Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mit gondoltok az LMP mai napi...

1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:
Azért jó látni, hogy vannak itt olyan ember is, akit még nem vakított el a sok agymosás, ami az országban folyik! Köszönöm szépen! Nekünk kéne összefogni és megpróbálni a többi elvakult embernek felnyitni a szemét, hogy a tegnapi akcióba ne azt lássák, hogy ez gyerekes akció volt, hanem azt lássák benne, hogy jelenleg semmi más módszerrel nem lehet a fidesz ellen menni. Mert minden megnyilvánulási módot derékba törnek... Csak egy nagyon kis példával had éljek. Próbáljon például bárki csupán egy önkormányzati helyiséget kivenni egy kerületbe, mint ellenzéki párt... olyan jogszabályokra hivatkozva utasítják el a kérvényeket, amik nem is vonatkoznak a pályázatra. A fidesz megakadályoz minden próbálkozást, minden eszközzel amivel csak teheti. Az egészben a legfelháborítóbb, hogy az emberek pedig vakon melléjük állnak. Inkább nem olvasnak híreket, csak vakon követik őket, mert ez egyszerűbb, mint rádöbbeni arra, hogy mennyire felháborító amit tesznek. Egy másik példát is hoznék még, vajon miért nem hallunk arról, hogy Japánba még mindig ömlik az atomerőmű hűtőfolyadéka az óceánba?! Ezen is érdemes elgondolkozni...
2014. febr. 7. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 anonim ***** válasza:

Nem hiszem, hogy olyat kellene a szavazatokkal támogatni, aki amúgy teljesen függetlennek érezvén magát a megszavazóitól és úgy általában a magyar lakosságtól, "titokban" döntést hoz és aztán ha tetszik-ha nem, lenyomja az ember torkán.És ez a párt küldözgetett kérdőíveket, mintha annyira kíváncsi lenne bárki véleményére is...Ugyan már!

Már megszokhattuk, hogy kizárólag az lehetséges, amit kitalálnak, azt tűzön-vízen keresztülviszik.Mindenki más le van xarva.Akkor mégis, mire kell a szavazat?Hogy megélhetésüket biztosítsa?

2014. febr. 7. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/28 anonim ***** válasza:
100%
A tegnapi akcióról pedig azt gondolom, annak a szirénának folyamatosan bekapcsolva kéne lennie, hogy ne tudjanak aludni munkaidőben a közpénzen fenntartott bölcsiben, ne hallatsszon a marakodásuk, de legfőként azért hogy elhagyják a termet (végleg).
2014. febr. 7. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 anonim ***** válasza:
59%
Én is így gondolom!Éjjel nappal szóljon nekik és kívánom, hogy legyen még sok ember aki így gondolja és hangot is mer adni neki!!
2014. febr. 7. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/28 anonim ***** válasza:
65%

Szerintem várható volt. A fidesz provokálta ki. A fidesz mindent erőből dönt el. Még vitatkozni se hajlandóak az ellenzékkel.

Mi csináljon egy politikus ha már nem vitatkozhatnak fontos kérdésekről. Ilyen akciókat szervez.

És az ügy említést tesznek a politikától óvakodó kereskedelmi nagy tévékben.

Ha korlátozzák az ellenzék jogait az ezzel jár.

2014. febr. 8. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/28 anonim ***** válasza:
40%

"Ha korlátozzák az ellenzék jogait az ezzel jár."


Ott vannak a parlamentben, részt vesznek a szavazásokon, miben korlátozzák a jogaikat? A világon mindenhol átnyomja a kormányTÖBBSÉG amit akar, mert ők a többség ugye.

2014. febr. 8. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/28 anonim ***** válasza:
19%

Egyébként pedig akinek meg esze van az ésnnem veszi be a media maszlagot az a Jobbikra szavaz!

hajrá:)

2014. ápr. 5. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 anonim ***** válasza:

Überszánalmasn viselkedik a fidesz, tiszta diktatúra amit csinálnak, remélem holnap nagy pofáraesés lesz!

hajrá Jobbik LMP!

2014. ápr. 5. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!