Halálbüntetésre szavaznál?
#20
Egyetértek. Eleve, akik gyilkolnak, átlagban a kevésbé értelmesekhez tartoznak, márpedig az elrettentéshez meg kellene érteni a tetteik következményeit az elkövetőknek, és a tetteknek nagyon sok fajta és sok fajta mélységű következménye van, minél butább valaki, annál kevésbé van tisztában azzal, mik a következmények.
És egy másik érv, hogy a gyilkosságok egy jó részét hirtelen felindulásból követik el az emberek, tehát vajmi keveset ér olyankor a jó szó, mivel az indulat hevében azt se tudja megmondani az elkövető, hogy mennyi 2+2, és ezt szó szerint értem és ehhez nem kell értelmi fogyatékosnak se lenni, elég ha valaki nem bírja kontrollálni az érzelmeit.
Tehát a legjobb hatásfokot az értelmes emberek körében lehetne elérni, de azok pont azért, mert értelmesek, nem gyilkolásznak, és az előre eltervező(akár felbérelt) gyilkosok körében, akiket meg a pénz hajt és kisebbségben vannak a hirtelen felindulásból gyilkolók mellett.
Nem is olyan könnyű jól elbírálni, volt-e elég jó felfogó képessége az elkövetőnek, megértenie, mit tesz, és azt, hogy hirtelen felindulásból vagy tervezve ölt, így meg jobb ha nem is próbáljuk meg elválasztani a kettőt. És még téves is lehet a bírói ítélet, mivel még a bíróknak is van értelmi korlátaik, így akár ártatlant is kivégezhetne a rendszer.
Sokan lesznek ölgyilkosok a börtönben, tehát sokan mérlegelnek úgy, hogy jobb a halál, mint a börtön.
És egyébként szerintem a legerősebb visszatartó erő egy nagyon egyszerű dolog lenne, a nevelés, és egymás segítése. Ha mindent megteszünk, hogy értelmes emberek nőjenek fel a társadalomban, akkor csökkentjük a bűnözést és ugyanezt segíti az egymással való törődés, ugyanis nagyon kevés ember születik gyilkosnak, szerintem senki, de sokan azzá válnak, mert a társadalom nem figyelt rájuk, mert túl sokan törődtek saját magukkal és nem érdekelte őket a többiek sorsa, miközben ha segítettek volna a bajba jutott emberen, akkor abban az emberben nem keletkezett volna gyűlölet és nem gyilkolt volna. Tehát mindenkinek igyekeznie kell okosabbnak lenni, és tanulni, és próbálni okosabbnak lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!