Miből fakad a "liberálisok" Horthy utálata, már-már gyűlölete?
Ez valóban elég hülye érvelés.
Oké, vörös terror, akkor most kapják szépen vissza!
Sajnos most is ez megy a politikában is, amikor azzal védi valaki a saját pártját, hogy "mert a másik is csalt/sikkasztott/lopott stb...", nevetséges.
Én is itt akartam abbahagyni, de tovább olvastam:
"A dolog szépséghibája az, hogy a második világháború közeledtével vezették be a zsidótörvényeket a németek nyomására."
A numerus clausus az 1920. évi XXV. törvény.
A második világháború kezdetének általánosan 1939. szeptember 1-et tekintik.
Szerintem ne okoskodj olyan témakörben, amihez egyáltalán nem értesz.
nem kell ahhoz liberálisnak lenni
Horthy háborús bűnös, sok százezer magyar! ember halálát okozta, amiért nem vállalta utána a felelősséget
és nem gyűlölöm, hanem megvetem, egy pojáca, akinek tetszett a hatalom, meg a luxus, de amikor hazafinak kellett volna lennie, csúfosan megbukott. egy ország vezetése nem csak abból áll, hogy parádézok jobbra balra, hanem azt is ha kell, áldozatot hozok, főleg azután hogy ezt másoktól is elvárom
igazi úriember, főleg katonatiszt, ennél kevesebbért is főbe lőtte volna magát
"Zsidótörvények"
A történelemtanítás Európa első zsidótörvényének nevezi a numerus clausust, annak ellenére, hogy a „zsidó” megjelölés a törvényben sehol sem szerepel.
"A második világháború kezdetének általánosan 1939. szeptember 1-et tekintik. "
Mit akartál írni ? Komolyan nem értem, hogy miért írtad ezt. Amikor írtam a "A Szovjetunió európai offenzívára készült..." mondatot, akkor nem az 1939-es eseményekre gondoltam, hanem az 1941-es eseményekre.
Szovjet katonai dokumentumok, valamint bizalmas szűk körű beszélgetések bizonyítják hogy készültek rá. A német támadás első pár napja is azért volt oly' fájó, mert rengeteg hadianyag, stb. volt felhalmozva a határon, valamint a hadsereg is támadásra volt felkészítve.
Ha bővebben utána akartok nézni a dolognak, akkor ajánlom Viktor Szuvorov ex-GRU/NKVD tiszt könyveit.
#13, 23: Nem vagytok tisztában a történelemmel, 100%-ig ugyanazt böfögitek vissza, mint ami a komcsi történelemkönyvekben írva vagyon.
Igen, igen, tudjuk, tizenhármaska és huszonhármaska, Horthy fasiszta volt, mindent szovjet tudósok találtak fel, amerikai imperialisták pénzelték a reakciós nácifasiszta szovjetellenes gaz söpredék ellenforradalmárokat, trabanton szállni élvezet stb...
Hülyét csináltok magadból. Egy nevetséges, bukott rendszer demagóg szlogenjét nyomjátok. Az egészet silány helyesírással koronázzátok.
"Hülyét csináltok magadból. ... Az egészet silány helyesírással koronázzátok."
Priceless :D
A mai magyar baloldali ellenzék és szellemi holdudvaruk természetesen rájátszik erre a "bűnös-fasiszta-antiszemita Horthy" hisztériára. Ettől függetlenül Horthy sajna egy balféknek bizonyult az ország élén 1941-től kezdve, nevetséges, hogy a jobboldal meg mindenáron példaképet próbál belőle faragni. Ugyanolyan szánalmas próbálkozás ez, mint a baloldalé a tökhülye Károlyi esetében.
A jobboldal miért nem inkább Bethlen vagy Teleki személye felé orientálódik? Akik valóban tiszteletet érdemelnének???
22:46
"A magyar hadvezetés eleinte egyetlen katonát se akart küldeni, de mikor látta, hogy a többiek mekkora elánnal szolgálják Hitlert, azt hitték, a háború után minden területet (Észak-Erdély, Dél-Felvidék) visszakap majd Csehszlovákia, Románia) cserébe a hadi segítségért."
