Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Szürreális következményeket...

Szürreális következményeket tapasztalok a honosítás esetében. Vélemények?

Figyelt kérdés

Vajdaságiként (szabadkai) arra lettem figyelmes, hogy a honosításoknak vagyis a magyar állampolgárság felvételének egy kevésbé látható következménye is jelentkezett. Mint köztudott, nehéz az élet Szerbiában! Úgy gondolom, hogy ez Romániában, Ukrajnában sincs másképp (IGEN, nehéz, még MO-hoz képest is). Azok, akik felvették a magyar állampolgárságot (EU) nagy számban költöznek Nyugat-Európába, azon belül is a fő uticél London illetve Németo. A magyarság eddig is fogyóban volt ezeken a vidékeken, de amióta igényelhetünk magyar útlevelet, a kivándorlók száma drasztikusan megnövekedett! És fogyunk! Maga a számbéli fogyás is jelentős, de a minőségi még drasztikusabb... Az itteni magyarságnak az a kis töredéke, amely művelt, tanult, vagy csak szorgalmasan dolgozó, átlagember formájában élne, elvész. Itt maradnak főleg az idősek, és a fiatalabbak közül az igénytelenebb, tehetetlenebb emberek. Lehet ezzel vitatkozni, de ez az igazság. Szabadka kellős közepén a téren, bankokban, üzletekben ezer méterről meg lehet mondani,hogy ki a magyar. A legszegényebb, legszakadtabb és sajnos legszerencsétlenebb réteg. Figyelem ezt egy ideje, és folyamatosan ezt tapasztalom.

Nehéz itt jó megoldást találni. Én személy szerint nem vágyok Nyugatra. Magyarként akarok élni, magyar földön, legyen az MO. legyen az Délvidék. Nem is titok már, nemzet- és hazaszerető ember vagyok. Ha MO-ra mennének még meg is érteném, de nyugaton elvész, beolvad, szétmorzsolódik minden.

Összegezném! A kettős állampolgárság célja a nemzet egyesítése, megtartása, és a végeken maradt szórvány magyarság megtartása lenne! Erre mi történik? Még jobban fogyunk, és ez ennek köszönhető.

Értelmes hozzászólásokat, tapasztalatokat, véleményeket várok :)


2014. márc. 12. 21:48
 1/8 anonim ***** válasza:
Mi lenne, ha te is lelépnél?
2014. márc. 12. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
66%

Tévedsz. A cél az volt, amit tapasztalsz is. A kivándorlás elősegítése. Itthon is megy a burkolt propaganda, amivel a fiatalokat csábítják külföldre.


Én is ki akarok menni, de nem is elsősorban a pénz miatt, hanem az emberek miatt. Nyugaton nincs idegenkedés, nem hajszolják túl az embert és a közhangulat is ezerszer jobb.


Engem még pár éve érdekelt az ország, de mióta azt látom, hogy itt mindenki csak ki akar bsazni a másikkal... Hát kössz nem. Folytatom inkább a családi hagyományt és én is továbbállok.


Előre is köszi a lepontozást, azzal is csak engem igazoltok.

2014. márc. 12. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 T-55 2.0 ***** válasza:
Egyetértek veled ,a piros szaggatott vonal ezenoldalán is hasonló a szitu. Sajnos ,Orbánnak ez eszébe sem jutott.Őt nagyonis önző célok vezették a kettős állampolgársággal. Ő csak plusz szavazatokért erőltette ezt .
2014. márc. 12. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

"Előre is köszi a lepontozást, azzal is csak engem igazoltok."


Szerintem a legtöbben egyetértenek veled.

2014. márc. 12. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm a hozzászólásaitokat!

De sajnosn nem tudok egyet érteni veletek. Az első válasz szomorú, inkább nem is kommentálnám.

Szóval, hiszitek vagy sem, amíg irtam ezt a szöveget, a másik szobában megy a skype egy Németo-ba költözött ismerősünkkel, akik kint élnek 1,5 éve durván. Szinte a sírás kerülgeti, és haza akar jönni minden szavában. Egyszer sem említett olyat, hogy neki ott jó, pedig az ember elvárná,még dicsekvésből is. Vannak rokonaim, barátaim Londonban is. Munka, munka, alvás. Az emberekre és a közhangulatra igaz rosszat nem, de eddig semmi jót sem mondtak. Egyszerűen hallgatnak mint a sír. Nekem nincs tapasztalatom nyugattal kapcsolatban, csak amit hallok, de sztem nektek sincs sokkal több. Én még olyan nem hallottam,hogy valaki örömódákat zeng az ottani életről. Csak a pénzről.

2014. márc. 12. 22:06
 6/8 anonim ***** válasza:

Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, sikerül az a nemzet egyesítés csak Londonban...



Ez a trend amúgy mindenhol. Nem csak a Vajdaságban.

2014. márc. 13. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

# 2 vagyok.

Nekem konkrétan friss személyes tapasztalatom nincs, mert utoljára 5 éves koromban jártam Németországban, a nagyszülőknél, de akkor nagyon jól éreztem ott magamat. Nagyon barátságosak voltak velem az emberek és azért az is hozzátartozik a dologhoz, hogy már akkor jobban beszéltem németül elég sok embernél, mint azok akik most, minden nyelvtudás nélkül mennek ki külföldre...


Nyelvtudás nélkül tényleg rossz soruk van azoknak, akik nem képesek megszólalni más nyelven, csak magyarul, de bizony azoknak akik meg tudják magukat értetni, teljesen más kint az élet. Anyám kint szokott dolgozni, ha oda viszi a munkája, barátaim és ismerőseim is dolgoznak kint és mindenki ugyanazt mondja... Ott ha négykor vége a munkaidőnek, akkor vége van és nem baj, hogy péntek van és már csak 5 perc kéne ahhoz, hogy befejezd; nem baj. Majd hétfőn...


Nincs kiabálás, veszekedés, idegeskedés és mellé még a bérek is jónak mondhatóak. Elég ha csak azt nézzük, hogy általában van 13. és 14. havi fizetés. Ha itthon is bevezetnék ezt és megemelnék duplára a béreket változna valami? Nem hiszem... ugyanolyan bunkó, tahó és gáncsoskodó ideges emberek lennének itthon... Rossz ez a mentalitás, ami itthon uralkodik. Nagyon sokan vagyunk, akiknek elege van az egészből, de még több az ostoba és buta ember, akik hangosabbak... Elég csak a mostani választásokat megnézni.

2014. márc. 13. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

"De sajnosn nem tudok egyet érteni veletek. Az első válasz szomorú, inkább nem is kommentálnám."


Jó, akkor kínlódj az idióta szerbekkel, ha ennyi eszed van.

2014. márc. 13. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!