A kapitalizmusban a verseny, minőséget és hatékonyságot nyújt?

A versenyképessége egy cégnek vagy terméknek attól függ, hogy az adott piacon a fogyasztók mit tartanak fontosnak. Magyarországon, ahol az emberek az árat tartják a legfontosabb tényezőnek és azt veszik meg, ami a legolcsóbb valóban mehet az árcsökkentés a minőség rovására, de ez azért van, mert az az igényünk, hogy a termék olcsó legyen nem pedig az, hogy jó. Egy olyan mondjuk arab országban, ahol mindenki nagyon gazdag lehet, hogy az árral foglalkoznak majd kevesebbet, de csúcsminőség lesz a termék, mert XY sejket nem érdekli az ár, csak az, hogy jó legyen amit vesz. De a termék mindig a fogyasztó elvárásaihoz igazodik.

Munkát pedig, ha cégről van szó, versenytárgyaláson, pályázaton, közbeszerzésen lehet elnyerni, tehát itt is verseny lesz valamilyen szempontok alapján és a legjobb nyer majd, ha magánszemélyként keresel munkát, akkor pedig elméletileg a képzettség, rátermettség számít.

Tehát szerintem a verseny azt nyújtja, amit a fogyasztók elvárnak, ami lehet minőség, de lehet gagyi viszont olcsó termék, lehet bármi, amit a piac megkíván.

A kapitalizmus lényege egyszerű: MINDENT a piac határoz meg. a termékek minőségét is a piac szabályozza a kereslet-kínálat vonalon. ha csökken a kereslet a rossz minőségű termékek iránt és nő a jó minőségűekkel kapcsolatban akkor a termelés abba az irányba mozdul el. jelenleg a gagyi korát éljük amiatt mert az embereknek fontosabb az ár, mint a minőség. minden vásárlás gyakorlatilag egy voks amivel te is befolyásolod a piac alakulását.

az, hogy a versenyben maradáshoz spórolni kell normális helyzetben optimalizáció, ahol ki kell alakulnia egy egésséges egyensúlynak a minőség és a kereslet között. a gond az, hogy a kapitalizmus rendszere borzasztóan kiszolgáltatott - és éppen ezért az eszmébe nem is szerepel - az állam intézményével szemben. Amikor az állam adókkal beleszól a piac alakulásába akkor az olyan torzulásokat hoz létre, hogy a kereslet-kínálat, az ár vagy a minőség nem piac alapján szabályozott.

AMi MO-on van, az nem a kapitalizmus, hanem annak egy mo-ra szabott variációja - ugyanis MO-on már a kapitalizmus elött is a lefizetés volt divatban.

Viszont Nyugaton ha lefizetsz valakit, akkor nagyon megütöd a bokádat, ott ezért tényleg lecsuknak.

Azért az sem teljesen igaz, amit az első mondott. Az alap az ez, de e mellé bejön, hogy a termékek előállítói nagyon szeretnek kartellezni, a gazdasági befolyásuk okán pedig csak utólag kapnak a bevételekhez képest jelképes büntetést.

Ilyenkor a piac általi szabályozás arra korlátozódik, hogy abból válogatsz, ami van, a terméket nem igazítják hozzá az igényekhez, hogy a versenytársaknál előnyösebb helyzetbe kerüljenek, mert a kartellezés okán nem versenytársakról, hanem üzlettársakról van szó.

A munkahelyekért folytatott versenynél sokkal inkább áll a kapitalista verseny. Állami szektorban és kisebb vállalkozásoknál van az, hogy a főnök fia előbb bekerül. Nagyvállalkozásnál és multinál a jobb referenciákkal rendelkező kapja az állást.

Hatékonyságot,és minőséget nyújt.Elméletileg.

Gyakorlatilag pedig az van,amit írtál.

Nézd meg a Kapitalizmus-Szeretem cimű filmet.Sok okosságot tudhatsz meg e témában.

Nem nyújt. Nyújthat! De ehhez meg kell teremteni a feltételeket.

A kapitalizmus egyik sarkalatos tulajdonsága a verseny. Mindaddig, míg a versenytársak azonos pozícióból indulnak, azonos feltételek mellett tevékenykednek. Ekkor valóban az dönti el, ki képes többre. Ekkor valóban a hatékonyság lesz a döntő, mert az olcsóbb. Ekkor valóban a minőség fontos, mert - ha megteheti - mindenki a jobbat akarja. Csakhogy a versenyben mindig lesznek, akik időlegesen jobbak (a képességeik miatt). Ezzel előnyre tesznek szert, és ekkor jön a döntő mozzanat. Ha ezt az előnyt a helyzetük (mások rovására történő) még előnyösebbé tételére fordítják, mert megtehetik, akkor elindultak a monopolszerzés útján, amelyben egy bizonyos pont után, már nem lesz verseny, mert a versenytárs kellően nagy hátránnyal indul. Ekkor már lehet engedni a hatékonyságból, minőségből addig a mértékig, amíg ezt a versenytárs még nem képes kompenzálni. HA arról is teszünk, hogy ne is legyen képes (nem engedjük, stb -lásd később), akkor bekövetkezett az igazi monopolhelyzet, amikor azt csinálunk, amit akarunk. Például - különféle ravasz módon - elmagyarázzuk a vevőinknek, hogy valójában az a minőség, amit mi nyújtunk, valójában ennél hatékonyabb módszer nem is létezik (lásd reklámok, és azok megszerzésének fontossága).

