Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ennek az új reklámadónak van...

Ennek az új reklámadónak van valami releváns célja azon kívül, hogy az RTL-t szívassa azért, mert pártfüggetlen? Ennyire kell nekik a média feletti irányítás?

Figyelt kérdés

A tavalyi évben a fidesz közeli személyek és cégek felvásárolták a teljes médiapiacot.

Többször úgy sikerült nyerniük, hogy a kormány meglebegtette az adó ötletét és így a konkurens pályázók visszaléptek.


Érdekes részlet a médiapiac átalalkulásáról:

Tavaly ugyan nem vezették be a reklámadót, mégis két nagy titkos csatát megnyert az ötlet belengetésével a Fidesz. A Tv2 eladását idén december 21-én jelentették be, végül az addigi vezérigazgató Simon Zsolt és a gazdasági igazgató Yvonne Dederick vette meg a céget többek között az eladó ProSiebenSat1-csoport által biztosított kölcsönből. Az MSZP és az Együtt PM is támadta később a felvásárlást, szerintük Fidesz-közeli érdekcsoportok állhatnak esetleg az ügylet mögött. Annyi biztos, hogy tavaly még nagyon érdeklődött a Tv2 iránt a Magyarországon a Viasat3-at működtető Modern Times Group is, de a reklámadó belengetése után újraszámolták üzleti tervüket, és az addiginál kedvezőtlenebb ajánlatot adtak a ProSiebenSat1-csoportnak, így el is vesztették végül a licitet.

Ugyanígy a reklámadó közvetett következménye a Sanoma eladása is: a Story4 csatorna mellett a Nők Lapját, a Cosmopolitant, vagy éppen a Hír24-et és a Startlapot is tulajdonló, piacvezető magyar kiadótól azért vált meg információink szerint a finn anyacég, mert a magyar gazdasági helyzet és a reklámadó réme miatt nagyobb profittal kecsegtető, biztosabb piacok után néztek. És Skandináviában éppen megvált tévéket üzemeltető érdekeltségétől, a magyar Tv2-t is éveken át tulajdonló MTM-SBS-től a ProSiebenSat1. Vagyis összefoglalva: mindkét eladás mögött a reklámadó miatt egyre rosszabb magyar kilátások, és egy német óriáscég racionalizálása állt.


Egyedül az RTL Klubot nem sikerült megszorongatnia a politikának tavaly. A csatorna azóta nem ápol túlzottan jó viszonyt a jelenlegi kormányzattal, amióta kútba esett az üzlet, hogy az egykori Fidesz-miniszter Fellegi tulajdonában lévő Infocenter megvegye a csatorna többségi tulajdonrészét. A Class FM-et vagy éppen a Heti Választ is tulajdonló Infocenter azóta egyébként már Nyerges Zsolt és egy titokzatos dán befektető kezében van, és a jobboldali médiabirodalom egyik legnagyobb ékköve.

Azt az általunk megkérdezett iparági bennfentesek sem értik, hogy miért szabta ennyire otrombán az RTL-re a reklámadót a kormányzat: a csatorna bulvárhíradója nem igazán izgathat senkit a Fideszben, de még az RTL2-n sugárzott, belpolitikával alaposabban foglalkozó esti hírösszefoglaló sem. Úgy tudjuk, hogy az RTL piaci túlsúlya zavar egyes köröket, az RTL ugyanis akkor is tartotta pozícióit, amikor a konkurens Tv2 jelentős összegektől esett el, és hiába jut kevés állami támogatáshoz az RTL, a multinacionális cégek uralta reklámpiacon mégis jól szerepel.

Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója május közepén már arról beszélt a Kreatívnak adott interjújában, hogy nem kizárt, hogy politikai nyomás nehezedik egyes médiaügynökségekre, hogy ne az RTL Klubnál költsék el a pénzüket. Hanem inkább a most már kormánybarát Tv2-nél. Az évek óta a magyar média legbefolyásosabb személyiségének választott Gerkens szerint ilyen nyomásnak a korrupció látszatától is félő multinacionális cégek amúgy sem engednek, de ha tényleg lesz háború, akkor lesz haditervük is, például közvetlenül, az ügynökségeket megkerülve fogják megkeresni az ügyfeleket.