Óvodás szintű hit volt. Amit visszaadott Hitler, azt sem a magyarok iránt érzett sajnálatból/szimpátiából tette, hanem mert rövidtávú politikai érdekei éppen azt kívánták. Német győzelem esetén É-Erdély visszaszállt volna Romániához. Teljesen mindegy volt, hogy Magyarország mekkora segítséget nyújtott volna Hitlernek.
00:09
"Ha bővebben utána akartok nézni a dolognak, akkor ajánlom Viktor Szuvorov ex-GRU/NKVD tiszt könyveit. "
Szuvorov könyvét egyetlen magára valamit is adó történész sem veszi komolyan. Szuvorov Sztálint tartja nagy példaképének, a könyve egyszerűen Sztálin mosdatása próbál lenni. A Szovjetunió egészen egyszerűen nem volt abban a helyzetben 1941-ben, hogy bármiféle Németország elleni támadásra gondoljon.
"Hülyét csináltok magadból. Az egészet silány helyesírással koronázzátok."
Ezzel a mondattal fel is tetted a koronát a hülyeségedre, Kérdező. :D
"Zsidótörvények"
A történelemtanítás Európa első zsidótörvényének nevezi a numerus clausust, annak ellenére, hogy a „zsidó” megjelölés a törvényben sehol sem szerepel.
"A második világháború kezdetének általánosan 1939. szeptember 1-et tekintik. "
Mit akartál írni ? Komolyan nem értem, hogy miért írtad ezt.
Nem érted, miért írtam? Erre reagáltam:
"A dolog szépséghibája az, hogy a második világháború közeledtével vezették be a zsidótörvényeket a németek nyomására."
Azt hittem, érthető, de akkor még egyszer. Javaslom, hogy nézz utána a numerus claususnak, akár itt is:
Ezt a törvény 1920-as, a második világháború kezdete 1939, ez 19 év. Tehát nem a németek nyomására, a második világháború közeledtével vezették be a zsidótörvényeket.
Sem libsi, sem komcsi nem vagyok és nem is voltam.
De éltem Horthy idejében. Nem gyűlölöm, de nem is tartom jó vezetőnek.
Felvirágoztatta az országot? Horthy tengerész volt, nem értett semmit a gazdasághoz. A miniszterei "virágoztatták" fel az országot. Ő csak "aláírt".
De ez a felvirágzás természetes a háború és a válságok után. Nem csak Magyarországon, hanem bárhol a világon.
De ez a "virágzás" is CSAK az arisztokratáknak, felső tízezernek volt jó. Az ő unokáik, dédunokáik sírják vissza. A lakosság többsége nem. Nem csak DON miatt, hanem azért, mert 3 millió koldus országa voltunk. A munkások, kisparasztok, uradalmi cselédek hihetetlen nyomorban éltek, miközben az uraik "élvezték" az ő munkájuk gyümölcsét. A középosztály is csak tűrhetően élt. Apám kisiparos volt, nem nélkülöztünk ugyan, de nem is éltünk olyan jól, mint később a Kádár-rendszerben. Horthy csak vadászott, vagy éppen Pest utcáin vonulgatott a fehér lován a kacagányba öltözött főurak élén.
Talán nem árt, ha olvasod Móricz, Móra, Gárdonyi írásait. Vagy megnézed a Valéria-telep képeit.
Igaza van annak, aki szerint a Kádár-rendszerben jobban éltek a népek. Ez akkor is igaz, ha nem sírom vissza.
Ami pedig a Vörös-terror-Fehér terror témát illeti:
A "hívei" jogosnak tartják a Fehér-terrort. De NEM tartják jogosnak Kádár terrorját 56 után.
Pedig mindkettő ugyanaz a helyzet: az emberek fellázadtak a regnáló hatalom ellen, elbuktak, és a hatalom retorziót alkalmazott.
Nem lenne szabad kétféle mércével mérni. Akkor sem, ha az ilyen megtorlással nem értek egyet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!