Mit jelent számodra a "nemzeti öntudat"?
Alapesetben természetes dolog. Büszkének lenni mindenre, ami magyar, szeretni a hazát, és nem csendben maradni, amikor mások oktalanul kritizálják a népet.
Ezt az érzést viszont nem szabad összekeverni azzal, amikor valaki más népeket, etnikumokat becsmérel, illetve azzal, hogy mindenkiben a magyarok ellenségét látja. Bennem van őszinte nemzeti érzés, hazaszeretet, de mélységesen elítélem a sovinizmust és az ebből fakadó paranoiát.
Szerintem az ember jellemének a gerince, mindenképpen több lesz tőle valaki. Akiben nincs meg, persze lehet ugyanolyan jó ember mint egy nemzeti öntudattal bíró, de egy fontos lépcsőt hagy ki a természetben elfoglalt helyét illetően. Hiszen elsősorban magamért vagyok felelős, ezután a családomért, ezután a környékemért, ezután a nemzetemért, ezután az emberiségért. Mindig jót, soha senki más kárára kell cselekednem. A fontossági sorrend viszont pont fordított, a nagyobbat soha sem szabad feláldozni a kisebb körért. Ha a nemzet lépcsőt kihagyjuk, túl nagy az ugrás, nem szervezhető ésszerűen, könnyen belenyúlhat valaki önző hatalmi okból.
Másrészt jó gyógyszer egy önző világra. Én (ésszerű kereteken belül) bármit megtennék nemzettársaimért, meghalnék egy háborúban, ha úgy kívánná a történelem, te viszont, kedves nemzeti öntudat nélküli barátom, nem tennéd meg ugyanezt értem. Akkor ki a jó? A nemzeti öntudatosak gyűlölködnek, meg fasiszták? Nem, ők szeretnek téged is úgy, hogy te nem szereted őket viszont. Esetleg veszélyekre hívják fel a figyelmed, tévesen, vagy nem. Az, aki kihagyja a nemzet lépcsőjét, "üresen", távolról szereti az emberiséget, a környezete soha sem lesz közösségileg hosszú távon élhető, önző marad.
"Én (ésszerű kereteken belül) bármit megtennék nemzettársaimért, meghalnék egy háborúban, ha úgy kívánná a történelem, te viszont, kedves nemzeti öntudat nélküli barátom, nem tennéd meg ugyanezt értem."
ezért mondom, hogy üres szólam.
1. légyszives tedd meg. itt és most, hallj meg a hazért. akkor elhiszem. igérgetni bárki tud bármit.
2. a hazáért élni kell. tanulj, dolgozz, gondoskodj a családodról. fizesd be az adót. hogy ez evidens? hát ma, itt, minálunk, Magyarországon egyáltalán nem az. erről ennyit.
A nemzeti öntudat számomra egyre kevesebbet tehet, és erről azok tehetnek, akik kárpátiás pólóban, nagymagyarországos nyakláncban és zsidógyűlöletben mérik. A "nemzeti öntudatnak" talán első sorban befelé kéne irányulnia, és nem kifelé, és nem a gyűlöletnek kéne mozgatnia, hanem egyféle közösségi érzületnek.
Az egészséges nemzeti öntudattal persze semmi bajom sincs, de az utóbbi időben talán ez alatt a kérdés alatt találkoztam vele először.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!