinges ezt úgy értékelem, hogy a választókat és köztük engem néz semmibe."
Ez egy stratégia. Ezt használja majd Mesterházy. Orbán meg a másik stratégiát használja, amit én írtam. Stratégiák csatáznak, aztán az nyer, aki több választót szerez. A tévéviták 1-2%-kal mozdítják el az erőviszonyokat maximum.
"az Orbán-kormány az aranykort hozza-e el vagy netán egy Öszödnél is rosszabb állapotot. Én az utóbbit érzem, és ezzel se vagyok egyedül, de talán ezért nem kellene lehülyézni."
Sajnos hülye vagy, de nem azért, mert nem vársz aranykort, hanem azért, mert csak "aranykor vs. Őszödnél is rosszabb"-ban vagy képes gondolkodni, ami oldaltól függetlenül hülyeség.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!