Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi alapján hozzák a drogpoliti...

Mi alapján hozzák a drogpolitikai döntéseket?

Figyelt kérdés

A kormány drogmentes országot ígért 2020-ra, viszont nem látom hogy bármi is változna a rendszerváltás óta a drogpolitikában.


Svájc a heroinistákat behozta az utcárol, az erős függőket nem börtönbe vágra hanem elvonóra ahol legálisan kapnak heroint, és segítik őket a leszokásba. Ezt megelőzte néhány program, pl a tűcsere, amit itthon is elkezdtek. Ezt tipikus abszurdisztáni kivitelben tették, aminek hála a környéken élő emberek kiborultak mert pl a tűk eltakarítását a kormány pár hónap után abbahagyta. A kormány a tűcserésekre hárította a felelősséget, ők vissza a kormányra. A tűcsere programot mára már több önkormányzat is megszüntette azóta, pedig ez fontos alappillére lett volna pl a heroinisták meggyógyításának és a veszély minimalizálásának.


"Az elmúlt években több önkormányzat is megszüntette a tűcsereprogramot, vagy gyakorlatilag ellehetetlenítette. Jó ötlet volt ez? - kérdeztük Zacher Gábor toxikológust - Nem. Fontos dolog volt, mert egy fajta biztonságot adott a szerhasználóknak a fertőző betegségek ellen, és itt nem elsősorban az AIDS-re gondolok, hanem ami nálunk sokkal gyakoribb, a Hepatitis C vírusra. A függők le tudták adni a használt tűt és kaptak helyette sterilt."


Ahelyett hogy tovább vittük volna a programot, és egy logikus, svájci rendszert hoztunk volna létre, egyszerű mozdulattal a szőnyeg alá söpörtük az egészet, nameg már alapból úgy fogtunk hozzá a tűcsere programhoz is mint egy meggondolatlan óvodás.


De ez csak egyik része a dolognak, én drogproblémának látom azt is hogy rengeteg középiskolás fiatal iszik. Ez ellen mit tesz a kormány? Nincsennek nagyobb ellenőrzések a bárokban, vagy bárhol, pedig én átlagos földi halandó is tudnék mondani kapásból 10 helyet ahol fiatalokat gond nélkül kiszolgálnak, csak el kell menni a bár előtt éjszaka. Ez ellen mi a stratégia? Semmi?


A fű drogpolitikája is érdekes, míg európában, és a legtöbb amerikai államban kezdenek rájönni hogy a tiltás miért egy orbitális baromság, addig itthon csak szigorításnak tűnő látszatintékedéseket hoznak, amiknek igazából semmi értelmük, hatásfoka, és a haszna kb a nullával vetekszik. Mintha nem gondolkoznának azok akik kitalálják a törvényeket és hozzák a drogpolitikát, teljesen kizárják a jelenlegi helyzet megvizsgálását és a veszélyek reális felmérését.


2014. márc. 17. 23:04
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Fiatalok kocsmázásához szólnék. A fiatalok legtöbb esetben ezért isznak: nincs más mulatság, nincs más ötletük, rossz a kedvük, és persze a menőzés és a nők. Mert mi másért mint azért mert divatos. Nagyon sokan nem bírják a piát, de máshol nem tudnak csajozni, ezt látják a tévében ez a menő.

Más szóval a fiatalokat a tévé neveli. ez közhelyes de tényleg így van. A tévében a menő emberek isznak és cigiznek. Nekik vannak jó nőik hát utánozzák őket. Egy tinédzser csak idős gyerek, de attól még gyerek. A gyerek meg utánoz, ahogy a majom is utánoz.

2014. márc. 17. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Elég menő vagyok mégsem piálok max egy jó buliban, de akkor se sokat, nem iszom el az agyamat és nem is cigarettázok szóval vannak kivételek vannak olyanok akik sikeres jövőjük lehet.De tény hogy a nagy általánosságban isznak inkább már vedelnek... engem is hívtak h ők fizetnek mindent..Facebookon is sör ívó verseny megy hihetetlen.Az biztos hogy amint tehetem én visszaköltözöm Németországba.
2014. márc. 17. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Ja és az elég menő vagyok az idézőjelesen mondanám mivel nem vagyok az a tipikus világi nyomorék eset hanem sok haverom van jó a dumám tovább nem mondom mert nem akarok egós lenni.
2014. márc. 17. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Plusz rájön a kilátástalanság, a legtöbb középiskolás nem tudja hogy mihez kezdjen később, nincs igazi jövőképük. Ez a zseniális oktatásnak is köszönhető többek között.

Nem mondom hogy minden az állam hibája, de nem kezeli megfelelően a kialakult helyzetet, nem is foglalkoznak a problémával csupán a szőnyeg alá söprik azt. Egyetemen is rengetegen isznak, mérnök szakokra felvesznek embereket államira 300 alatti ponthatárral is, olyan szakokra ahol 90% a bukási ráta, nem megy nekik, elkezdnenek piálni masszívan, saját szememmel láttam erre példát. Srác hétfő-szerda-péntek folyamatosan részeg volt, minden 3. ember a kolian hozzá hasonlóan viselkedett, és ez messze volt attól hogy ki kell élvezni a kolis éveket, ez már alkoholizmus, azért isznak rengetegen hogy elfelejtsék azt a sz*rt amiben élnek.

