1. Nem áll úgy az ország, hogy csak azért adjon valakinek pénzt, mert van.
2. Egy bizonyos kisebbség 10 éven belül tönkretenné az országot. Már nem 5-10 gyerekük lenne, hanem vagy 15. És utánuk is kapnák a pénzt.
3. Így is rengeteg ember van, akit a szülei tartanak el 30-40 évesen is, mert nem hajlandóak tanulni és dolgozni. Télen azért nem dolgoznak, mert hideg van, nyáron pedig a meleg miatt nem hajlandóak elmenni. Ez a pénz még inkább megerősítené őket abban, hogy ,,Minek dolgozni a szüleim és az állam is támogatja az életformámat".
4. Akkor is hülye ötletnek gondolnám, ha az ország gazdasága csak úgy pörögne, mivel úgy gondolom hogy mindenki ahhoz mérten kapja a pénzét, amennyit tanult és dolgozott érte. Nehogy már egy semmirekellő kisebbségi is ugyanannyit kapjon, mint az aki napi 10-12 órát dolgozik, csak azért mert ő is ugyanúgy van, mint én.
maximális mértékben ellenzem. de ugyanígy az összes olyan segélyt amit alanyi jogon osztogatnak.
ha mindenki kapna pénzt csak azért mert létezik, akkor egy idő után nagyon elszaporodna az a réteg, ami már így is elég széles (megélhetési gyerekgyártók).
inkább munkahelyeket kéne teremteni, és oda elküldeni a kedves ingyenélőket.
Nagy baromság!
De vannak olyanok akiket meg lehet ezzel etetni.
Ha figyelmesen vegighallgattatok/olvastatok volna,akkor azt is tudnatok,hogy a letpenz a tobbi tamogatas helyet venne at.Tehat nem jarna pl.csaladi potlek,hanem helyette lenne a let.A jelenlegi tamogatasok atcsoportositasat jelenti,ami a tanulmany alapjan az ez uton kepzett bevetel mindossze 2%-at venne igenybe.
Masreszt arra is kitertek,hogy a megvalositashoz novelni kellene a minimalbert,mert masoknak is feltunt,hogy nagyon kicsi az elteres a let es a minimalber kozott.A szakertok szerint min. 30ezres elteresnek kellene lennie.
Az orszag gazdasaga viszont valoban fellendulhetne,hiszen amikor tobb penz mozog a "piacon" ,ha csak 1 dolgot veszunk peldakent,az AFA termeles is magasabb,magasabb mind az allam,mind a kereskedo haszna.Innentol kezdve pedig az egesz lancreakcio,hiszen ha tobb a vallakozo munkaja,tobb alkalmazottra lesz szuksege egy ido utan,aki szinten adozik a fizetesebol a kormany fele,tehat munkahelyet is termel a piacon forgo tobbletpenz.
Teny,hogy a gazdasag fellenditesenek egyetlen modja a penz korforgasa.Amig az embereknek csak a szamlak befizetesere futja,nem fog semmi pozitiv iranyba valtozni.
Bar engem nem erint ez az egesz,mert regota kulfoldon elek,nekem nagyon is logikusnak tunik.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!