Miért hiszitek el, hogy ez a jobbikos maszlag jó lesz nektek?
1. Kilépünk az EU-ból, vámokkal védjük a hazai termékeket.
A vámok hatására a fogyasztói termékek ára növekedni fog. Ebből kifolyólag csökken a fogyasztás. Tehát többet kellene fizetned a boltban. Az viszont igaz, hogy a hazai termelés nőne (legalábbis elméletben). Ezt csinálták a dél-amerikai országok is hosszú éveken át. Annyi volt vele a probléma, hogy a hazai termékek nem voltak versenyképesek külföldön (rossz minőség, magas előállítási költség), úgyhogy exportálni nem tudtak (de otthon el lehetett adni). Ennek ellenére a GDP egy darabig növekedett, csak közbe a cserearányok romlottak, mert nem tudtak minden terméket otthon előállítani. Amit külföldről kellett beszerezni, arra meg felvettek hitelt. Aztán ezek lettek a világ legeladósodottabb országai. Egyébként is nyilvánvaló, hogy egy ország minél kisebb annál kevesebb rá az esély hogy függetleníteni tudja magát a külföldtől.
2. Ha kilépünk az EU-ból, hogy akarják érvényesíteni a határon túli magyarság érdekeit? (pedig ezt nagyon hangoztatják)
Szerintem leginkább az EU-n keresztül lehet rájuk hatni, ha EU tagok se leszünk akkor, úgy le fogják szarni a környező országokban amit mondunk ahogy van. Egyébként is a határon túliaknak is az az érdekük, hogy ne kelljen töketlenkedni a határátkelésnél, ahogy nekünk is.
3. Az államadósság újratárgyalása
Nevetséges. Magyarország nem fizetésképtelen, miért tennének bármilyen engedményt is? Tegyük fel, hogy Béla tartozik neked 100000Ft-tal. Azt mondja neked: figyelj nem engednél el a tartozásomból 50000Ft-ot? Csak abban az esetben engednéd el, ha másnap Béla éhen halna, mert akkor buknád az egész pénzt. Egyébként is magánszektornak vagyunk eladósodva, az pedig az életbe nem fogja elengedni. (a lengyelek állami szektornak voltak)
4. "A Jobbik Kárpát-medencei magyar gazdaságpolitikában gondolkodik, és a határokon túli magyarlakta területeket is a létrehozandó egységes magyar gazdasági övezet részének tekinti." Forrás: jobbik.hu
Ez aztán az elképzelés. A 7 szomszéd ország közül 5 EU tag. Erre ha kilépünk akkor fix, hogy erősödni fognak a gazdasági kapcsolatok XD
Parasztvakítás az egész.
"Brüsszel harmadszorra söpörte le az asztalról a határon az erdélyi magyarok európai polgári kezdeményezését.
Ez volt a harmadik autonómia változat, amelyet Brüsszel lesöpör az asztalról.....
Szarik az EU Magyarországra, meg úgy általában a kelet-európaiakra."
Hát pedig más megoldást nem látok. Azt hiszed, hogy ha itt Vona egymagában kuruttyol azzal menni fog valamire?
" A magyar termékek minőségüket tekintve versenyképesek külföldön"
Milyen magyar termékekről beszélsz? Egyedül talán az élelmiszeripar az ami még magyar termékeket állít elő, de ez is válságban van, és ebből amúgy is túlkinálat van!
"Miért, most hogyan tudjuk érvényesíteni a határon túli magyarság érdekeit?"
Ha visszaállítanák a határt akkor még ennyire se. Különben is az egy bizonyos határ után más ország belügye.
" Magyar magáncégek nyugodtan terjeszkedhetnek az elcsatolt területeken ugyanúgy, mint bárhol máshol."
Mivel? Milyen magyar cégek vannak? Sorold már fel?
Egy kérdésben már vitatkoztam valakivel az EU-ról.
Ez egy szociálliberális unió.
A társadalmi eszmerendszere igen rossz, főleg a keleti tagállamoknak, de a nyugatiakat sem kíméli.
Abban egyet kell, hogy értsetek, hogy Magyarország egyik legnagyobb problémája ez az etnikai probléma.
Hisz veszélyezteti a biztonságot , a magyar kultúrát, sőt Magyarország etnikai magyarságát.
Az EU keretin belül ezt nem fogják megoldani.
Persze, lehet azzal pedálozni, hogy Szlovákiában keményebben bánnak velük.Igen, keményebben, egészen addig amíg Brüsszelből meg nem fenyegetik őket támogatások megvonásával vagy egyebekkel.
Az EU szocialista alapelvei miatt ,nem lehet radikális módosításokat véghezvinni a szociális rendszerben.
Ezért nem tudunk segélyeket megvonni, csak úgy.
Szóval az EU közvetett,de módon támogatja a kelet-európai országokban az etnikai arányok felbomlását amely után, gyakorlatilag megszűnnek európainak lenni.
"Milyen magyar termékekről beszélsz? Egyedül talán az élelmiszeripar az ami még magyar termékeket állít elő, de ez is válságban van, és ebből amúgy is túlkinálat van!"
Éppen az általam vázolt okokból van túlkínálat, mert nem lehet úgy eladni, h a termelőknek is megérje. Olvasd el még egyszer, amit előzőleg írtam!
"Ha visszaállítanák a határt akkor még ennyire se. Különben is az egy bizonyos határ után más ország belügye."
Még ennyire se? A nullánál kevésbé hogy lehet?
"Mivel? Milyen magyar cégek vannak? Sorold már fel?"
Mivel az eddigi kormányok mind szándékosan a magyar vállalkozások tönkretételén és a multik seggének nyalásán dolgoztak, valóban nincs sok magyar cég. A Jobbik kormányra kerülésével viszont ez megváltozna.
Miért hisszük?
Én nem hiszem én tudom, hogy jobb lesz úgy kimenni az utcára, hogy nem lesz bennem félsz..és azt is tudom, hogy a munkahelyek is jók lennének hisz nem lenne munkanélküliség...ezt aki nem tudja felfogni vagy nem látja jónak az vagy hülye vagy mazochista..
Minden Eu tagállamban a radikális jobboldali vagy szélsőjobboldali pártok EU ellenesek, ki akarják léptetni belőle az országukat.
Így van ez Magyarországon , Ausztriában , Franciaországban és mindegyik EU tagállamban.
20.
Ezzel egyidejűleg a rendőrséggel , rendfenntartással , önvédelemmel kapcsolatban is reformokra lenne szükség.
Vadászni a magyarokra?
Szerinted mire való a rendőrség, extrémebb esetben a katonaság?
Arra, hogy az ilyen indokolatlanul mészárolni akarókat megrendezze , indokolt esetben lelője.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!