2014. márc. 17. 23:37
 5/11 anonim ***** válasza:
Meg azt nem tudom felfogni mi a jó abban, ha annyit isznak míg nem okádnak, biztos jó időtöltés.Kocsmák meg elég távol állnak tőlem a legmegfelelőbb szó erre a szánalom ami eszembe jut, nem fogok menni beb.szni sok alkoholista közé.Én szerintem soha nem leszek részeg az életem során, mert nem találom az örömöt az ivásban.De nyugodtan tegyék tönkre a szervezetüket az ivással amellett h az agynak se tesz jót a sok alkohol.Talán idősebb korban rájönnek h elk.rtak mindent, de addigra már késő lesz változtatniuk.
2014. márc. 17. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Ja és még annyit hozzáfűznék, hogy elég szomorú az, h a fű olyan mint a cigaretta.És még nekem mondják h egészséges...
2014. márc. 17. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

Más módon káros a kettő.


De nem csak az élettani hatásokat kell megvizsgálni a drogpolitikánál, sokkal összetettebb kérdés ez annál. Fel kell mérni a jelenlegi helyzetet, ha ez megvan akkor meg kell nézni hogy mennyire működik a jelenlegi rendszer, és hogy lenne-e ennél jobb rendszer. A cél az hogy a drog a legkevesebb kárt okozza a társadalom összességének. Itt úgy gondolom egy OKOSAN kivitelezett legalizáció jobb lenne mint a jelenlegi tiltás. Ha bután oldalák meg akkor úgy járnánk mint az alkohollal, vagy a cigivel.

2014. márc. 18. 00:04
 8/11 anonim ***** válasza:
Mind1 igazából h legális-e vagy sem hiszen semmi perc alatt fűhöz lehet jutni ezen nem múlik.A kokain meg a heroin viszont nem olcsó drog és nehezebb is hozzájutni gondolom ezeket nem kéne legalizálni mivel a legtöbb országban tiltott.Nem látom túl sok értelmét a kemény drogok legalizálásában gondolom te sem.Én úgy vagyok vele h le kell sza.ni a sok drogost ők választották.A fű lehetne valamennyire legális hiszen nem visz végbe az emberben olyan biológiai változást mint pl a krokodilként elterjedt drog.
2014. márc. 18. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Kokaint és a heroint nem is legalizálják sehol. Svájc sem tette legálissá. Ha ott egy állampolgár akar heroinhoz jutni akkor jó esélyel nem fog neki sikerülni, mivel az állam az elvonók segítségével fokozatosan felszámolta a maffiát. Azzal hogy a heroin függő embereket ellátta ingyenes heroinnal éhen maradtak a drogdealerek, és annak hála hogy a MÁR FÜGGŐ embereken tud az állam érdemben segíteni.


Sokan erre azt mondják hogy miért költenénk drogosokra, miért fizetnénk az ingyen heroint nekik? Erre az a válaszom hogy jelenleg is ők fizetik. A heroin függő ember ígyis-úgyis megszerzi az adagját, ha kell lop, ha kell gyilkol érte, olyan kemény fizikai függőséget alakít ki aminek nem lehet ellenállni. Erre jött a svájci kormány, és azt mondta hogy hadjátok a dealereket, segítünk mi rajtatok, csak ne lopjatok meg minket a drogért. Zseniális. Arra törekednek hogy a lehetőségeikhez képest minimalizálják a drog veszélyeit.


Egyébként a kokain grammonkénti előállítási ára kb filléres mennyiség. A csempészés miatt drága, így összességében olcsóbb is az államilag droggal ellátott elvonók fenntartása, mint az hogy az állampolgárokat meglopó drogosokat a maffia látja el. Nyer rajta a drogos, nyer rajta a társadalom, bukik rajta a maffia. Hosszú távon gondolkozva pedig minden megmentett ember élet gdp növekedés, mivel esély van rá hogy újból a társadalom hasznos tagja lesz. Ezzel szemben pl a börtönben is az adófizetők pénzén tartják el a függő embereket, majd ahogy kikerülnek a börtönből már másnap belövik magukat.

Erről van egy nagyon jó dokumentum film, érdemes megnézni:

https://www.youtube.com/watch?v=mcEV60D5Jk8


---


Svájcban a fű termesztés legális 1% thc tartalomig, ami bár kicsit szigorú(utcai fű 5-30% thc tartalommal bír, Hollandiában 15% THC tartalomig legális), de mégis logikusabb mint az itthoni rendszer. A fűnek rengeteg jótékony hatása is van(nem szívva, hanem gyógynövényként használva), 1% thc káros mellékhatásai kb elhanyagolhatók, így a legalizáció inkább amellett szól hogy aki akar, az készíthet magának otthon pl cannabis olajat az megtehesse nyugodtan.

Hasonló ez az alkohol tilalomhoz, csak a fű nem okoz fizikai függőséget, és nem idegméreg. Igazából egy érett társadalomban, érett vezetőség mellett be lehetne vállalni a legalizációt, nem egy ördögtől való dolgog, és a gazdaságra, társadalomra nézve is pozitív változást hozna szerintem.

2014. márc. 18. 01:03
 10/11 A kérdező kommentje:

"Azzal hogy a heroin függő embereket ellátta ingyenes heroinnal éhen maradtak a drogdealerek, és *annak hála hogy a MÁR FÜGGŐ embereken tud az állam érdemben segíteni. "

*és ennek hála


Fogalmazás fail, késő van. :D

2014. márc. 18. 01:05
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!