Az MSZP a bűncselekményeket egyoldalúan legalizáló, alanyi joggá előléptetni kívánó képviselőt akar a Parlamentbe bejuttatni. Vélemények?
A közös baloldali ellenzéki listán a 106. helyet elfoglaló Balogh Artúr a megélhetési bűnözést pártoló írásokat tett közzé az interneten. A Cigányország Királya című blogon többek között „a cigány megélhetési bűnözést el kell tűrnötök” és „a cigányokra filozófiai és igazságossági értelemben nem vonatkoznak a törvények” mondatok olvashatók.
Az MSZP és vele az Összefogás 2014 tehát egy olyan párt, amelynek ez a szélsőséges, vad gyűlölet, a gyilkosság, a rablás, a nők megerőszakolása, a lopás alanyi joggá emelése teljesen elfogadható és támogatható. Ezzel a követeléssel kívánnak az Országgyűlésbe juttatni egy nyilvánvalóan pszichopata, elmebeteg személyt.
Ezek után is beikszelnétek az MSZP-t és az Összefogást ?
Te a provokáláson kívül miben vagy jó? Mert matematikában nyilvánvalóan nem.
Szerinted a SZÁZHATODIK helyről be fog jutni ténylegesen a Parlamentbe és akárki is gondolja úgy, beleértve őt is, hogy van erre esélye?
Ki akartak állítani egy teljes listát, de kb. az 50. helytől mindenki tudja, hogy töltelékemberek szerepelnek rajta, akiknek semmi súlyuk és beleszólásuk a politikába, egyedül az számított, hogy pont abban a választókerületben éltek, ahol ki kellett állítani az esélytelen jelölteket.
Amúgy te komolyan egy 2010-ben írt, összesen 3 bejegyzésből álló blogot nyújtasz forrásként? Feltételezve, hogy az egész nem szatíra (ami önmagában egy hatalmas HA), honnan tudod, hogy tényleg ő írta? Én is össze tudok dobni egy eljenekazsidok nevű blogspot blogot, ha feltöltöm Novák Előd képét és az ő nevében írom alá a posztokat, akkor már ő is hiteltelen lesz?
Ezen meg sem lepődök, kérdező.
Itt a blog, amit a kérdező emleget:
Egyébként a balliberók ezek után is beikszelik, mert az ilyesmiket szeretik.
A liberálisok ilyen Magyarországot akarnak:
A nem liberálisok meg ilyet:
El lehet dönteni ki az értelmesebb.Aki 1. verziót akarja vagy aki a másodikat?
Google eredmények a "Balogh Artús Cigányország Királya" keresésre a blogon magán kívül: kurucinfó, szentkoronaradio.com, mno.hu, magyarnemzetikormany.com
Nincs több kérdésem :DDDDDD
# 4:
Az megvan, hogy nem ennek a Balogh Artúrnak az írásait távolították el, hanem azt a blogot, amiben egy magát Balogh Artúrnak kiadó személy, akit a Kurucinfó kötött össze ezzel a Balogh Artúrral írt össze-vissza mindenféle baromságot?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!