RTL-közeli forrásaink szerint most, hogy kitört a háború, már készül a haditerv: a cég biztos nem vonul ki a magyar piacról, de többen nem tartották kizártnak, hogy ezentúl például kritikusabb hangot is megenged majd magának a kormánnyal szemben. És akár nem csak a hírműsorokban.


[link]


2014. jún. 2. 21:46
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
79%
Az RTL nem pártfüggetlen.
2014. jún. 2. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
86%

Nincs más célja, legfeljebb mellékes eredményként az RTL-en kívül még néhány más nem fideszes médiumot, újságot is kinyírhat.


Sokaknak nem volt világos, de amikor én 2009. decemberében meghallottam Orbán fejtegetését a centrális erőtérről, tudtam, hogy mi várható. A társadalmi és a gazdasági élet teljes kisajátítása és a FIDESZ alá rendelése. Ez nagy sikerrel zajlott ez előző ciklusukban, de még nem sikerült minden elvégezniük, ezért is adták ki a jelszót, hogy folytatják. Ennek jegyében kezdték el most üldözni a norvég alapot, hogy kinyírják azt a pár civil szervezetet, ami még független a FIDESZ-től. És ahogy kinyírták előzőleg a Neo FM nevű kereskedelmi rádiót, most ugyanígy kinyírják az RTL-t. És kisajátítják vagy kiadják majd a haverjaiknak gebinbe az alkoholkereskedelmet, az energiaszolgáltatást, a bankszektort és minden egyebet, amit nem ők irányítanak vagy aminek a hasznát nem ők sajátítják ki teljesen.

2014. jún. 2. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%

"Az adóalap a reklámból befolyt nettó árbevétele, a kulcs pedig sávosan változik. A félmilliárd forintot meg nem haladó része után nem kell a cégeknek reklámadót fizetniük. 5 milliárd forintig 1 százalékot, az adóalap 5 milliárd forintot meghaladó, de 10 milliárd forintot meg nem haladó része után 10 százalékot, 10 milliárd forintot meghaladó, de 15 milliárd forint alatt 20 százalékot, 15 és 20 milliárd között 30 százalékot, míg 20 milliárd forintot meghaladó rész után 40 százalékot kell adózniuk a médiavállalatoknak."


Ha van egy cég, aki minden csatornától több embert tájékoztat több reklámbevételt hozz össze, akkor annak nagyobb is a felelőssége a tájékoztatásban, nevelésben, stb....

Miért nem úgy kezdődött a vita, hogy miért ilyen egyoldalú a hazai média piac?

2014. jún. 2. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
49%
Az agymosás kiterjesztése nem világos cél ?
2014. jún. 2. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:

"Az RTL nem pártfüggetlen."


Ha nézted az rtl-t sok évvel ezelőtt akkor láthattad, hogy rendesen beszoltak egy baloldali kormánynak. Annyi változott az elmúlt 1 évben, hogy a fideszt jobban el kezdték utálni. PL Simon ügyénél az RTL miért nem választotta a választások előtt azt a taktikát, mint a köztévé, hogy Rogán ügyéről több mint egy hétig be se számoltak. Hogy már 4X változtatta a vagyonnyilatkozatát és még akkor se fedte jelentőse a valóságot. Erről valahogy megfeledkeztek annak ellenére, hogy még szóvá is tette az ellenzék.

2014. jún. 2. 22:06
 6/16 A kérdező kommentje:

"Ha van egy cég, aki minden csatornától több embert tájékoztat több reklámbevételt hozz össze, akkor annak nagyobb is a felelőssége a tájékoztatásban, nevelésben, stb....

"


Akkor ebből az következik, hogy igazodnia kell a médiapiac többi tagjához és kormányközeli legyen?

2014. jún. 2. 22:10
 7/16 anonim ***** válasza:
Az RTL meg is érdemli meg a Telaviv2 (TV2) is az rtl balliberális csatorna tehát nem pártfüggetlen egyébként a vv6 miatt is 4 alkalommal büntették meg őket.
2014. jún. 2. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:

ma 22:53


Jobb ha fideszes és sehol nem lehet kritikát hallani?


