Kikre érdemes idén szavazni? (okfejtést is kérek)
Fiatal szavazó vagyok sok a homályos folt a politika témában.Egyet tudok a Fidesz számomra nem szimpatikus.Egyetlen pozitívum van hogy hosszú idő után megemelték a pedagógusok fizetését.Ezen kívül?+ a rezsicsökkentés ami szintén egy vitatott téma.
Jobbikkal sem igen szimpatizálok mert szélsőségnek találom a nézeteiket.Tehát akkor kire vagy mire szavazzunk?
Kérdező, a homályos folt tisztítása érdekében kicsit kiigazítanálak. Pedagógus fizetésemelés (ahogy ezt normális emberek érteni szokták) nem volt. Helyette a gyengébbek kaptak némi támogatást (más osztályba sorolás), a jobbak viszont határozott fizetéscsökkenést kaptak. Cserébe megalázták őket, jelentősen növelték a kötelezettségeiket, röviden szólva, diplomásokból betanított munkássá degradálták őket (kiknek minden lépését megszabják, önálló gondolata nem lehet, és ezt írásba kell adnia!)
Ma minden párt hazudik. Nem feltétlenül jószántából, ilyenné tették a szavazást. A kampányban csak az érvényesül, aki erőszakosabban hirdeti a demagógiát. Az oktatás módszeres tönkretételével (csak a tisztánlátásért: 25 éve, részben hozzá nem értésből, részben hamis ideológiából következően, részben szándékosan) mára a politikához (a saját élete érdekeinek felismeréséhez, annak érvényesítéséhez) az emberek többsége nem ért, utálja, és minden rosszat abban lát. De nem szabad elfelejteni, hogy a politikus is ember, hatalomvágyó, pénzvágyó, és aszerint cselekszik, amit megtehet. Ma a politikus bármit megtehet, mert hagyják neki. Elhiteti a tömeggel, hogy jót tesz vele, miközben tönkreteszi. Teheti, mert elhiszik. Ma több a gyűlölet, mint a második világháború után, pedig akkor aztán volt miért.
Ilyen körülmények között hogy igazodj el? Csak áttekintéssel lehet. Mára a családokban is válóok, gyűlöletre alkalom, ha nem azonos pártra szavaz valaki. Mit tekints át? A gazdaságot kellene, de arra kevés lesz az időd, túl sok mindent kellene megtanulni.
De elolvashatod a programokat. Ki gyűlölködik kevésbé (ott nagyobb az esély az együttműködésre). Ki mond megvalósíthatót (ha végiggondolod, ahogy mondják, meg lehet-e csinálni, és kijön-e a várt eredmény, észre fogod venni a csúsztatást). Amit mondanak, abból meglehet-e ítélni a dolgot (sokszor azt teszik, hogy a felét elmondják, jól hangzik, de nem tudod a másik felét, amiből kiderülne, hogy nagyobb a hátrány, mint az előny - vagyis nézd, minden fontos adatot megmondanak-e). Figyelj a hangnemre (nem a mézes mázos szavakra, hanem arra, sértenek-e vele valakit. Aki sérteget, nem akar közös cselekvést - pedig ma az óriási bizalmatlanság leküzdése az első. Miért? Ha kapsz egy feladatot, hogy megoldd, ha többekkel közösen kell elvégezned, mikor leszel gyorsabb, eredményesebb, ha mindenkire gyanakodsz, vagy ha bízhatsz a szomszédodban?).
Ha érzelmet viszel a megfontolásba, ha indulatok döntik el, mit tegyél, vesztettél. Csak a rosszat választhatod. Ma a legnagyobb szükség a higgadtságra, önfegyelemre és nyugalomra van, mert itt 10 millió embernek kell, ha nem is szeretni, de elviselni egymást. Különben nem lesz elvégezve az a rengeteg megvalósítandó feladat. Gyűlölködéssel ez nem fog menni.
Azért is mondom, hogy Függetlenre kell szavazni, mert nem tudom elviselni, hogy úgy döntenek rólunk, hogy azt sem tudják, hogy mit szavaznak, csak figyelj:
Szavazás menete: Egy vezér beordítja az ülésteremben, hogy IGEN vagy NEM és a hozzá tartozó képviselők azt a gombot nyomják meg. Hogy lehet egy nagyon fontos dolgot úgy eldönteni, hogy előző este felvetik (beterjesztik az Országház elé) és másnap már el van döntve ! Ezzel a TE sorsod is !
""Pedagógus fizetésemelés (ahogy ezt normális emberek érteni szokták) nem volt""
Miért hazudsz???
Anyukám tanár a fizetése 45 ezerrel több az emelés után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!