Szavazó vagy értékrend?
Pár hete betegállományba vagyok,van időm híreket böngészni.
Jobb-bal oldalt egyaránt figyelek,és van egy észrevételem,amit szomorúnak itélek meg:
A csapból is a Bajnai,Mesterházy,Gyurcsány sakkjáték folyik.
Mind a médiumok,mind a politikusok is a szavazatok számának eloszlását pártokra ,választókörzetekre bontva elemzik.Itt ennyit nyernénk,ott annyit veszítenénk.Nekem ez azt sugallja,hogy nem a szavazó érdeke,hanem a zsírosbödön a lényeg.
Egyszer nem hallottam,hogy erkölcsi,értékrendi állást foglaltak vizsgáltak volna,és már nem is játtsák el,hogy legalább fontos.Nekem ennyitüzelőm van,neked annyi.Külön-külön nem elég a pecsenyéink megsütésére.
Jól látod, a politika mindig is a szavazatok számáról szólt, tekintettel arra, hogy érdemit tenni kormányon lehet, ahhoz meg a szavazattöbbség kell. A mai kormány ezt a végletekig erre hegyezte ki. A média többsége ebbe a sorba állt be, mert ez a sor hozza a pénzt (a médiának meg az a fontos, akár állami, akár magán). Mindenki buzgón elemez, részben kényszerből, részben a trendi után futva (és mást nem is tudva).
Az értékrend akkor lesz fontos, ha a politikus érdeke ez lesz. A politikusnak akkor lesz ez az érdeke, ha más esetben hátrányt szenvedne. Az értékrend elvileg a társadalomnak fontos és neki érdek, már ha ezt megérti. És akkor tenne azért, hogy érvényesüljön az akarata, a politikus kénytelen lenne ezt figyelembe venni. A társadalom azonban egyre kevésbé fogja fel saját érdekeit, egyre kevésbé érti, lassan nem is érdekli. Ezért kell a hamis, de annál erőszakosabb propaganda, a szavazatszámlálás, és legfőképpen az oktatási rendszer tönkretétele. Akkor hosszú távon csak nem létező mézesmadzagon való vezetés történhet.
Nagyon nem néztem TV-t ,nem ez a lényeg,úgy vettem észre,a média vakít,nem megvilágít.
De,hogy ezt ennyire nyíltan...
Bár,sajnos ez sok embernek fel se tűnik.Amint a fenti kérdést felhozom,támad vagy véd,és pont a kérdés lényegét nem fogják fel.Betanulják kedvenceik,és ennyi a kommunikációs szintjük.
Egyértelműen igazad van, de van még ebben az országban olyan ember, aki nem így látja? Gyakorlatilag minden egyes szó, ami elhagyja a szájukat, úgy van megkomponálva, hogy szavazatokat nyerjenek rajtuk.
Erkölcs és értékrend még hírből sem ismerős számukra. Ez is csak egy nagy, profitorientált szerveződés.
Ja. A zsírosbödönre sajnos mindegyik oldalon vannak és lesznek pályázók, mert ahol sok ember van, ott a nagy számok törvénye alapján mindig van pár aljas korrupt is.
Ezért én egyet hátralépek, és csak az alap értékrendet tartom szem előtt, amikor szavazok.
Nekem az a fontos, hogy családközpontú adórendszer legyen, továbbá aki előbbre akar jutni, az dolgozzon, és ne osztogassanak ingyen pénzt senkinek, aki meg vissza akar élni a hatalmával-pénzével-monopóliumával, azt állítsák le. Ezek alapvető jobboldali-néppárti értékek, és a ballib oldal soha nem fogja ezeket támogatni, ezért rájuk soha nem is fogok szavazni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!