Hagyjuk már ezt az asztalos jól keres.
Igen van 1000 ből 2 aki igen, és a többi.
És van diplomások közül is sok aki takarít stb.
Nem ez dönt.
A legtöbbet a szerencse faktor befolyásol, és csak azt követi a szorgalom.
Persze az is érdekes hogy egyből a külföldi munka ami mint opció megjelenik. Külföldön jobb ha szakmád van, mert nagyon hosszú idő általában mire mint diplomás képes vagy elhelyezkedni. Illetve ez az általános.
Ha hazánkat nézzük akkor komolyan nem tudom.
Én építész energetikus vagyok és nem lehet megélni belőle felénk. Lehet hogy máshol lenne esélyem, de az annyiba kerülne hogy annak meg értelme nem lenne.
Magam sem tudom hogy mit kezdjek magammal.
Pedig van végzettségem, nem büdös a fizikai munka sem sőt van pénzem tőkém is befektetni (nem is olyan kevés)
Most pld teljesen más fizikai munkát végzem mint a végzettségem de csak néhány órában naponta mert erre sincs igény. Annyira jó hogy ne éljem fel amit összeszedtem eddig, és ugye a pénzem is kamatozik egy keveset.
A baj ezzel a gazdasággal az hogy nagyon szűk a keresztmetszete. Az az mindig van egy egy felkapott szegmens ami mivel gyorsan túl telitődik kérész életű lesz. Alig alig vannak szakmák amibe érdemes lenne tevékenykedni és minden túl gyorsan változik.
Ki tudna 10 olyan szakmát fel sorolni ami biztos megélhetést nyújt? És itt nem az alulfizető vállalkozók munkaközvetítő irodák listájáról válogatás érdekel ahol egy hegesztőt 100e ért akarnak foglalkoztatni. Mert az nagyon nem reális.
Attól függ.
Nem mindegy, hogy valaki például orvosként vagy mérnökként végzett, vagy kommunikáció- és média szakon vagy szabadbölcsészként...
Ahogy nem mindegy, hogy például ács, hegesztő, vagy villanyszerelő szakmáról van szó, vagy kézilabdaedzőről, logisztikai ügyintézőről, vagy épp virágkötőről.
"Valahol olvastam hogy 10 éven belül nagyon nagy szakmunkás hiány lesz, mert a mai fiatalok nagy részének büdös a munka. Diploma a divat meg az iroda. Pedig Nyugatnak évente 200 ezer bevándorló szakmunkásra lenne szüksége. (Nyugat alatt nem csak nyugat Európa, hanem USA, Ausztrália stb.)
Ez egy nagy mese.
A nyugati fejlettek most kapják meg a globalizmus fagyijának visszanyalását. Minden lesz itt csak nem bővülő foglalkoztatás. Olyan munkanélküliség elé néz a fejlett világ mintha a 30as évek elejére csöppennénk vissza. Az az ne hidd el a sok baromságot.
Csak nézd meg ami manapság a világban lejátszódik és vond le a tapasztalatokat.
Nem mindenhol ilyen a helyzet. Svájcban például nagyon kevesen mennek egyetemre/főiskolára, ellenben sokkal többen mennek el szakmát szerezni. Angliába is sokan mennek szakmára. A közös ezekben az országokban, hogy a felsőoktatási intézmények mellett a szakmunkás oktatásra is nagyon odafigyelnek.
Magyarországon ezzel szemben a szakmunkás oktatás már régóta a békafeneke alatt van, a felsőoktatást pedig most kezdték el leépíteni még jobban.
A lényeg, tanulj meg legalább két nyelvet (angol alap + német, spanyol, francia stb.). Mellette te döntsd el, hogy mi az ami érdekel.
Egyetemre csak mérnöki szakra, számítástechnikai szakra és egészségügyi szakra érdemes menni (gépészmérnök, villamosmérnök, informatikusmérnök, mechanikai mérnök, programozó, orvos, ápoló, esetleg gyógyszerész). A többi szak vagy büfé, vagy képtelenség vele elhelyezkedni.
Ez mellett érdemes figyelembe venni a felsőoktatási törvények változását, én például, ha tehetném sem mennék egyetemre a röghözkötés miatt (inkább kitanulok egy 2 éves szakmát és kimegyek külföldre dolgozni ahol majd, ha összeszedtem magam levelezősön elvégeznék egy egyetemet). Emellett folyamatosan szivattyúzzák ki a pénzt a felsőoktatásból, csökken az oktatás színvonala stb..
A szakmunkás oktatás ahogy írtam elég alacsony szinten folyik, tehát nem könnyű vele elhelyezkedni. Példának okáért, az elmúlt évben megemelkedett a CNC forgácsolók/programozóknak jelentkezők száma (azt hiszem oda jelentkeztek múltévben a legtöbben, OKJ képzésre). Múlt évben 4 ismerősöm végzett ebben a szakmában. A 4 emberből 1 ember tudott elhelyezkedni a szakmában protekcióval (az apján keresztül).
Az olyan összehasonlításnak, hogy egy jó szakmával sokszorosát meg lehet keresni külföldön, mint itthon egy "büfészak" diplomával, nincs semmi értelme.
A diplomásokat mindenhol jobban megbecsülik. Egy villamosmérnök, gépészmérnök nyugaton is jóval többet keres, mint egy villanyszerelő, esztergályos.
"most itt a gyk-n sok szavazatot kap a szakma de csak mert itt olyanok irogatnak akik azt hiszik hogy egy szakmával könnyebb elhelyezkedni mint diplomával "
Elhelyezkedni nem könnyebb, csak jobban fizet.
villanyszerelő + villamosmérnök. Azzal csak labdába rúgsz.
Én szoba- és díszítőfestő + restaurátor. Nem panaszkodom. Még csak külföldre sem kell mennem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!