Ismeritek az SMS nevű pártot? Van olyan, aki közületek rá fog szavazni?
Mindenképp, mert azt írta a párt honlapján a múlt héten, a kedvenc étele a sztrapacska, és azt én is szeretem.
Sztrapacska for president!
Az idén elég 500 támogató aláírás, hogy valaki jelölt legyen, s egy választó bármennyi indulónak adhat szignót. Ha a félezer támogató megvan, máris egymillió forint jár a jelöltnek, ami csak a jéghegy csúcsa - írja a Blikk.
A napilap arra is emlékeztet, hogy ha egy párt a 106-ból 27 választókerületben indít jelöltet, úgy még 150 millió forintot kap, de 106 jelölt esetén pedig ez az összeg közel 600 millió. Ezért alakult egy csomó kamupárt. Minden rájuk adott szavazat a Fideszre adott szavazat. A Fidesz ugyanis abból él, hogy az embereknek fogalma sincs, hogy választáskor az ország jövőjéről kell dönteni. A Fidesz már megvalósította az egypártrendszert, a kommunista típusú személyi kultuszt. Nem kell nekik program és ebben a mocskos kampányban mindent elkövettek, hogy programról ne lehessen szó.
Kizárólag a Kormányváltók akarnak további többpártrendszert és demokráciát, a többi akarva vagy néha akaratlanul a keleti típusú orosz-kínai-török diktatúrát támogatják. A Jobbik nyíltan a demokrácia ellensége és legszívesebben kiirtana népcsoportokat faji alapokon. Csak tudnám, mit akarnak a Parlamenten, ha azt meg akarják szüntetni. Cukiskodnak kiskutyákkal és családi képekkel, de ugyanaz a rohadt náci banda, mint eddig.
Ha fontos neked, hogy Magyarország végre egy normális, nyugat európai ország legyen, szavazz a Kormányváltókra, ahol a legtöbb logót látod egymás mellett a szavazólapon. (MSzP-DK-EgyüttPM-Liberális párt).
"Meglepő, hogy a weboldlán több, mint 800 ezren értenek együtt velük."
Nem annyira meglepő. Ahányszor újra kinyitom a Firefoxot, újra rá tudok nyomni arra, hogy "Egyetértek". És megy fel a számláló!
SMS-t írtam nekik, de nem válaszoltak :D
Már várom az Email nevű pártot, vagy éppen a Skype, Facebook, Messenger stb nevűt :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!