Az a pár kommunista múmia aki még aszalódik bent. Lassan lassan kihullanak a parlamentből hála az égnek.
Nem is értem egy posztkommunista országban hogy a francba húzták ilyen sokáig, és miért nem végezték ki őket, a kommunizmus bukása után, ahogyan a nyilazósokat is, vagy miért nem a börtönben ülnek a parlament helyett.
De ne szomorkodjunk, hogy indul a választásokon az Összefogás. Van jó is benne. Így legalább, egy valódi számot kaphatunk a Magyarországon élő kisebbségek számáról, mert ezt valamiért nagy titok övezi, pontos számot sosem tudhatunk. Na majd most.
"Azért, hogy ne orbán legyen a király."
A lényeget fogtad meg. Ennyi ma a baloldal programja.
Lehet soknak látszott a baloldal gyűlésén megjelentek, de ENNYI!
Egy stadionba sok, amúgy nulla!
Azt egyik sem tudja megmagyarázni, hogy miért jó az MSZP és egy jó intézkedésüket sem szokta senki emlegetni itt, de vannak páran az biztos, csak az Orbán utálat süvít az üres fejükben mindegy csak ő ne legyen. De azért nem értem, hogy jó utálja Orbánt, de miért a ballibekre akar megint szavazni, legalább a Jobbikra vagy az LMP-re szavazna. 12 év alatt mitől lett jobb az MSZP kormányok alatt??!!
Én a Fideszre szavazok, de a Jobbikosokat jobban becsülöm, hogy egyiket sem akarják legalább megértem őket, bár egyet nem értek velük.. De azt sosem fogom megérteni, hogy az MSZP meg Gyurcsányra ki akar még és miért szavazni...
Biztos vannak sokan, akik baloldaliként
az MSZP-re szavaznak majd-
A régi "elvtársak" mindenképp
AZ MSZP-re sokan megszokásból szavaznak.Arra számítanak, hogy lesz 13. havi nyugdíj+fizetés , meg ilyen-olyan jóléti osztozkodás.
Én ismerek pár idős Gyurcsány meg MSZP szimpatizáns.Úgy utálják a cigányokat, hogy ...ahogy ők mondják "meg tudnám őket fúújtani".
Ennek ellenére olyanokra szavaznak, akik hajbókolnak a jogaik előtt, meg "én is cigány vagyok táblát" akasztanak a nyakukba.
Nem értem a logikát bennük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!