Angela Merkel pálfordulása: a Birodalom építésének vége? Mi is lehet az új irány? És amit ennek érdekében eddig feladtunk azzal mi lesz?
Angela Merkel német kancellár mindeddig az Unió egyre szorosabb integrációjának híve, az Európai Egyesült Államok koncepció megvalósításának zászlóvivője volt. Többször felvázolt víziójában a tagállamok szuverenitásuk egészét egy brüsszeli, valamennyi politikai és gazdasági kérdésben központi döntést hozó uniós kormányra bízták volna, elfogadva saját szerepük regionális önkormányzati szintre redukálását - írja Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke pénteki sajtóközleményében.
Merkel most világossá tette, hogy irányt vált az uniós politikában a vasárnapi parlamenti választás után felálló új német kormány – akkor is, ha ő marad a kormányfő. Véleménye szerint nem vált be az eddig követett módszer, a közösségi intézmények, mindenekelőtt az Európai Bizottság erősítése, ezért inkább a kormányok közötti együttműködésre kell támaszkodni. Azt is felvetette, hogy kompetenciákat helyezzenek vissza a Bizottságtól a tagállamokhoz.
Milyen érdekes rendszer az ahol a nagyok a egyetlennek tartott megoldást eldobhatják és másnapra egy lejesen új megoldással állhatnak elő! Ha egy kisebb csak egy kicsit szeretne alakítani annak ki osztanal néhány pofont fenyegetést stb stb.
Oroszországgal már régóta jóban vannak a németek.
Elég jó, sok milliárdos üzleteket kötnek.
Például Oroszország új büszkeségét is a németek gyártották.
Guten Morgen, Angela Merkel!
"Európa pártiak vagyunk, de az európai egységet nem úgy képzeljük el, ahogyan azt a Lisszaboni szerződés körvonalazza. Nemzetek Európáját szeretnénk, nem pedig európai egyesült államokat. Új irányba kell Európa egységét elindítani, s azt várom hogy a hozzánk hasonló pártok – melyeket a sajtó rendszeresen populista, EU-ellenes pártnak nevez, én inkább EU-realistának – átütő eredményt érnek majd el június 7-én."
Vona Gábor, 2009
Szintén 2009, szintén Vona Gábor...
"Ma Európának egyetlen egy lehetősége maradt. Megmaradni annak, ami mindig is volt. A nemzetek, a népek egyenlőségére és sokszínűségére épülő kontinensnek, amelynek hármas talapzatát a görög gondolkodás, a római jog és a keresztény erkölcs adta. A nemzetek Európája nem csupán az egyes nemzetek megmaradásának záloga, hanem Európa túlélésének a kulcsa is. Egy olyan hagyományok nélküli országban, mint amilyen az Egyesült Államok, működőképes lehet a föderalizmus és a liberalizmus, de itt nálunk csak az értékekre, a tradíciókra és a rendre építkezhetünk.
Én magyar vagyok, önök olaszok. Én büszke vagyok arra, hogy az Isten magyarnak teremtett, mert szerintem ez a világon a legcsodálatosabb dolog. Önök ugyanezt érzik, mert olaszok. És én ezért tisztelem Önöket. A barátomnak, európai testvéremnek tekintem Önöket. De ha elvennék tőlem a magyarságom, és azt akarnék, hogy innentől kezdve ne legyek magyar, csupán európai, akkor sem magam, sem másokat nem tudnék becsülni többé. Mert én magyarként vagyok európai, mint ahogy önök olaszként európaiak. Aki azt hiszi, hogy a nemzetek már idejétmúlt közösségek, azok valójában nem igazi európaiak. Azok a mi és a gyermekeink ellenségei. "
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!