Ha a baloldali összefogásra szavazunk, akkor a 2010 előtti politika folytatására szavazunk?
Mindenki látta mit művelt a baloldal 2010 előtt. Ezek alapján, ha ismételten felhatalmazást kapnak, jogosan mondhatják, hogy az emberek a cselekedeteik ismeretében szavazták meg őket, pontosan tudták, hogy mi mellett döntöttek. Tehát lényegileg meg van engedve számukra a gázár ismételt megháromszorozása, az áramár ismételt megduplázása, az ország túlzotdeficit eljárás alá visszavitele, az IMF hitelfelvétel, az eladósítás, a hazugság, de akár az is, hogy ne csináljanak semmit és elqrják, nagyon. Sőt, ez lesz a kötelezettségük, tekintve, hogy a fenti intézkedéseket megvalósító gárdát választottak a közös lista élére.
Tehát mit gondoltok, megtehetnék azt, ha a választóktól ismét felhatalmazást kapnak, hogy ne a korábban tőlük látott politikát folytassák?
Köteles Gyurcsány és csapata ismét elqrni az országot, nem kicsit, nagyon, ha a választók megszavazzák a régi felállást, vagy hátat fordítanak, és becsapják a szavazóikat azzal, ha ezt nem teszik meg?
T-55 2.0 nevű felhasználó válasza:
Hanyagoljuk már ezt a rezsim csökkentés kampány kamut! A nem tűnik fel a magadfajta "politológus professzoroknak",hogy minden nyomorult csekket,sms-t, stb.-t ilyen,olyan adó terhel? Ja,és az "ingyenes" kp. felvétel is valóban ingyenes ügye? Ezt a bűzlő narancssárga ködöt ki kell szellőztetni amíg nem hülyít meg Mindenkit.
De feltunik az ostobasagod!
-nincs csekkem (utalas van), tehat 0ft.
-50db sms ingyen/hu, tehat 0ft.
-eddig is ingyen volt a penzfelvetelem, tehat 0ft.
Zarszo, nem terhel engem semmilyen ado!!!
kedves kérdező!
ez egy elég érdekes kérdés
azért néhány dolgot érdemes figyelembe venni
először is a 2010 előtti mszp totál más volt a mostanihoz képest, nem mondom, hogy javukra vagy kárukra vált, de egy totál más vezetésű párt
az emútnyócév már aranykorinak számít a mostani fidesz-rezsimhez képest, emiatt a mostani szavazás tétje teljesen más, mint a 2010-es
az ilyen alakok, mint gyurcsány, fodor, bajnai vagy jávor gyakorlatilag teljesen súlytalan tagjai lettek, és kb. az a funkciójuk, mint a kdnpnek a fidesznél, szóval ezektől kár félni
az viszont kérdés, hogy egy olyan politikai erő, ami 2 év alatt arra volt képes, hogy majdnem kitalált magának egy nevet, az milyen kormányzást tudna produkálni? hát, lehet rá licitálni :)
én amondó vagyok, hogy a mostani rezsimnél minden jobb, és azért az is tény, hogy az emútnyócévben a jogállam sosem volt veszélyben
tudom, hogy a fontos az mszp-ellenesség, oké, elfogadom
viszont aki nem fanatikus fideszes, az azért a gyomra mélyén tudja, hogy ez a fidesz távolról sem hozta azt, amiért 2010-ben rá szavazott: 3000 milliárd magánnyugdíjt eltapsoltak, recesszió, a rengeteg botrányos mutyi, az adóemelések, az elszállt devizahitelek (ne feledjük a bajnai kormány alatt 160-180 FT volt egy CHF), a benzin 100 FT-tal drágább, az államadósság még jobban nőtt, az orosz megállapodás, amiről mindenki tudja, hogy egy iga, a stadionépítések, a polipszerű rezsim, a komcsi időket idéző nyugatellenesség, és még sorolhatnám, ja... és még elszámoltatás sem volt
szóval, aki nem fanatikus, az még fideszesként is tudja, hogy ezt a lovat ő sem akarta, sőt tudja, hogy azért egy csomó minden gazemberség azért még az emútnyócévben sem volt
de a mostani baloldal meg alul szervezett, veszekedős és béna
egy magyarnak most nagyon nehéz szavaznia, bármilyen szimpatizáns is legyen
Bárcsak a 2010 előtti állapotok lennének most is.
Fideszék óta -45.000/hó-nál tartok, rohadtul nem érdekel a -kamu- rezsicsökkentés. Merthogy arányosan a szolgáltatás színvonala is csökken, csak ugye ez nem tűnik fel sokaknak...
Kérdező, te nem kérdést tettél fel, hanem kampányolsz. Ezért választ nem is kaphatsz, nem is igényled. Az érvet se.
Az érveid még csak nem is a sajátodé, közönséges fideszes propagandaszöveg, hamis és megalapozatlan. A stílusa nem az érvekre, hanem a befeketítéshez hasonlít.
A mai összefogás meghatározó személyiségei az egy Gyurcsány kivételével (aki ott eléggé kakukktojás) 2002-2010 között nem voltak meghatározó személyiségek. Bajnait hosszas vajúdás után - a Fidesz által is elfogadva, nem jött volna nekik jól egy előrehozott választás - az utolsó évben vették elő kármentőként. Mentett is rendesen, hát még ha hagyták volna. De az nem lett volna jó, így is nehéz a mostani négy év alatt valódi fejlődést felmutatni (ezért sem mer Orbán vitára vállalkozni - még rákérdeznének). Tehát minimum a helyzet ismeretének teljes hiánya azt mondani, a 2010 előtti politika folytatása.
De még ha úgy is lenne: annak a nyolc évnek a "teljesítménye" meg ennek a - ha folytatnák - 8 évnek a "teljesítménye" ordítóan különböző. Pedig a folytatáshoz csak az eddigieket tételezzük fel. Sok mindent elrontottak, pontosabban nem tettek meg annak idején. Részben a liberális politika erőltetése miatt, részben a Fidesz keresztbe tevése miatt. Utóbbit ne becsüljük le, az ő négy évük erről szólt 2006 után. De ez gyerekes csínytevés ahhoz a módszeres romboláshoz képest, ami az utóbbi 4 évben zajlott. Nem a hatalmas lenyúlásokra gondolok. Az emberi fejekre gondolok, amelybe zűrzavart, gyűlölködést, ellenségképzést, bizalmatlanságot, az együttműködés megcsúfolását oltották elég eredményesen. És ezekkel az emberi fejekkel sem a Fidesz (ők nem is akarnak) sem más politikai erő nem fog tudni hatékony munkát generálni. Nem hisznek senkinek és semminek. Az igazi kár az, hogy ennek az országnak az állampolgárait már nem lehet semmiféle cél érdekében csatasorba állítani. Se jó, se rossz célért. Közben a másikat figyelik, senkiben nem bíznak. Ennél nagyobb kártevést nem lehet elképzelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!