Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » 1994-ben az SZDSZ miért állt...

1994-ben az SZDSZ miért állt össze az MSZP-vel, a Fideszt cserben hagyva?

Figyelt kérdés

Az SZDSZ egy kommunistaellenes párt volt, és nagy érdemei vannak abban, hogy Magyarországon 1990-ben demokratikus választást tarthattak. Elakarták törölni a diktatúrát (sikerült) és elakarták kerülni, hogy az MSZMP jogutódpártja kerüljön hatalomra, mert veszélyesnek tartották ezt, hiszen nem rég volt a rendszerváltás. (Igen az MSZP az MSZMP jogutódpártja, és nem a Munkáspárt! A Munkáspárt is az MSZMP-ből jött létre, és a szellemi örököseinek vallják magukat, és a Kádári ideológiáját is vallják, Thürmer is gyakra szólal fel Kádár mellett, Kádár öröksége mellett!)


Szóval akkor az SZDSZ miért állt össze az MSZP-vel? Pető Iván 1994-ben kijelentette, hogy nem állnak össze az állampárt utódpártjával, az MSZP-vel, akkor hogy is van ez? És azért ez nem ugyan az, mint amikor a Fidesz összeállt Torgyánékkal, mert Torgyánék nem a diktatórikus állampárt utódai voltak! Hornék kormányra kerültek, és az SZDSZ ezt azzal magyarázta, hogy meg kellett tenniük , hogy kordában tudják tartani az MSZP-t, mert szerintük veszélyes lett volna, hogy a rendszerváltás után 4 évvel az állampárt utódpártja kerül egyedüli hatalomra! Ezt sem értem meg, mert mi nagyon szerettük az SZDSZ-t, őseim pont azért szavaztak rájuk, mert demokráciát akartak, nem szerették az MSZMP-t, se az MSZP-t, erre lepaktált az MSZP-vel, azzal az MSZP-vel, akiket mindvégig elutasítottak, na mind1. Szóval 1994-ben ez volt az indok, de akkor 2002-ben miért álltak MEGINT össze az MSZP-vel?????? Akkor már nem volt 2/3, és 12 évvel voltunk a rendszerváltás után, akkor mégis miért? És 2006-ban is összeálltak velük, ha jól emlékszem, tehát ezek után mondhatni, hogy az SZDSZ elárulta a rendszerváltáskori szavazóit, akik hittek benne, hogy távol marad az MSZP-től, és egy demokratikus Magyarországot hoz létre, de nem így lett, összeálltak az MSZP-vel! A Fidesz bár irányt váltott 1993-ban, de a vége csak az lett, hogy ő maradt az egyetlen olyan komoly párt, aki nem paktált le az MSZP-vel, és betartotta a rendszerváltáskori szavait! Az MDF ugyan nem állt össze az MSZP-vel, de például Debreczeni beült a Gyurcsány pártba, az SZDSZ-t ugye bedarálta az MSZP, az LMP meg kettészakadt, és a PM ment Bajnaiékhoz....!


Na de a kérdés lényege, hogy mi késztette az SZDSZ-t, hogy feladja elveit, és összeálljon az MSZP-vel 10 évre???



2014. jan. 30. 23:02
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
Mert egy köpönyegforgató banda volt.
2014. jan. 30. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:
Emlékszem mikor az SZDSZ még a Fidesszel készült KÖZÖSEN az 1994-es választásra, aztán meg lepaktált az MSZP-vel, hihetetlen volt, nagyon sokan elszomorodtunk, és csalódtunk bennük!
2014. jan. 30. 23:08
 3/15 anonim ***** válasza:

Hát a Fidesz meg egy liberális párt volt, most meg... Az MSZP meg szocialista volt. Egyszer, régen.

Ilyen a politika.

2014. jan. 30. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:

kedves Utolsó!


Azért más ideológiát váltani, mint beállni az állampárt utódpártjához 4 évvel a rendszerváltás után! Emlékezzetek Pető Iván szavaira, hogy NEM ÁLLUNK ÖSSZE AZ MSZP-vel.....


Oké, hogy az MSZP már nem az az MSZP, de azért akartunk rendszerváltást, hogy 1994-ben visszajöjjön az MSZ(M)P????? Szerintem NEM, és 1994 előtt az SZDSZ sem ezt akarta!

2014. jan. 30. 23:12
 5/15 A kérdező kommentje:

Meg az akkori Fideszt nem szabad összekeverni az MSZP-vel, de az akkori pártokkal sem!


A rendszerváltáskor ez volt a helyzet, hogy volt az:


MDF, SZDSZ, FIDESZ stb az egyik oldalon, és az MSZMP a másik oldalon, mint állampárt! Utána jött a rendszerváltás, és ugyanez volt a helyzet: Az MDF, SZDSZ, FIDESZ az egyik oldalon, az MSZP meg a másik oldalon! A cél közös volt, nem szabad az MSZP-t a hatalomba engedni, az SZDSZ megtette....Mind1.

2014. jan. 30. 23:14
 6/15 anonim ***** válasza:
Hát igen, szerintem a komplett ideológiaváltás sokkal rosszabb. De nem is ez volt a lényeg, hanem hogy a politikusok úgy változtatják a véleményüket, ahogy éppen kedvük van. Az SZDSZ sem volt kivétel ez alól.
2014. jan. 30. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 lencsefőzelék ***** válasza:

Egy kis felvilágosító írás a "rendszerváltás" koráról és az akkori pártokról:

[link]

2014. jan. 30. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
37%
Mit fáj neked, hogy összeáltak? Kétharmaduk volt, simán visszahozhatták volna a szoci rendszert, mégis feleannyira se éltek vissza vele, mint most a Fidesz.
2014. jan. 31. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
100%
Egyébként elfelejted, hogy az MSZP-t a lakosság szavazta be akkora többséggel a parlamentbe, nem az SZDSZ hozta vissza. Sőt SZDSZ nélkül is vígan tudtak volna kormányozni. És ha jól emlékszem még 98-ban is az MSZP volt a legnagyobb párt és 2010-ig az is maradt. Szóval ha valakit hibáztatni kell, akkor az a birka nép legyen.
2014. jan. 31. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:

Kedves Utolsó!


Hogy érhetőbben fogalmazzak:


Ha az SZDSZ az MDF-el állt volna össze, akkor SEMMI BAJ NEM LENNE, MERT NEM AZ MDF ELLEN KÜZDÖTTEK A DEMOKRÁCIÁÉRT, HANEM AZ MSZMP ELLEN, ez nagy különbség!

2014. jan. 31. 00:13
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!