No de hogyan tudja kezdetben a versenyző ennyire fokozni az előnyét? A pályán mindig sok tehetségtelen, de annál haszonlesőbb hiéna is van, ezért a verseny sohasem tiszta. Ha az egyébként tehetséges versenyző hiú, más téren gyengébb, befolyásolható. Korrumpálható. Kap előnyt, ha fizet. A politikustól. Ezért szeret sok ember politikus lenni. Egyik fele azért, hogy (akár jó) elképzeléseit megvalósíthassa, imád irányítani, szervezni, ehhez van érzéke. Máik fele, mert rájön, politikusnak lenni könnyebb, és óriási lehetősége van a versenyt befolyásolni, ami elképzelhetetlen hasznot hoz neki. Ő az irányítást csak technikának használja, a cél a haszonszerzés. Ezzel bekövetkezett a politika és a gazdaság összefonódása, és ettől kezdve nincs verseny. Legalábbis, ami történik, az nem az, csak annak nevezik. Főleg, akiknek ez hasznos.

Na de hogy kerül az ilyen link ember a lehetőségbe? Úgy, hogy megválasztják. Mert az emberek sokfélék, a képességeik, a korábbi helyzetük, az igényeik, a befolyásolhatóságuk mind más. Ráadásul léteznek technikák ennek változtatására. ÉS így létrejön egy bonyolult érdekviszony, ahol a kevéssé tehetséges vállalkozó lefizeti a megfelelő politikust, hogy versenyelőnyhöz jusson, az ilyen politikus kitanulja, hogyan kell megtéveszteni a tömegeket, hogy megválasszák, majd utána nemcsak korrumpál (ingyen hasznot gyűjt), hanem a helyzetét stabilizálja. A közoktatás, egészségügy, majd fokozatosan minden lezüllesztésével. Ezáltal butul a nép. Na jó, egyre befolyásolhatóbb.

A módszert a régi rómaiak (is) kitalálták. Kenyeret és cirkuszt, közben oszd meg és uralkodj. A népnek stadion kell, sztráda kell, csillogó középület kell (hogy ámuljon), vagy bármi? Megkapja. A saját adójából. Elmondjuk, hogy ez nekünk mekkora áldozat, de a népért mindent. Elmondjuk, hogy ezt csak mi tudjuk. Az ócska terméket lassan gyártó vállalat termékeiről, meg azt, mi is ezt fogyasztjuk, mert ez a jó (ki tudja ellenőrizni?). Ehhez kell a média, a reklám. Megszerezzük. A gazdaság pénzén (amit persze a fogyasztó fizet meg, mert a termék árából vették el), a politikus eszköztárával. Törvénnyel. És ezzel létrejött egy velejéig korrupt, rossz minőségű, a hatékonyságot nélkülöző kapitalizmus.

Az eredményt ki idézte elő? A rusnya kapitalista (tőkés), ha arról az oldalról nézem, hogy vannak tehetségtelen, de többet akaró versenytársak, akik bármire képesek ennek érdekében. A gaz politikus, ha onnan nézem, hogy hány hiéna típusú ember jön rá, ez a legkényelmesebb, könnyen megtanulható módszer a meggazdagodáshoz. A lusta és buta nép, ha onnan nézem, hány embernek adható be maszlag, hányan vehetők meg aprópénzen, mert (kicsivel) többet akarnak, mint amire képesek. Ugyanakkor ez a nép egyénenként semmit sem tehet a helyzet változtatásáért, bármennyire is jól látja a problémát is, meg a megoldást is. Nem tehet, mert ezért alkalmazzák az oszd meg... módszert. Ezért nehéz és fáradságos a változtatás, és ezért lesz első lépés az összefogás benne. Aminek viszont előfeltétele, hogy elhiggyük, nincs más út, nincs csodaszer, egyetlen hatalom se képes önmagában változtatni, ha nem fog össze a többiekkel. E hit megszerzésének viszont az a felismerés a záloga, hogy vegyük észre, kik a legnagyobb megosztók. És őket engedjük legkevésbé a konchoz. Minden más csak ezután jön, és nagyon lassan. Aki mást mond, hazudik. Kérdés, hányan hisznek neki.