Akkor már elé egyhangú lesz a híradó. Mindben az, hogy milyen jó hazánk, de a negatívat elhallgatva.

Amúgy ezek a vv meg ilyenekben az a vicc, hogyha nem érdekli az embereket akkor el lehet kapcsolni. Mégis millió feletti a nézettség. Nekem semmi bajom vele, de nem nézem. ha nem tetszik valami akkor elkapcsolok. De valahogy ez sok embernél nem működik. Most pl megy a "MáriCsui" akkor mi van? Azt kell néznem?

2014. jún. 2. 23:01
 9/16 anonim ***** válasza:
59%

A kiegyensúlyozottság jegyében növelni kell a kormány pozitív tulajdonságait kihangsúlyozó kommunikációs csatornák számát, az egyre növekvők balliberális médiatúlsúllyal kezdve. Hisz a média nem arra van hogy az ellenzéket, hanem a hazát szolgálja. S mint tudjuk az nem lehet ellenzékben.

Ezért nem tűrheti a Nemzeti Együttműködés Kormánya, hogy a balliberális média és a multinacionális tőke egyik zászlóshajója a Radio Television Lëtzebuerg büntetlenül gyalázhassa a magyarokat. A felfuvalkodott, a magyarokat a legkevésbé sem tisztelő luxemburgiaktól mint Junkcer vagy éppenséggel a példaértékű jogállamiságot és a nemzet alapját képező Alaptörvényt folyamatosan marcangoló Viviane Reding példájából is megtanulhattuk hogy vannak a olyan nemzetek amik nem akarnak jót a magyarságnak. De a fel a fejjel barátaim! Tízmillió forradalmár országa vagyunk, s mint olyan soha nem hagytuk, hogy bármely más nemzet határozza meg a véleményünket és ezt Luxemburgnak sem fogjuk hagyni.

Az európai adókultúrát és offshore elleni nemzeti erőfeszítéseket semmibe vevő országnak csak annyit üzennék, hogyha megdöglött a ló tessék róla. leszállni. Magyarország nem lesz gyarmat, Magyarország nem lesz adósa senkinek! Ha az RTl-nek nem tetszenek a magyarság érdekeit szolgáló feltételek a kiegyensúlyozott médiáért, ahogy a bukott baloldal feltámadó prominense is hangoztatta, el lehet menni!



Ráadásul a balliberális szirénhangok az alapvetően internacionalista és liberális kötődésű internetet is tovább mételyezik és a kormánypárti weblapok médiafelülete elhanyagolható mind a kormányellenes médiumok, mind pedig keresztény erkölcsbe ütköző felnőtt tartalmakhoz képest.

Ezen az arányon is javítani kell az adatforgalom megadóztatásával.

Valamint ezen médiumok hajlamosak arra hogy tekintélyes többmilliós profitjukat külföldre vigyék és külföldi domainról gyalázzák azt a hazát és azt a népet ami eltartja őket.

Akinél a labda, az diktál tartja egy ősi dakota közmondás. Ha a nép pénzén és kattintásain kívánnak élősködni az ineternetes csőcselék, akkor vagy jobban tesz és bűnbánatot tart és kiegyensúlyozottan fogja tájékoztatni a tizenötmillió magyar reája eső részét a kormány sikereiről, vagy pedig vaskos bírságok formájában csökkentse az adófizető magyar középosztály terheit.


Kedves barátaim és polgártársaim szeretném arra megkérni önöket a magyarság nevében, hogy közösen mondjuk ki a világnak de főleg Európának, hogy Magyarország nem lesz gyarmat és nem lesz sem Nyugat sem Kelet lábtörlője, ahogy egyes baloldali és heves radikális képviselőtársaim ezt elképzelik! Magyarország itt Európa szívében a keresztény hit, erkölcs és példamutató polgári szorgalom és munka országa lesz!


Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

2014. jún. 2. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
74%
Utolsó: zseniális, egyszerűen itt le is lehetne zárni ezt a kérdést, ebben minden benne van! :DDD
2014. jún. 2. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!