Valaki elmagyarázná nekem indulatoktól mentesen és értelmesen, hogy mitől olyan rossz a tervezett Szabadság téri emlékmű?

Azért nem jó, mert nem illeszkedik a Kertész Ákos cikkében a magyarságról megfogalmazott nemzetképhez: [link]

"A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt."

Hanem inkább Radnóti Miklós által megfogalmazott hazaképbe ágyazott:

"Radnóti Miklós: Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

(1944. január 17.)"

Hát nem lesz könnyű. Az úgy van, hogy minden embernek vannak tettei, és minden embernek vannak vélekedései, gondolatai. A kettő lehet szinkronban, ettől valaki lehet hiteles (nem azonos az elfogadottal!). A tettek mindig hatnak más emberekre. És a hatástól függően szokás megítélni az embereket. Így kialakul mindenkiről egy összkép, amit bonyolít, hogy aki kialakítja, annak is van egy szemlélete, és ez befolyásolja az értékítéletet.

Pontosan ugyanez a helyzet az országokkal is, csak az egy kicsit bonyolultabb. És sokan különbséget tesznek aszerint, hogy az adott tettet vezető, kormány, fontos, vagy kevésbé fontos csoport teszi. Ez mind mind kihat az ország megítélésére.

Namost, van, hogy egyetlen rossz lépés valakit annyira leminősít a többiek szemében, hogy csak nagyon sok más lépéssel tudja korrigálni. Más szóval, mindenkinek (embernek, országnak) van egy tartása, amely nem enged meg bármit. Ettől a tartástól függ a megítélés, a benne való hit, egyszóval a tekintély.

A nácizmusról, tetteikről, módszereikről van egy általános vélekedés. Sokféle, de van egy fősodor. Emlékmű állítás szükségességéről, fontosságáról, de még időpontjáról, helyéről is van ilyen közvélekedés (ebbe most bele kell érteni a magyar és minden más, úgynevezett kultúrnemzet állampolgárait). Ilyen emlékmű, ilyen - meglehetősen jól érthető - szimbólumrendszerrel, ilyen helyen, ilyen időpontban, az értelmes döntő többség szemében olyan lépés, amely nagymértékben megsemmisíti kigondolója/kivitelezője tartását (emberét és országét). Vagyis a többi szemében - persze nem mondja - az ilyen nem méltó a társas együttműködésre. Persze van kultúrája, nem fogja a képébe vágni, elviseli, ha muszáj, de egy senkinek nézi.

Na ettől rossz ez az emlékmű. És én is igyekeztem visszafogni magam, hogy nem süllyedjek arra a szintre, ezért fogalmaztam "rossz"-nak. De arra már nem vállalkozom, hogy a lelkes asszisztálóknak elmagyarázzam, minek is tartom őket. Nagy a tér, el tudom kerülni őket, mint a leprát.