Szerintetek ez a Politika rovat inkább jobb vagy baloldali beállítottságú?
A baloldaliak még a gyakorikérdéses nevüket sem merik felvállalni, de általában ugyanazok a leszázalékolt emberek írogatnak baloldaliként mindig. Szóval van még baloldali, igaz kevés, de még maradtak. És nagyon aktívak, ezért úgy tűnhet, hogy többen vannak, de valójában csak hangosan kiabálnak.
Szóval szerintem inkább a jobb oldaliak vannak többen itt is.
leszázalékolt emberek XD
Én fiatal diplomás baloldali vagyok, de nem MSZP-s, DK-s. Fel kellene már fogni, hogy nem mindenkinek ugyanaz a világnézete és tiszteletben tartani a másikét. Nekem normális, hogy neked más a véleményed, de a butaságot és általánosítást már nem csípem. Én már 2008 óta itt vagyok és azt figyeltem meg, hogy hullámzó, hogy mikor milyen nézetű emberek vannak többségben. Mivel most kampányidőszak van, mindkét oldalon megjelentek a fanatikusok. Akik a választás elvesztése után még egy ideig itt itatják az egereket, majd eltűnnek és megjelenik egy gondolkodó réteg, aki az aktuális intézkedéseket vitatja többnyire kulturáltan. Az egyes politikai események hatására is megjelennek az egyes oldalak, hogy a másik oldal szemére vessenek dolgokat. A 3. év elejére nagyon ellaposodik az oldal. Kevés kérdés kerül kiírásra, majd minden kezdődik az elejéről. Szubjektív vélemény, de én ezt tapasztaltam.
Az igazság az, hogy van 5-6 igazi gyöpös bértroll, akik minden egyes kérdésnél kihasználják az alkalmat, hogy pocskondiázzák a Fideszt. A legviccesebb az, amikor pont egy időben vannak fent, és elkezdik szopni egymás @szát. :D
Sokban függ a napszaktól is. Munkaidőben meglepően kevés a jobb oldali. Hétvégén, munkaidő után viszont jóval erősebb a jobb.
Ami engem meglep, hogy egyre kevesebb a régi, észérvekkel beszélgető Jobbikos.
Én úgy veszem észre, hogy rendkívül kevés jobboldali fanatikus, és fizetett bértollnok trollkodja össze az egészet.
Elég érdekes, hogy napi szinten kerülnek elő ugyanazok a manipulatívf kérdések, amikre a kérdező szándékával akár egy picit is ellentétes válasz esetén rögtön kapsz 0 százalék népszerűséget. Ez csakis úgy jön ki, hogy néhány ember rögtön ráugrik és vehemensen lepontoz.
Érdemi vita nincsen, csak a sablonok.
Néha az az érzésem, a moderátorok is erősen jobbra húznak, mert miközben tőlem kihúznak válaszokat, sokkal harciasabb, kifejezetten primitív, intoleráns válaszokat simán átengednek.
"Én úgy veszem észre, hogy rendkívül kevés jobboldali fanatikus, és fizetett bértollnok trollkodja össze az egészet.
Elég érdekes, hogy napi szinten kerülnek elő ugyanazok a manipulatívf kérdések, amikre a kérdező szándékával akár egy picit is ellentétes válasz esetén rögtön kapsz 0 százalék népszerűséget. Ez csakis úgy jön ki, hogy néhány ember rögtön ráugrik és vehemensen lepontoz.
Érdemi vita nincsen, csak a sablonok.
Néha az az érzésem, a moderátorok is erősen jobbra húznak, mert miközben tőlem kihúznak válaszokat, sokkal harciasabb, kifejezetten primitív, intoleráns válaszokat simán átengednek."
Én meg a fordítottját.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!