Miért hiszitek el, hogy ez a jobbikos maszlag jó lesz nektek?
1. Kilépünk az EU-ból, vámokkal védjük a hazai termékeket.
A vámok hatására a fogyasztói termékek ára növekedni fog. Ebből kifolyólag csökken a fogyasztás. Tehát többet kellene fizetned a boltban. Az viszont igaz, hogy a hazai termelés nőne (legalábbis elméletben). Ezt csinálták a dél-amerikai országok is hosszú éveken át. Annyi volt vele a probléma, hogy a hazai termékek nem voltak versenyképesek külföldön (rossz minőség, magas előállítási költség), úgyhogy exportálni nem tudtak (de otthon el lehetett adni). Ennek ellenére a GDP egy darabig növekedett, csak közbe a cserearányok romlottak, mert nem tudtak minden terméket otthon előállítani. Amit külföldről kellett beszerezni, arra meg felvettek hitelt. Aztán ezek lettek a világ legeladósodottabb országai. Egyébként is nyilvánvaló, hogy egy ország minél kisebb annál kevesebb rá az esély hogy függetleníteni tudja magát a külföldtől.
2. Ha kilépünk az EU-ból, hogy akarják érvényesíteni a határon túli magyarság érdekeit? (pedig ezt nagyon hangoztatják)
Szerintem leginkább az EU-n keresztül lehet rájuk hatni, ha EU tagok se leszünk akkor, úgy le fogják szarni a környező országokban amit mondunk ahogy van. Egyébként is a határon túliaknak is az az érdekük, hogy ne kelljen töketlenkedni a határátkelésnél, ahogy nekünk is.
3. Az államadósság újratárgyalása
Nevetséges. Magyarország nem fizetésképtelen, miért tennének bármilyen engedményt is? Tegyük fel, hogy Béla tartozik neked 100000Ft-tal. Azt mondja neked: figyelj nem engednél el a tartozásomból 50000Ft-ot? Csak abban az esetben engednéd el, ha másnap Béla éhen halna, mert akkor buknád az egész pénzt. Egyébként is magánszektornak vagyunk eladósodva, az pedig az életbe nem fogja elengedni. (a lengyelek állami szektornak voltak)
4. "A Jobbik Kárpát-medencei magyar gazdaságpolitikában gondolkodik, és a határokon túli magyarlakta területeket is a létrehozandó egységes magyar gazdasági övezet részének tekinti." Forrás: jobbik.hu
Ez aztán az elképzelés. A 7 szomszéd ország közül 5 EU tag. Erre ha kilépünk akkor fix, hogy erősödni fognak a gazdasági kapcsolatok XD
Parasztvakítás az egész.
A mezőgazdaság hány százalákát adja a GDP-nek? 5-nél egyik OECD országban sem többet.
"Az érdekeket tettekkel kell érvényesíteni, nem simogatással."
Ezzel aztán sokat mondtál. Konkrétan mire gondolsz? Támadjuk meg Romániát vagy van jobb ötleted is?
Ha neked tartoznak 10 millió forinttal és azt mondja,hogy többet nem akar sz*pni,mert szegény és így 8-9 milliót kifizeti,akkor te is elfogod engedni, ha látod,hogy tényleg komoly szándék van mögötte.
Ha le tudja perkálni a 10 milkát is tuti nem. Nem foglalkozok idegenekkel. Nem vagok jótékonysági alapítvány.
"Ja igen és ha hiszed ha nem az elcsatolt területeken élő magyar emberek is lehetnek piacok illetve az általuk előállított termékeket, megveheti az anyaországban"
Na látod éppen a velük való kereskedelmet könnyíti meg az EU.
A GDP-nek elég magas százalékát adhatja, de nem szabad CSAK a mezőgazdaságra támaszkodni, illetve tudni kell alkalmazkodni a piaci igényekhez, a keleti piac például elég nagy és nem is fizet rosszul.
Mire gondolok? Hát én szívem szerint visszaszerezném a területeket, meg kicsit arcon csapnám romániát. Miről beszélek? Akármilyen diplomácia bonyodalommal, ameddig arcoskodnak addig mi is nyugodtan keresztbe tehetünk pár üzletüknek, folyamatosan rájuk irányíthatnánk az általad favorizált EU figyelmét. De természetesen nem olyan fontos dolog nekik,hogy hogy bánnak a magyarsággal.. A magyar államnak ki kell állnia magáért és az állampolgáraiért. Fel kell venni a kesztyűt, nem pedig elnézni,meg finoman kérni és ha nem akkor leülni,mint egy kiskutya. Erre vannak a jogok és a szankciók.
2. Attól még az EU-s alapjogok ugyanúgy megilletik az ott élőket. Illetve lehet közvetetten is nyomást gyakorolni rájuk. Például Lengyelország,Németország vagy Ausztria azért bír "némi" befolyással.
Határon túliak: hallottál már a kettős állampolgárságról?
3. Csak szerinted nevetséges. Az államadósságról és nem a személyi hitelekről van szó. A magánszektorban is lehet korlátozni a bankokat és kell is.
4. Nem feltétlen kell EU tagság. Szerbia eu tag? NEM,mégis rengeteg egyezménye van más országokkal,például vámmentes kereskedelem.
Paraszt vakítás? Az az EU hiába vannak jó dolgok benne, ha abból mi alig kapunk. Nem mellesleg az EU-s feltételek a baráti államokkal is megteremthetők,szerződésekkel.
A jobbikban nem hozzáértők ülnek?
Hmm igazad van, biztos ismered a jogászaikat és más szakembereket, szerintem 7 db politikusukat nem tudnál felsorolni, de te ismered őket ugyebár :)
Mint Szegedi Csanád? :)
Bocs, de ezt nem tudtam kihagyni. :)
Túl magas labda volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!